Veszprém

 

Sportos családból származom, apa evezős, anya atléta. Ez hozta is magával, hogy sokféle sportot kipróbáltam, már az oviban is hajnalban úsztam, aztán meg fociztam. Hosszúkezű, hosszúlábú gyerekként ügyetlen voltam mindenben. Egyszer csak 10 éves korom körül lementem a térre, és ott a nagyok megengedték, hogy beálljak kosarazni hozzájuk. Ott és akkor eldöntöttem, hogy kosaras szeretnék lenni. A 10. szülinapomra az volt az ajándék, hogy levittek Csepelre, és onnantól kosarazok.

17 évesen a MAFC-ba kerültem és ott nyertünk egy junior bajnokságot, ezután igazoltam Pécsre, ekkoriban lettem önálló. Egy szezon után sajnos sérültem, így kimaradt egy év, utána kerültem ide Veszprémbe. Itt emlékezetes 2,5 évet töltöttem el, nagyon megszerettem a várost és az itt elő embereket – ez nagy szerepet játszott abban, hogy tavaly visszajöttem. Csabi – aki jó barátom - hívott, hogy komoly célok vannak itt Veszprémben és lenne-e kedvem részt venni a feljutásért való harcban. Nekem ez egyfajta hazatérés is volt, hiszen jól ismertem a várost, a csarnokot, az embereket.

A kosaras világ itthon nem átláthatatlan, szinte mindenki ismeri a másikat, még ha nem is személyesen, úgyhogy én is így voltam ezzel, mindenkivel találkoztam már meccseken korábban.

A csepeli nevelőedzőmön kívül Stojan Ivkovicet kell megemlítenem, akitől nagyon sokat tanultam. és persze természetesen az NBA játékosokat, mint például Vince Cartert, akit mindig is csodálattal néztem, és aki most 41 évesen a legidősebb játékos az NBA-ben. Nagyon sok sportoló van, akire felnézek, például Lance Armstrong, Usain Bolt vagy éppen Arnold Schwarzenegger – nagyon sokat lehet tőlük tanulni mind a sport, mind a magánélet tekintetében.

A profi sport valamilyen szinten a nézők szórakoztatásáról is szól, és nagyon fontos nekem, hogy akik kilátogatnak, jól érezzék magukat a meccsen. Ennél csak egyetlen fontosabb dolog van: a csapatom és a győzelem! Ezért is sportolok, nagyon fontos számomra a kihívás és a mérkőzés megnyerése – ez adja nekem a motivációt.

Sajnos, vagy sem, a magánéletben is, igen, aki játszik velem bármilyen társast vagy tollast, akármit, az tudja, bármit hajlandó vagyok megtenni a győzelemért. 

Régebben sokkal rosszabbul viseltem, de szerencsére ebben a szezonban nem sokszor történt ez meg  Fiatalabb koromban napokig nem tudtam aludni, de vénülő fejemmel már megtanultam a megfelelő polcra rakni ezeket a dolgokat.

Úgy érzem, pár évig még, amíg a testem bírja, tudok játszani, után az edzősködés lesz a fő tevékenységem.

Egyelőre az utánpótlás-nevelés érdekel leginkább, jó látni, amikor a játékosaim fejlődnek valamiben, és nagy elégedettséggel tölt el, ha viszontlátok valamit a pályán abból, amin dolgoztunk. Például amikor Marcika (Simon Marci U18-as korosztályú játékos – a szerk.) betalál a felnőtt meccsen, az legalább akkora öröm nekem, mintha én dobnám a kosarat.

Amikor én 17 évesen fiatalként bekerültem egy csapatba, az első fél évben a nagy csapat közelében csak kamerázhattam és a kulacsokat adogathattam a játékosoknak. A 2. félévben kerülhettem egyáltalán a pályára és ahhoz is sokat kellett letenni az asztalra, hogy megtörténjen. A mi bajnokságunkban most mindig kell a pályán lennie egy fiatalnak és szerintem ez egy nagyon jó lehetőség, hogy fejlődjenek, hamarabb rutin szerezzenek.

A reggeli dobó- vagy kondicionális edzés után igyekszem plusz munkát végezni, amennyit csak tudok, mindig is ebben hittem. Kis pihi után a délutáni edzés jön, majd megtartom az edzést az U18-as csapatomnak. Ezt is nagyon szeretem, örülök, hogy ezzel is tudok foglalkozni.

Van egy kutyám, Satu, és ha tehetjük, a kötelező sétákon kívül is sokat sétálunk, kirándulunk, bringázunk vele.

Nyáron edzőtáborokat szervezünk, úgyhogy a nagy részét az Egyetemi Csarnokban töltöm  Ezen kívül próbálok meggyógyulni és annyit edzeni, dobni, amennyit csak tudok, de remélem, legalább kétnaponta a Balatonban is lesz alkalmam úszni.

Szerintem minden sportoló leginkább a sérüléstől fél, pont jelenleg is nehezíti az életemet egy talpizom-szakadás, de ezen kívül a kígyóktól és a pacalpörkölttől tartok leginkább. 

Édesapám! A mai napig minden meccsemet megnézi és ellát intelmekkel, jó tanácsokkal 

Nagyon boldogan vettem észre, hogy az utóbbi időben egyre többen látogatnak ki a meccsekre és a vezetőséggel együtt (ez gondolom, a lelátó bővítéséből is kitűnik) a legfőbb célunk a bajnokság megnyerése mellett, hogy ezt a nézőszámot még tovább tudjuk növelni, hogy minél több ember élvezhesse a színvonalas kosárlabdázást Veszprémben.

Nebojsa Pavlovicot.