Veszprém

 
- Hogy érzi magát az első heteket követően Veszprémben?
- Nagyon jól érzem magam azóta, hogy megérkeztem a városba, amely máris olyan, mintha az otthonom lenne. Az emberek elfogadtak, a Klub elnökével remek a kapcsolatom, a város pedig gyönyörű, szép történelmi részekkel. Összességében tehát olyan, mintha otthon lennék.
 
- Miért döntött úgy, hogy Veszprémben folytatja a pályafutását, mi tetszett meg Önnek igazán a Klub ajánlatában?
- Azért döntöttem a Veszprém mellett, mivel nagyon tetszett az a jövőkép a kosárlabdáról, amelyet a Klub elnöke, Naményi Miklós felvázolt. Egy olyan edzőnek tartom maga, amely szeret felépíteni játékosokat és csapatokat, ahogyan azt például a Hemofarmánál is tettem. Úgy láttam, hogy a Veszprém egy tökéletes klub a számomra, ahol ismét nyomot hagyhatok magam után. A Veszprém kiemelkedő szervezetként rengeteg dolgot kínál a kosárlabda fejlődése érdekében.
 
- Veszprémi munkája kezdetén mi volt a legfontosabb feladata, min kezdett először dolgozni?
- A legfontosabb az volt, hogy felmérjem a helyzetet, amiben a csapat és a játékosok voltak. Készítettem egy tervet és egy elemzést arról, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy a játékosok jobbá váljanak és a szervezet a következő szintre lépjen. Igyekeztem a lehető legjobban összeállítani a csapatot, és annyi játékossal edzeni, amennyivel csak lehet.
 

- Mi a véleménye a csapatról, milyen lehetőséget lát ebben az együttesben?
- Sok „alapanyag” áll a rendelkezésünkre. Mindig azt mondom a játékosoknak, hogy aki kitartó és képes túljutni az akadályokon, az nagyszerű játékossá válik. A legjobbamat fogom adni, hogy hozzásegítsem az összes játékost ahhoz, hogy mindent kihozzanak magukból a klubért, a szurkolókért és persze önmagukért, a saját karrierjükért.
 
- Mik az elvárásai önmagával, a csapattal, illetve a játékosokkal szemben?
- Van bennem egy vágy és egy vízió, de legfőképpen egy erős akarat aziránt, hogy egy nagyszerű csapattá váljunk. De felépíteni valamit rövid idő alatt lehetetlen. Mindenhez idő kell. A játékosoknak keményen kell dolgozniuk. Mindegyiküknek egyenlők az esélyei. Megfelelő hozzáállással és kemény munkával kell kiérdemelniük azt, hogy pályára kerüljenek.
 
- Hogyan kezdődött Önnél a kosárlabda szeretete?
- Az 1970-es években kezdődött, amikor Jugoszlávia világbajnok lett, és a kosárlabda, akárcsak napjainkban az első számú sportág volt a térségben. Akkor kezdett el igazán tradicionális sportággá válni ezekben az országokban. A Ljubljanában győztes csapat játékosai még az első generációhoz tartoztak, akárcsak én. Jól emlékszem erre az időszakra, hiszen azóta a kosárlabda adja az életem nagy részét.
 
- Számos remek csapatnak volt a vezetőedzője és nyert velük címeket. Mely eredményeire a legbüszkébb, mely pillanatokra emlékszik vissza a legszívesebben?
- Én nem a trófeákat számolom, ugyanis számomra a legnagyobb díjak azok a játékosok, akikkel együtt dolgoztam. Az, hogy én edzettem őket, a legfontosabb dolog, ők engem képviselnek, hiszen bennük tükröződik vissza a munkám. A legszebb emlékeim azok, amikor elkezdtem edzőként dolgozni, különösen az, hogy együtt dolgozhattam Aleksandar Nikolic professzorral a Partizannál. De kiemelném még a Hemofarm Vrsacnál töltött időszakot is, amikor sok tehetséges játékost edzhettem.
 

- Milyen típusú edzőnek tartja magát, mind a vezetési filozófia, mind a taktikai felfogás szempontjából?
- Mindig azt akarom, hogy a játékosaim megértsék, hogy a siker a nagyon kemény munkából fakad. Majd a kemény munka után fontos az elemzés is a megfelelő elemek fejlesztése érdekében. Tehát a filozófiám a kitartásról, a megfelelő hozzáállásról és a kemény munkáról szól, amelynek eredménye először a védekezésen látható. A védekezésen keresztül a játékosok azt is megtanulják, hogy legyenek jobbak támadásban is.
 
