Naptár

Betöltése

Feldobás előtt: MAFC – Veszprém

2022. Február 18.
2 éve
Február 19-én, szombaton 17:30-tól ismét idegenben lép parkettre a Veszprém Kosárlabda Klub, ezúttal a budapesti Gabányi László Sportcsarnokban, ahol a MAFC lesz az ellenfél. Az NBI/B Piros csoportjának huszonegyedik fordulójában tehát ismét egy nehéz mérkőzés vár a bakonyiakra.
 
Mindkét együttes vereséget szenvedett az előző fordulóban, így a szokottnál is nagyobb motivációval léphetnek a pályára a játékosok, célul tűzve ki, hogy javítsanak az előző mérkőzés hibáin és ismét győzelmet könyveljenek el.
 
A budapesti alakulat a legutóbb Pápán játszott és kapott ki 92:79-re. Azt megelőzően azonban otthon nyert az Óbudai Kaszások ellen 88:79-re. A 2022-es évükben egyelőre szinte felváltva jönnek a győzelmek és a vereségek. Jelenlegi mérlegük kilenc győzelem és tizenegy vereség, amivel a tabella nyolcadik helyén állnak, azaz még pont rájátszást érő pozícióban, ráadásul azonos pontszámmal követi őket az Óbuda. Nagyon fontos tehát számukra minden pont, így nyilván most szombaton is mindent megtesznek a győzelemért Garai Péter tanítványai.
 
A fővárosiak húzóembere ebben az idényben (is) Tóth Péter (15,6 pont, 6,6 lepattanó, 4,5 gólpassz, 2,3 labdaszerzés és 19,5 VAL), valamint Bordács Soma (14,8 pont, 9,4 lepattanó, 2,1 gólpassz és 25 VAL). Rájuk érdemes lesz különösen odafigyelni tehát.
 

A Veszprém – ahogy említettük – szintén vereséget könyvelhetett el a múlt hétvégén, méghozzá a PVSK otthonában kaptak ki a piros-szürkék 84:79-re. Ezzel a bakonyiak mérlege tizenkettő-hétre romlott, ugyanakkor továbbra is az ötödik helyen állnak, egy ponttal lemaradva az előttük álló Vasashoz képest. Fontos lenne tehát megnyerni ezt a könnyűnek korántsem ígérkező találkozót. Hiszen az őszi, hazai találkozó is nagyon nehéz volt. A félidőben még nyolc ponttal a MAFC vezetett, a harmadik negyed végére sikerült egalizálni, majd a negyedik negyedben megnyerni a meccset 108:95-re.
 
Csapatkapitányunk, Szabó Péter a következőképpen vélekedik az előttünk álló kihívásról: „Hazai pályán erős csapat a MAFC, sok rutinos játékos alkotja. Nekünk elsősorban az előző fordulókban elkövetett védekezési hibáinkat kell kijavítanunk. Agresszív és határozott játékkal tudjuk csak elhozni a két pontot.
 
Az eddig látottak tehát nagy csatát vetítenek előre, bízzunk benne, hogy Zeljko Lukajic csapata hagyja el végül győztesen a parkettet. A mérkőzésről csak szöveges élő közvetítés lesz elérhető, méghozzá az MKOSZ oldalán. Szurkoljunk a fiúknak szombaton, hogy sikerüljön megnyerniük a rangadót.
 
Hajrá Veszprém!
 
 
Fotók: Fux Marcell - veszpremkosar.hu

K?vetkez? mérk?zés

K


VS 

1970. 01. 01.

Korábbi mérk?zés

GY

Veszprém KK
VS  Vásárhelyi Kosársuli

99 - 77

2024. 04. 13. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink