Hírek
Vele lett teljes a keret
Hozzáadva: 2017-09-20 19:45:24
Egy technikailag képzett, intelligens légióssal erősítette meg a keretét a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, a különböző dobástípusokban remekül teljesítő Ryan Cook-tól támadásban is, ám még inkább védekezésben várnak sokat az új állomáshelyén.
 
Immár kijelenthető: a bakonyiak aligha küzdenek majd létszámgondokkal a számukra hétvégén kezdődő másodosztályú bajnokságban, hiszen soraikban, közvetlenül a szezonnyitány előtt az utolsó láncszem is a helyére került. A mieink elöljárói nemrég sportolói-ajánlatokat kaptak egy ügynökségtől, s a jelöltek tudásának feltérképezése után Ryan Cook mellett döntöttek; majd a felek között hamarosan létrejött a megállapodás is. Az Egyesült Államokban született huszonhét éves, jó felépítésű spílerre (190 centi, 88 kiló) főként az egyes-kettes poszton számíthat Mérész Csaba vezetőedző. A Vetési gimnázium tornatermének új közönség-kedvence két gárdával vett részt az amerikai egyetemi bajnokságban (NCAA), a philadelphiai Chestnut Hill College-al a második, míg a marylandi UMBC-vel az első divízióban szerepelt. Az utolsó ottani évében elődöntősök voltak, majd Európába költözött. Négy évvel ezelőtt – a Tuzla OKK Sloboda színeiben – a bosnyák élvonalban mérette meg magát, ahol együttesével a negyedik helyen végzett. A következő idényben a kazah BK Kaspiy alkalmazottjaként pattogtatott a balti ligában, hogy aztán egy kisebb, néhány hónapos megszakítással idén tavaszig a szintén kazah Barsy Atyrau erőssége legyen. Velük tavaly megnyerte az összevont sorozatot, s végül nem csak a döntő legértékesebb emberének választották meg, hanem az idény legjobb védőjének is. Akkor tizenhat pontot, majd’ hat lepattanót és három és fél gólpasszt átlagolt mérkőzésenként. Az említett kitérőt egyébiránt a litván Liepoja Triobet gárdája jelentette.

Mint megtudtuk: a tengerentúlról tegnap megérkezett sportoló remek csapatjátékos, nem az a labdára „rácsavarodó” típus. Egyénileg nyilván sokat tud majd hozzátenni a veszprémiek teljesítményéhez, mivel erős az egy-egyezésekben, és a társak kiszolgálásától sem ódzkodik. Dinamikusan mozog a pályán, felvállalja, mi több, kedveli a betöréseket, s lepattanók szedésén túl prímán dobja a triplákat. Noha eleinte alighanem ismeretlen lesz számára az itteni játékstílus, a helyi hívek biztosan kimagasló produkciót várnak tőle: aki az éles helyzetekben képes a legjobbját hozni. – Minden erőmmel azon leszek, hogy a veszprémi csapat nívóját még magasabb szintre emeljem. Egyértelmű, bajnoki címhez szeretném segíteni az új alakulatomat – mondta a hazánkban először járó légiós.
Eseménynaptár
2017 október
H
K
SZ
CS
P
SZ
V
 
 
 
 
 
 
1
2
4
5
6
7
8
9
11
12
13
14
16
17
18
19
21
22
23
24
25
26
27
29
30
31
 
 
 
 
 
ÉLŐ közvetítés
Tabella
Férfi NB I/B Piros csoport - alapszakasz
H Csapat M Gy V
1.   OSE Lions 4 4 0
2.   Bonyhádi KSE 4 3 1
3.   Tehetséges Fiatalok Basketball Players 4 3 1
4.   MTK Törökbálint 3 2 1
5.   HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 3 2 1
6.   PVSK-Kronosz Kiadó 3 2 1
7.   MEAFC 4 2 2
8.   Nyíregyháza Blue Sharks 4 2 2
9.   Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 4 2 2
10.   Nagykőrösi Sólymok KE 4 1 3
11.   Vasas Akadémia 4 1 3
12.   Calle Pubfood Békés 4 1 3
13.   Vásárhelyi Kosársuli 4 1 3
14.   Budapesti Honvéd SE 3 0 3
 
 
Fiú U20 Nyugati csoport - alapszakasz
H Csapat M Gy V
1.   Vasas Akadémia U20 4 4 0
2.   Nyíregyháza Blue Sharks U20 3 3 0
3.   Tehetséges Fiatalok BP U20 3 3 0
4.   Budapesti Honvéd SE U20 2 2 0
5.   Calle Pubfood Békés U20 4 3 1
6.   Vásárhelyi Kosársuli U20 4 2 2
7.   MTK Törökbálint U20 2 1 1
8.   MEAFC U20 4 2 2
9.   PVSK-Kronosz Kiadó U20 3 1 2
10.   Agrofeed SzE Győri KC U20 4 1 3
11.   Nagykőrösi Sólymok KE U20 4 1 3
12.   OSE Lions U20 3 0 3
13.   HOYA-PE Veszprém U20 2 0 2
14.   Bonyhádi KSE U20 4 0 4
 
 
 
Webshop info
Támogatóink
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ízlelő étterem
 
 
Sportfejlesztési program