- Mi a legfontosabb a maga számára egy csapatban?
- Egy csapatban a legfontosabb dolog, hogy minden játékos megértse, hogy a csapat mindig az első, és mi mindannyian csak a második helyen vagyunk. Mindenkinek tisztelnie kell a csapatot, hiszen a csapat sikere az egyén sikere.
 
- És mi a legfontosabb egy kosárlabdázóban? Milyen tulajdonságokkal kell, hogy mindenképpen rendelkezzen?
- Egy fiatal játékosban mindig meg kell, hogy legyen az akarat arra, hogy napról napra jobbá váljon. Mindig új célokat kell maga elé állítania és tanulni kell a kosárlabdát újra és újra. Kitartónak kell lennie, hogy gyakorolja mindazt, amit tud, és folyamatosan jobbá váljon a részletekben. A karakter tehát a legfontosabb. Mindig tudunk jobbat és többet csinálni.
 
- A Hemofarmban a játékosa volt két későbbi NBA játékos is, Darko Milicic, akit LeBron James után választották második helyen a 2003-as drafton és egyből bajnok lett Detroit Pistonsszal, valamint Boban Marjanovic, aki pedig jelenleg a Dallas Mavericksben játszik, és egy népszerű magasember a ligában. Meséljen egy kicsit róluk.
- Mindez egy tervvel kezdődött. Fiatal, tizennégy éves gyerekként érkeztek a Hemofarmhoz, és nagyon hamar megadtam nekik a lehetőséget, Milicicnek tizenhat, Bobannak tizennyolc évesen. Kitartó és kemény munka által váltak azzá, akik lettek. Nagyon nagy fegyelem és tisztelet jellemezte őket a klub és a kosárlabda iránt. Ennek köszönhetően jutottak el a csúcsra.  
 

- Jó barátságban van egy másik remek edzővel, a kilencszeres Euroliga-győztes és világbajnok trénerrel, Zeljko Obradoviccsal? Honnan és mióta ismerik egymást?
- Zeljko és én hosszú évek óta barátok vagyunk. Én örököltem a Partizan kispadját tőle, amikor Spanyolországba ment. Azóta ismerjük egymást, hogy Jugoszláviában játszottunk. Mindig is jó barátságban voltunk, kiválóan megértjük egymást akár a kosárlabdáról, akár az élet egyéb dolgairól van szó.
 
- Hogyan jellemezné magát, mint magánember? Mivel tölti szívesen a szabadidejét?
- Ugyanolyan normális ember próbálok lenni, mint a szomszédaim. Szeretek a családommal lenni, igyekszem mindig elegendő időt tölteni velük, ráadásul nemrég nagypapa lettem. Az edző nem ugyanaz az ember a pályán és a magánéletben. Ez két különböző személyt jelent, hiszen a munka és a magánélet is két különböző dolog. Igyekszem mindig jó példát mutatni a szeretteimnek.
 
- Mesélne egy kicsit még a családjáról?
- Nagyon büszke vagyok a családomra, ők a legnagyobb trófeám. A fiamnak, aki kosárlabda ügynök, már van egy kislánya. A lányom pedig, aki közgazdász, áprilisra várja a következő lány unokámat. Tehát a gyermekeim jelentik számomra a legnagyobb sikert, hihetetlenül büszke vagyok rájuk.
 
- Végezetül mit üzenne a Veszprém-szurkolóknak?
- Azt kérem a Veszprém-szurkolóktól, hogy higgyenek bennünk, a csapatban és legyenek türelmesek. Tapasztalatból mondhatom, hogy az én játékosaim mindig tisztelik a szurkolókat, hiszen fizettek azért, hogy minket nézzenek. Vereség esetén is azt szoktam mondani a fiúknak, hogy legyenek büszkék magukra és a csapatra, amennyiben megtettek mindent, hiszen a szurkolók is azt akarják látni, hogy mindig a végsőkig küzdenek. Mindig profinak kell lennünk, ami azt is jelenti, hogy a szurkolók az elsődlegesek és tisztelnünk kell őket.

 

 

Fotók: Fux Marcell - veszpremkosar.hu