Feldobás előtt: Honvéd – Veszprém
Tovább folytatjuk a küzdelmeket a rájátszásban, most már az ötödik hely megszerzése lebeg a szemünk előtt. Ehhez az első lépést a Budapesti Honvéd SE legyőzése jelentené. Az oda-visszavágós párharc első összecsapását április 22-én, csütörtökön játsszuk, 18:00-tól a budapesti Ludovika Arénában. A találkozót élőben közvetítjük a YouTube csatornánkon.
Szoros mérkőzésen maradtunk alul a MAFC ellen legutóbb (93:100), akik így végül 3-1-es összesítéssel jutottak tovább a legjobb négy közé. A negyeddöntő során csapatunk több problémával is küzdött. Az első meccsen Nebojsa Dukic térdsérülés miatt nem játszhatott, míg a harmadik találkozót Madár Andrásnak eltiltás miatt kellett kihagynia. Szégyenre nincs okunk, hiszen a srácok minden tőlük telhetőt megtettek, és fiatal keretünk helyt állt a legjobb nyolc között, több izgalmas és magasszínvonalú csatát vívva a MAFC-cal.
Következő ellenfelünk, a Budapesti Honvéd SE lesz, akik a BKG Príma Akadémiával küzdöttek a legjobb négy közé kerülésért. Az ő mérlegük végül 0-3 lett az alapszakasz másodikjával szemben.

A két alakulat a szezonban már kétszer is találkozott egymással. Először idegenben, egy igen szoros mérkőzésen tudtunk a fővárosiak fölé kerekedni (72:74). Ott Madár András igen jó teljesítményt hozott, és 26 ponttal, valamint 5 gólpasszal vezette győzelemre a csapatát.
A második összecsapás a bakonyiak otthonában került megrendezésre. Ott még tovább javítottunk az addig sem rossz teljesítményünkön, és magabiztosan, 106:97-re győztük le a Honvédot. Akkor Nebojsa Dukic 29, míg Madár András 25 pontot szerzett, bebiztosítva, hogy mindkétszer mi jöjjünk ki győztesen a párharcból. Végül az alapszakaszt a mieink a hatodik, míg a Honvéd a hetedik helyen zárta, két pont különbséggel.
A fővárosiak legponterősebb játékosa Stefán Dávid Levente. A huszonkilenc éves erőcsatár-center a rájátszás során 21 pontot átlagolt. Nálunk a házi ranglista első, míg a teljes lista második helyén Madár András áll a maga 26,67 pontjával.
Érdekes meccsnek ígérkezik tehát a csütörtöki, tartsanak velünk minél többen a YouTube-on!
Hajrá HOYA, hajrá Veszprém!
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Újbuda MAFC
VS
Veszprém
2025. 09. 27.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | BKG PRIMA Akadémia | 0 | 0 | 0 | 0 | |
2. | DEAC U23 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
3. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 0 | 0 | 0 | 0 | |
4. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 0 | 0 | 0 | 0 | |
5. | Jászberényi KSE | 0 | 0 | 0 | 0 | |
6. | Óbudai Kaszások | 0 | 0 | 0 | 0 | |
7. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 0 | 0 | 0 | 0 | |
8. | Phoenix-MT Fót | 0 | 0 | 0 | 0 | |
9. | PVSK-Veolia | 0 | 0 | 0 | 0 | |
10. | Salgótarjáni KSE | 0 | 0 | 0 | 0 | |
11. | TF-BP | 0 | 0 | 0 | 0 | |
12. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub | 0 | 0 | 0 | 0 | |
13. | Újbuda MAFC | 0 | 0 | 0 | 0 | |
14. | Vasas Akadémia | 0 | 0 | 0 | 0 |