Naptár

Betöltése

Feldobás előtt: Baja – Veszprém

2019. Október 25.
4 éve
A férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának 5. fordulójában az ország déli részére, a Bajai Bácska FKE otthonába látogatunk, hogy begyűjtsük immár első idegenbeli győzelmünket is a 2019/2020-as kiírásban. A találkozót szombaton 17.00 órai kezdéssel élőben közvetítjük YouTube-csatornánkon.
 
A Baja alakulata a tavalyi idényben megnyerte a Zöld csoport bajnokságát, így idén már a Piros csoportban készül bizonyítani. Gárdájukkal a múlt esztendőben a Hepp Kupa elődöntőjében találkoztunk; akkor a mérkőzés (83-72), ahogy a kupa is végül a mi győzelmünkkel zárult.
 
Akkori csapatuk gerince egyben maradt, igazolásaik tekintetében Goldring Józsefre Szegedről, Fehér Ákosra Pénzügyőrből tettek szert. Ugyanakkor elköszönni kényszerültek Kovács Barnabástól, aki a TF-Budapest hívására intett búcsút a Bácskának.
 
Egykori játékosunk, Mándity Máté visszavonul!
 
Az összecsapás pikantériáját tovább fűszerezi, hogy egykori játékosunk, Mándity Máté bejelentette visszavonulását, így a találkozó egyben búcsúmérkőzés is lesz.
 
Arról nem is beszélve, hogy a vendéglátóak vezetőedzőjének, Cservék Csaba soraiban ott pattogtat majd a válogatottat is megjárt Pongó Martin is, aki az élvonalbeli Kecskemét színeiben nem kevesebb mint hét esztendőt húzott le, mielőtt visszatért szülővárosába.
 
Mérész Csaba vezetőedző Szücs Péter játékára sajnos továbbra sem számíthat; fiatal játékosunk egyelőre még kötőhártya-gyulladásából lábadozik. Rajta kívül azonban mindenki más egészségesen, teljes erőbedobással hangol a bajai túrára.
 
Hajrá Veszprém, Hajrá HOYA!
 

K?vetkez? mérk?zés

K


VS 

1970. 01. 01.

Korábbi mérk?zés

GY

Veszprém KK
VS  Vásárhelyi Kosársuli

99 - 77

2024. 04. 13. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink