Feldobás előtt: Baja – Veszprém
A második bajnoki mérkőzését is idegenben játssza a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, ezúttal a Bajai Bácska FKE vendégeként, Baján, a Dr. Pósta Sándor Sportcsarnokban, október 14-én, 18:00-tól, majd az U20-as csapatunk 20:00-tól lép a pályára.
Nehéz kezdeten van túl a veszprémi gárda a múlt szombati szoros vereség után a Nagykőrös otthonában, ahol végül 91:85 arányban kerekedtek felül a Sólymok egy egylabdás meccsen. Ezen a mérkőzésen Futó Balázs 18 pontig, míg Szabó Péter 26-os VAL mutatóig jutott. Bemutatkozott a bajnokságban új vezetőedzőnk, Baksa Szabolcs is.
A Baja csapata az előző fordulóban a Nyíregyháza együttesét fogadta, ahol a vendégegyüttes kisarányú győzelmet ért el (59:62). Ezen a mérkőzésen Jakab Péter 22 pontot dobott.
A tavalyi évben kétszer is találkozott egymással a két csapat, az első mérkőzésen a Baja otthonában, ahol 71:76-ra nyertünk, Szabó Péter vezetésével, aki 14 pontot dobott a találkozón, ugyanakkor a második meccsen, hazai pályán nem sikerült legyűrnünk ellenfelünket (81:99).

Nagy fegyvere vendéglátónknak Jakab Péter, aki az elmúlt szezonban 21.64 pontot átlagolt, amivel a harmadik legjobb volta a ranglistán. Emellett 26,09-es VAL mutatót, 5,55 védőlepattanót tudott átlagolni a tavalyi szériában, amivel a legjobbak közé tartozott.
Két magas emberünk, Orgona Gergő, valamint Futó Balázs a következőképp vélekednek az előttünk álló meccsről.
Orgona Gergő, a Veszprém erőcsatár-centere: „Nincs sok időnk felkészülni a Bajából, de megpróbáljuk kihasználni a rendelkezésre álló néhány napot. Erős csapat ellen fogunk pályára lépni szerdán, jó játékosokkal rendelkeznek. A cél természetesen a győzelem.”
Futó Balázs, a Veszprém erőcsatár-centere: „Megpróbáljuk az elmúlt mérkőzésen elkövetett hibákat kijavítani. Nem lesz sok időnk a felkészülésre, de minden erőnket bedobjuk, hogy sikerüljön. Megígérjük, hogy mindent bele fogunk adni, hogy győzelemmel távozzunk Bajáról”
Hajrá HOYA, Hajrá Veszprém!
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
VS
1970. 01. 01.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 26 | 0.96 | 50 | 24 | 2 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 26 | 0.85 | 44 | 18 | 8 |
| 3. | BKG PRIMA Akadémia | 26 | 0.83 | 43 | 17 | 9 |
| 4. | PVSK-Veolia | 26 | 0.83 | 43 | 17 | 9 |
| 5. | Újbuda MAFC | 26 | 0.81 | 42 | 16 | 10 |
| 6. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 26 | 0.77 | 40 | 14 | 12 |
| 7. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 26 | 0.75 | 39 | 13 | 13 |
| 8. | Óbudai Kaszások | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
| 9. | DEAC U23 | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
| 10. | Jászberényi KSE | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
| 11. | Vasas Akadémia | 26 | 0.69 | 36 | 10 | 16 |
| 12. | EBH-Salgótarján | 26 | 0.67 | 35 | 9 | 17 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 26 | 0.63 | 33 | 7 | 19 |
| 14. | TF-BP | 26 | 0.52 | 27 | 1 | 25 |