Naptár

Betöltése

Kihasználnák a tudásbeli fölényüket

2016. Február 24.
8 éve
 
A mieink múlt héten – főként remek második félidei teljesítményüknek köszönhetően – megőrizték hazai veretlenségüket, a Vetési gimnáziumban 87-70-re verték meg a Soproni MAFC-NyME-t. A nagyszünet előtt akadtak üresjáratok az éllovas játékában, az elszánt rivális sok labdaeladásra kényszerítette őket, ám később már kiszolgálták a közönségüket: fegyelmezetten, a taktikának megfelelően iparkodtak. Így most tizenhárom-kettes mutatóval vezetik a „blokkot”. Ahol a székesfehérváriak utolsók, eddig két diadalt (–Pécsi VSK-Kronosz Kiadó 84-70; –Concordia Motax KC Pápa 111-98) és tizennégy vereséget számlálnak. Legutóbb épp a pápaiakat mattolták. Vertetics Ádámék ősz végén 84-61 arányban múlták felül őket, magabiztosan, meggyőző fölénnyel nyertek. Akkor a fiatal Fejér-megyeiek alárendelt szerepre ítéltettek, az attakjaik csődöt mondtak, két negyed után 53-18 volt az állás. Az egyetemisták a folytatásban aztán két fokozattal visszakapcsoltak, de még így is vezethettek támadást a negyven pontos különbségért. Sportolóinknak nem volt kedvükre való a tét nélküli „csatározás”, szórakoztak, ám a sikerük így sem forgott veszélyben.

– Leendő ellenfelünk akkor is bizonyította, ha hagyják őket, akkor tudnak szépen és jól teljesíteni – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Ebből kiindulva, nem nézzük a tabellát, nem vesszük fél vállról őket. Mi minden bajnokit komolyan veszünk. A héten ugyanúgy dolgoztunk, mintha az oroszlányiak elleni rangadó előtt lennénk. Esélyesek vagyunk, mégis nehéz találkozóra számítunk, aligha lesz oly’ könnyű dolgunk velük, mint legutóbb. Csapatként védekeznénk és támadnánk, azon leszünk, hogy már az elején kontrolláljuk az eseményeket, nyomás alatt tartsuk őket, elől és hátul is egységesebbek legyünk náluk. Agresszív védekezéssel és pontos támadásokkal megfelelő távolságban tarthatjuk őket. Igyekszünk kijavítani a hibáinkat, bízunk benne, hogy a produkciónk tovább javul. Ha gyorsan, pontosan és erőszakosan kosárlabdázunk, a saját játékunk kerül előtérbe, akkor hibázásra késztethetjük őket. Fontos, hogy minél gyakrabban érvényesüljön az akaratunk. Vannak még tartalékaink, így kihasználnánk a tudásbeli fölényünket. 
 
Fotó: foto24.hu

K?vetkez? mérk?zés

K

Veszprém KK
VS  Százhalombattai KSE

2024. 03. 31.

Korábbi mérk?zés

V

Veszprém KK
VS  Dávid Kornél KA

68 - 88

2024. 03. 23. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink