Hírek
Nem borulhat a papírforma
Hozzáadva: 2017-10-09 07:25:41
Remek mérkőzésre van kilátás október tizedikén (kedd, 17 óra) a Vetési gimnázium tornatermében, ahol az NB I/B Piros-csoportban érdekelt HOYA-Pannon Egyetem Veszprém megvédené a hazai pályáját. Valószínűleg ezúttal is a védekezés lehet a siker kulcsa.
 
Kosárlabdázóink múlt héten megszerezték második szezonbeli győzelmüket – a Budapesti Honvéd SE ellen (83-70). A mieink egy ideig más dimenzióban iparkodtak, ám később a – már pontosabban célzott – sereghajtó a letámadásaival megzavarta őket. Az első félidőben hullámzóan teljesítettek Mérész Csaba vezetőedző tanítványai, akik nagy akarással kompenzálták a hibáikat, miközben az attakjaikból hiányzott az ötletesség, a vállalkozó-kedv. Az előnyét elherdált bakonyiak a fordulást követően néha görcsösnek tűntek (…tizenhét büntetőt rontottak el), még szerencse, hogy a hozzáállásukkal nem volt baj. Noha nem tudták megmutatni az igazi arcukat, az utolsó negyed elején végre a saját ritmusuk szerint pattogtattak, a produkciójuk gyorsabb és élvezetesebb lett. A hajrára alakult ki a legnagyobb különbség – amit főként a nagy szívüknek és a küzdőszellemüknek köszönhettek.

Ezen sikerükkel feljöttek az ötödik helyre, eggyel előrébb, mint ahol a leendő ellenfelük, a Pécsi VSK-Kronosz Kiadó állomásozik, Körtélyesi Gergelyékhez hasonló, kettő–egyes mutatóval. A Baranya-megyeiek előbb kikaptak a Miskolci EAFC-től (89-94, otthon), aztán megverték a Vasas Akadémiát (71-81, idegenben) és a Bonyhádi KSE-t (78-72, otthon). Soraikban Demeter Attila és Boris Krnjajski a kulcsfigura, ám mellettük a szerb Veljko Dragasevic, Berkics Bence, Antoni Csanád és Bíró Levente is képes jó megoldásokra.

Mivel a pécsiek ősszel kifejezetten jól muzsikálnak, kitűnő, ám egyúttal nehéz csatára van kilátás. A szakmai főnökség ezúttal azt várja a veszprémiektől, hogy úgy teljesítsenek, mint legutóbb az első negyedben és a záró felvonás elején. Nagy kihívás lesz Hegedűs Gergelyék számára a fellépés, mert az általuk tisztelt rivális jó játékerőt képvisel – a helyiségnév-táblájukat elhagyva is képes meggyőző formára, vagyis, ha elkapják a ritmust, nagyon veszélyesek lehetnek. De a helyi kedvencek is komoly célokkal vágtak neki az idénynek. Emiatt az elsőtől az utolsó percig kell koncentráltnak lenniük. – Minden derbin a maximumot szeretnénk nyújtani – mondták a HOYA-mezesek, majd így folytatták: itthon egyszerűen nem veszíthetünk, ezért van rajtunk némi nyomás. A pécsieknél kiváló egyéni képességű sportolók vannak, akik kockázatot jelentenek. Szerintünk a védekezés lesz a kulcs. Tisztában vagyunk azzal, hogy mi számítunk favoritnak, de ez nem nyomhatja úgy teherként a vállunkat, hogy boruljon a papírforma.
 
Fotó: foto24.hu
Eseménynaptár
2017 november
H
K
SZ
CS
P
SZ
V
 
 
1
3
4
5
6
7
8
9
11
12
13
14
15
16
17
18
20
21
22
23
25
26
27
28
29
30
 
 
 
ÉLŐ közvetítés
Tabella
Férfi NB I/B Piros csoport - alapszakasz
H Csapat M Gy V
1.   OSE Lions 7 7 0
2.   HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 7 6 1
3.   MEAFC 7 5 2
4.   Nyíregyháza Blue Sharks 7 5 2
5.   Knipl Kft. Bonyhádi KSE 7 4 3
6.   Tehetséges Fiatalok Basketball Players 7 4 3
7.   Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 7 4 3
8.   MTK Törökbálint 6 3 3
9.   PVSK-Kronosz Kiadó 6 3 3
10.   Calle Pubfood Békés 7 2 5
11.   Vásárhelyi Kosársuli 7 2 5
12.   Nagykőrösi Sólymok KE 7 1 6
13.   Vasas Akadémia 7 1 6
14.   Budapesti Honvéd SE 5 0 5

Fiú U20 Nyugati csoport - alapszakasz
H Csapat M Gy V
1.   Budapesti Honvéd SE U20 5 5 0
2.   Vasas Akadémia U20 7 6 1
3.   Tehetséges Fiatalok BP U20 6 5 1
4.   MTK Törökbálint U20 5 4 1
5.   Vásárhelyi Kosársuli U20 7 5 2
6.   Nyíregyháza Blue Sharks U20 7 5 2
7.   Agrofeed SzE Győri KC U20 7 4 3
8.   MEAFC U20 7 3 4
9.   Calle Pubfood Békés U20 7 3 4
10.   PVSK-Kronosz Kiadó U20 6 2 4
11.   OSE Lions U20 7 2 5
12.   Nagykőrösi Sólymok KE U20 7 2 5
13.   HOYA-PE Veszprém U20 7 0 7
14.   Bonyhádi KSE U20 7 0 7
 
 
 
Webshop info
Támogatóink
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ízlelő étterem
 
 
Sportfejlesztési program