Naptár

Betöltése

Nekiveselkedtek az alapozásnak

2014. Augusztus 14.
9 éve
A veszprémi kosárlabdázók számára eddig tartott a nyári szünet. A sportolók hétfő délután az egyetemi csarnokban gyülekeztek, ahol mint néhányuktól – némi meglepetésre – megtudtuk: már hiányzott nekik a mozgás. Az első gya-korlásról hárman maradtak távol: a francia Meghan Popotte, akit jövő hétre várnak Guadeloupe-ból, a kisebb betegséggel bajlódó Gáll Dominik és a tavasszal pompásan teljesítő Szlávik Tamás. A térdsérülést szenvedett Oltárczy Máté megje-lent a nyitó foglalkozáson, de csak civilben figyelhette társait, lévén, a beszakadt szalagjai miatt két-három hét múlva kapcsolódhat be a közös munkába. A többiek, a „régi és az új bútordarabok” ott voltak a füllesztő meleg létesítményben. Ez azt jelenti, hogy az előző idény végén megbetegedettek és megsérültek felépülése, rehabilitációja jól halad, Nagy Róbert, Vertetics Ádám és Czakó Tamás is teljes értékű munkát végezhet. A játékosok természetesen a holt szezonban sem eresztettek le teljesen, ami azért is fontos, mert az elkövetkező hetekben aligha unatkoznak.
Ugyanis csak az első nap szólt a ráhangolódásról, utána kemény edzések következnek – vagyis szinte azonnal a munkáé a főszerep. Petőfi-edző elmondta: reményei szerint a jövő héttől már teljes kerettel dolgozhat, s célja, hogy mindenkit azonos erőállapotba hozzon. A fiatalokkal nyáron is sokat dolgoztak, ám mint megjegyezte: a rutinosabbakkal sem lesz gond. Az újonnan igazoltaknak szemmel láthatóan nem okozott gondot felvenni a ritmust, noha gyaníthatóan az edzés(ek) és a mentalítás is eltérő attól a munkától, amit eddig végeztek. Ám a korábbi válogatott Kámán Tamás, illetve a fiatal Sipos Ádám és Novák Patrik is könnyen azonosult az első tréningek hangulatával. Nem kizárólag az első, hanem a szeptember eleji rész is a fizikai felkészülésről szól majd – egészen pontosan: a játékosok az utóbbi során kapják a csúcsterhelést. Természetesen a labdának is szerep jut, de a szakvezető főként a kondícióra helyezi a hangsúlyt. Közben a csapatrészekkel kapcsolatos feladatok is sorra kerülnek, majd kialakítják a taktikai repertoár egy részét.
A Pannon Egyetem VKK legalább tíz edzőmérkőzést tervez az NB I/B-s bajnokság október eleji rajtjáig. Augusztus 28-án és 29-én a Vetési gimnázium tornatermében hoznak tető alá egy teszttornát, a francia CSM Bonneuil (trénerük az ex-veszprémi Krasznai Milán), az MTK Törökbálint és a Győr-Szol Széchenyi Egyetem részvételével. Az eseményen mindenki játszik mindenkivel, így az együttesekre csütörtökön két, míg pénteken egy mérkőzés vár. A mieink 29-én este egy másik felkészülési találkozót is vívnak a gimnáziumban, az élvonalbeli Alba Fehérvárral, majd másnap a két gárda Székesfehérvárott megint összeméri az erejét. Szó van róla, hogy Takács Andrásék elindulnak a 45. Göcsej-kupán, de a szeptember második felében, Zalaegerszegen tartandó rendezvényen még kérdéses a részvételük.
A tervszerűen és szisztematikusan felépített edzésterv közepette a sportolók már alig várják az első tesztmérkőzéseket, azonban addig is csiszolják, fejlesztik a játékukat, hiszen mindnyájan arra törekszenek, hogy még jobb kosárlabdázók legyenek. Most derül csak ki igazán, hogy az újak mire képesek, miben lehetnek leginkább a társaság segítségére. Az már most körvonalazódik, hogy a klub két teljesen más szemléletű ötöst is pályára küldhet majd, az egyik az átgondoltabb játékot favorizálhatja, a másik pedig egy rohanós, egész pályás letámadással operálhat.
S még az is lehet, hogy Kámán Tamás, Sipos Ádám, Novák Patrik, Meghan Popotte és Gáll Dominik után újabb játékos csatlakozik a kerethez…

K?vetkez? mérk?zés

K

Veszprém KK
VS  Százhalombattai KSE

2024. 03. 31.

Korábbi mérk?zés

V

Veszprém KK
VS  Dávid Kornél KA

68 - 88

2024. 03. 23. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink