Naptár

Betöltése

Feldobás előtt: Veszprém – Óbuda

2022. Szeptember 30.
1 éve
Október 1-én, szombaton, 18:00-tól folytatódik az NBI/B Piros csoportjának alapszakasza a Veszprém Kosárlabda Klub számára, amely ezúttal is otthon, azaz a Vetési Albert Gimnáziumban lép parkettre. Az ellenfele az az Óbudai Kaszások lesz, amely a bakonyiakhoz hasonlóan szintén hazai vereséggel indította a szezont.
 
Soron következő ellenfelünk jelentősen megerősödött a nyáron, hiszen hozzájuk szerződtek a következő játékosok: Armaghani Ármin (PVSK), Bodnár Balázs (MTK), Boros Márk (Vasas), Farkas Dániel (PVSK), Láncos Krisztián (MTK), Ormai Botond (BKG) és előző bajnokság harmadik legponterősebb játékosa, Tichov Dominik (TF-BP).  A vezetőedző személye is megváltozott, mostantól az a Takács Máté dirigálja a csapatot, aki az elmúlt három évad során Armaghani Saeed (Irán szövetségi kapitánya lett) mellett dolgozhatott felnőtt és az U20-as csapatnál.
 
Az első fordulóban az Óbudai Kaszások a Vasas Akadémiát látták vendégül, és az idegenben játszó piros-kékek 64-74-re diadalmaskodtak, főként a 8-25-re megnyert harmadik negyedüknek köszönhetően. A hazaiaknál Boros Márk teljesítményét érdemes főleg kiemelni, aki 18 pontja mellé leszedett 7 lepattanót és kiosztott 5 gólpasszt.
 
Eközben a Királynék városának jelentősen megfiatalodott együttese múlt szombaton a MAFC-ot fogadta, és a mindenkor igazi rangadót jelentő összecsapás ezúttal meglehetősen egyoldalúvá vált, hiszen a vendégek 66-99 arányban nyertek. A hazaiaknál Szabó 20, Madár 15 pontig jutott, de fontos megemlíteni az egyaránt 9 pontot és 6 lepattanót jegyző Ratianit és Szeifertet is. Előbbi ráadásul 5 blokkot és 4 labdaszerzést is hozzátett a közöshöz.
 

A két együttes kétszer találkozott egymással a 2021/22-es szezonban. Előbb 2021. december 10-én játszottak egymással a Vetési Gimnáziumban, amikor is Szabó Péterék nyertek 92:79-re, míg a második meccs a Kaszásoké lett, akik 96:78 arányban hozták a hazai meccsüket.
 
Az újabb hazai bajnoki előtt ezúttal bedobónkat, Szeifert Zalánt kérdeztük meg, aki a következőket mondta a szombati találkozóról: „A szezonnyitó mérkőzés sajnos nem feltétlenül úgy sikerült, mint ahogyan terveztük, viszont nincs időnk bánkódni. Szombaton az Óbuda ellen bizonyíthatunk, újra hazai pályán. Ennek érdekében nagyon keményen dolgozunk a héten, hogy kijavítsuk a hibáinkat és a maximumot tudjuk nyújtani a Kaszások ellen. Jó érzés volt látni, hogy sokan kilátogattak szurkolni az előző meccsre. Remélem, a most szombati találkozón is legalább ennyien támogatnak majd minket a lelátóról!”
 
A két, bajnokságot hazai vereséggel nyitó együttes biztos, hogy nagyon elszántan lép majd pályára, hogy kiköszörülje a nyitófordulóban szerzett csorbát. Így biztosan izgalmas találkozó vár a Szurkolókra, akár a Vetési Gimnáziumban nézik meg élőben a meccset, akár a YouTube csatornánkon követik figyelemmel annak alakulását. Bízunk benne, hogy minél több drukkerünkkel találkozunk a helyszínen, hiszen nagy szüksége lesz a bíztatásra a fiatal csapatunknak, hogy meglegyen az első siker.
 
Fontos információ, hogy ezen a meccsen már megvásárolhatók lesznek a 2022/23-as szezonra szóló bérletek, amelyekről részletes tájékoztatást a weboldalunk ,,Jegyek/Bérletek" menüpontja alatt találnak. Előre is köszönjük Mindenkinek a vásárlást!
 
Hajrá, Veszprém!
 
 
Fotók: Fux Marcell - veszpremkosar.hu

K?vetkez? mérk?zés

K


VS 

1970. 01. 01.

Korábbi mérk?zés

GY

Veszprém KK
VS  Vásárhelyi Kosársuli

99 - 77

2024. 04. 13. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink