Veszprém

Úgy 6 éves koromban először karatézni kezdtem, de nem igazán szerettem, így aztán a focira váltottam. Azt szerettem ugyan, de nem voltam igazán ügyes, és kicsit kövér is voltam ekkoriban. Ezután hirtelen nőttem egy nagyot, és amikor a kosárklub edzője toborozni jött a sulinkba, engem is hívott, és így kerültem a kosárlabda bűvöletébe. 14 éven át a klubnál kosaraztam (Banja Lukában, Nebo városában, ami Bosznia Hercegovina második legnagyobb városa). 18 éves koromban már a felnőtt csapatban játszottam, ahol hamar ezután csapatkapitány is lettem. Ekkor Spanyolországba igazoltam, majd vissza a csapatomhoz, utána Svédországba, Portugáliába, majd újra Svédországba mentem. Mindegyik évemet nagyon szerettem. Tavaly pedig ide jöttem Veszprémbe.

Igen, valóban. Családi okok miatt döntöttem úgy, hogy a tavalyi szezon zárásakor hazamegyek. Feleségemmel családot alapítottunk és ez egyszerűbb volt otthon. Aztán az első fele a szezonomnak nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, így miután megszületett a kislányom, idejöttünk újra, hiszen nagyon szeretem Veszprémet, és hívtak vissza.

Szerencsére nem! 

Igen, mert úgy gondolom, hogy nem tudnék sportolóval együtt élni, Ő is a sportról, versenyről, edzésről beszélne, én is. Mi lenne abban a jó?

Apukám boxolt, de nem profi szinten. A testvérem focikapus volt, ő benne volt a sportban, de sajnos a sok sérülése miatt abba kellett hagynia.

Igyekeznek minden meccsemet nézni, ezért is nagyon jó, hogy a közvetítés révén tudnak nekünk szurkolni. Nem szólnak bele a játékomba, ahogy erről lenne szó, másra terelem a beszélgetést J Igazából legfőképp azért, mert van annyi tapasztalatom, hogy pontosan tudom, mikor mit csináltam jól vagy min kell változtatnom.

Előző nap „jól” eszek és iszok, persze aznap is, de akkor már keveset. Szinte mindig ugyanazt eszem: csirke rizzsel vagy tésztával. A meccsnapon aztán fejben összerakom magam. Persze időben érkezek, hangolódok, és megcsinálom a bemelegítésemet.

Az alapszakasz szerintem jó volt nagyon, kisebb-nagyobb ingadozásokkal persze. A rájátszásban sajnos nem sikerült azt hoznunk, amit tudunk, de még persze nincs vége!

Nagyon sok kosárlabdát nézek (a feleségem néha orrol is rám ezért J), de legfőképp az Euroligát, mivel volt csapattársaim meccseit mindenképp megnézem. Emellett még a focit és a kézit nézem.

Nagyon kedves város, nem túl nagy és mégis sok lehetőség van itt is és a környéken is. Igazi, családoknak való városnak találom, az emberek is nagyon barátságosak.

Tudok már sok szót és kifejezést, a számokat, a napokat, és a kosárlabdázáshoz kapcsolódó szavakat, utasításokat. A többiek többnyire mind tudnak angolul, így ez a közös nyelvünk.

Szeretek sétálni a természetben, a Balatonhoz lemenni, általában a családommal együtt töltöm a fennmaradó időt. A csapattal vannak közös programok, amiket nagyon szeretek.

A barátaim 90%-ban a gyerekkori barátaim, akikkel - még ha hónapokig nem is találkozunk, - mindig olyan, mintha el sem váltunk volna. És a mai világban a technológia nagyban könnyíti a kapcsolattartást, úgyhogy szerencsére gyakran tudok velük beszélgetni.

Először pihenek, a családdal elmegyünk Horvátországban nyaralni. Azután kezdem a szokásos nyári felkészülésemet. Van egy programom, amit már 7-8 éve csinálok nyaranta, így a szezont mindig elég jó erőben tudom kezdeni augusztusban.

A fogorvostól..

Nagyon köszönjük a rengeteg támogatást, amit kapunk, különösen a rájátszásban. Tudom, hogy most kicsit nehezebb Hoya-szurkolónak lenni, de nagyon kérem, hogy tartsanak ki, mert hiszünk a mondásban: az eső után mindig kisüt a nap.

Simon Lászlót