Naptár

Betöltése

    A szurkolók hisznek a csapatban

    2016. Április 27.
    6 éve

    A negyeddöntők után kialakult a másodosztályú playoff élmezőnye, ahol a mieink a szintén kettő–nullával továbblépett oroszlányiakkal, míg a másik ágon a kettő–egyes összecsapásokba bonyolódott Konecranes-Salgótarjáni KSE és a Vasas Akadémia vetélkedik egymással. Alighanem a liga négy legjobb, legerősebb csapata váltott jegyet az éremcsatákra, aminek végén az első helyezett „bekopogtathat” az élvonal ajtaján. Kíváncsiak voltunk, hogy a veszprémi színekért szorító sportbarátok miként vélekednek az előttünk álló hetekről, mit gondolnak a helyi kedvencek esélyeiről?

    Horváth „Dög” László, vezérszurkoló: – Egyértelmű, hogy az águnkon a Nyugati-csoport két legprímább együttese feszül egymásnak, ám nincs bennem félsz, lévén, nálunk van a pályaelőny, ha harmadik mérkőzésre kerül sor, azt újra mifelénk rendezik. Reálisan gondolkodva azt kell mondanom: kettő–eggyel jutunk tovább, de én idegenben is hallatom majd a hangomat, hogy „második családom” adott esetben söpréssel legyen finalista. Ott az abszolút első salgótarjániakkal nézhetünk farkasszemet, s hiszem, hogy mindjárt az első, idegenbeli derbit „behúzzuk”. Engem az sem érdekel, ha egy ponttal, csak mindegyik fellépésünket nyerjük meg. Megérdemelné a város, hogy az MVM Veszprém mellett egy másik labdajáték-sportágban is legyen NB I-es klubja.
     
    Tenk Ferenc, a Schiedel Kéménygyár Kft. ügyvezető igazgatója: – Szívből kívánom a csapatunknak, hogy jusson be a fináléba, ahol bármi megtörténhet. Ez a közösség képes lehet a felkerülésre, de tisztában vagyok azzal, hogy a jelenlegi játékosállomány az A-csoportban – finoman fogalmazva – „vékonynak” tűnik. Nem lesz könnyű az OSE ellen, de bízok a srácokban, illetve a szakvezetőjükben, aki egy remek védekezési szisztémát dolgozott ki a szezonra. A mellé pedig eddig pompás egyéni teljesítmények társultak.

    Vida Gáborné, drukker: – Mindennél jobban bízok abban, hogy kettő–egy arányban felülmúljuk leendő ellenfelünket, akik mindkét évadbeli ütközetünk során kemény diót jelentettek számunkra. Rajtam nem fog múlni a siker, az utolsó pillanatig űzöm-hajtom a társaságot, kiváltképp a favoritomat, Vertetics Ádámot. Egyébiránt egy ideje lottózom, nem titok, ha ötösöm lenne, komoly összeget ajánlanék fel az NB I-es egyesület játékos-keretének megerősítésére.

    Fülöp Tamás, a Bramac Kft. termelésvezetője: – Miután a veszprémi gárda aktuális játékerejét sokra taksálom, szerintem a másodosztályban bárkit legyőzhetünk. Az oroszlányiak ellen azért nehéz lesz továbbjutni, de sikerülni fog. Ha tippelnem kellene: kettő–egyet mondanék – persze, ide –, mert a fiúk idehaza mindenkivel szemben esélyesek, azonban a rivális oroszlánbarlangja régóta félelmetes. Azt gondolom, hogy Kámán Tamásék nehéz helyzet elé állítják majd a klub elöljáróit, mert a döntőt is megnyerhetik. Azzal viszont tisztában kell lenni, hogy a legjobbak között – minden szinten – rendkívüli összefogásra van szükség.

    Laki Pál, egykori kosárlabdázó: – Talán az idény legnagyszerűbb mérkőzése volt, mikor a Vetési gimnáziumban 75-70-re megvertük az oroszlányiakat. Gyanítom, most sem lesz könnyű dolgunk velük – összesítésben a kettő–egyes sikerünket várom. Szerintem utána a tarjániakkal bonyolódunk legalább olyan színvonalas csatába. Mivel a mostani az elmúlt évek legjobb veszprémi csapata, minden elképzelhető, így az is, hogy felkerülünk az A-csoportba. Ugyanakkor látni kell, hogy az élvonal és az NB I/B között óriási szakadék van, főként költségvetés terén. Vagyis, ha a klub meg akarja szilárdítani az NB I-es tagságát, a jelenleginél úgy háromszor nagyobb büdzsére lesz szüksége.

    Bácskai László, a Hoya Lens Hungary Zrt. kereskedelmi igazgatója: – Figyelemmel kísérem a klub körüli eseményeket, tudom: már a legjobb négy között járnak és célkeresztjükben a finálé van. Szerintem az oroszlányiakkal vívandó párharcban nüánszok döntenek majd. Kiegyenlítettek az erőviszonyok, de mert Körtélyesi Gergelyék húsz–kettővel zárták az alapszakaszt, bízok abban, hogy az akkori eredménysoruk többet ér a vetélytárs tizenhét–ötös mutatójánál. Persze tudom, ennél sokkal összetettebb a továbbjutás kérdése. Szeretnék ott lenni a jövő heti találkozón, ami után egy–nullával utazhatunk a másik félhez. Társaságunk mindazonáltal nyitott a jövőt illetően, már beszélgettünk erről, de felesleges addig a témát boncolgatni, amíg a csapat nem harcolja ki a feljutást.

    Petőfi Lajos, a VUKE szakmai vezetője: – Meggyőződésem, hogy a ligában a veszprémi alakulat a legerősebb. Ebből kifolyólag – ha nem is könnyen, de kettő–eggyel – túljutunk az oroszlányiakon és a salgótarjániakkal küzdünk meg az élvonalbeli tagságért. Ha elkerülnek bennünket a sérülések, akkor aranyérem kerül Oltárczy Mátéék nyakába. Mi a BVTC-vel kétszer harcoltuk ki az NB I-et, ám onnan mindkétszer azonnal kiestünk. Kívánom a mai követőinknek, hogy ők ne „csak” feljussanak a legjobbak közé, hanem sokáig maradjanak is ott.
     
    Fotó: foto24.hu

    Következő mérkőzés

    K


    VS 

    1970. 01. 01.

    Korábbi mérkőzés

    V

    Veszprém
    VS  TF-BP

    0 - 0

    2022. 05. 13. 18:30

    Kövess minket

    Névadó partnerünk

    Kiemelt Támogatóink

    Támogatóink