Naptár

Betöltése

    Feldobás előtt: Veszprém – Salgótarján

    2020. November 13.
    1 hete
    Újabb hazai bajnoki mérkőzés következik a Március 15. úti Sportcsarnokban, ezúttal a Salgótarjáni KSE ellenfeleként, november 14-én, 17:00-tól, zárt kapuk mögött.
     
    Nehéz mérkőzésen van túl a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém csapata. Múlt hét szombaton a fővárosba látogatott a bakonyi gárda, ahol egy szoros meccsen végül két ponttal, 72:74 arányban tudta legyőzni a Budapesti Honvéd SE csapatát. A találkozón többen is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Madár 26 ponttal segítette a vendégeket, Dukic 10 lepattanót szedett össze, míg Szabó 9 gólpasszig jutott. A drámai végjátékban végül a hazai csapat keze megremegett, míg a Veszprémé nem, így két ponttal távozhattunk Budapestről.
     
    Soron következő ellenfelünk a Salgótarjáni KSE lesz, akik utoljára október 24-én tudtak mérkőzést játszani, akkor a bajnokság tizenkettedik helyén álló MAFC volt a vendégük, és húsz ponttal, 94-74-re tudtak diadalmaskodni felettük. Ezzel a mutatójuk a bajnokságban három győzelem és egy vereség, ami jelenleg a negyedik helyre pozícionálja őket a tabellán. Mi három győzelemmel és három vereséggel a hatodik helyen állunk.
     

    Tavaly már találkozott egymással a két csapat, előbb mi voltunk hazai pályán, ahol egy sima, 103:85 arányú győzelmet arattunk. Ezen a meccsen Madár és Szabó is 13-13 pontig jutott, valamint Madár 6 gólpasszt is kiosztott és leszedett ugyanennyi lepattanót.
     
    A második mérkőzés a tavalyi szezonban nem alakult szerencsésen a tarjániak ellen. Az akkor rossz formában lévő csapatunk hatpontos vereséggel vonulhatott le a pályáról.
     
    A most szombati mérkőzés a kormányrendelet és az MKOSZ közleménye értelmében zártkapus lesz, így a szurkolók sajnos nem látogathatnak ki az összecsapásra. Facebook és Instagram oldalunkon azonban igyekszünk minél gyakrabban jelentkezni és tájékoztatni a drukkereket a meccs alakulásáról. A találkozót követően pedig szokás szerint részletes tudósítással szolgálunk majd.
     
    Hajrá Veszprém, Hajrá HOYA!
     

    Következő mérkőzés

    K

    Vasas Akadémia
    VS  HOYA-PE Veszprém

    2020. 11. 29.

    Korábbi mérkőzés

    V

    HOYA-PE Veszprém
    VS  TF-BP

    80 - 91

    2020. 11. 25. 20:00

    Kövess minket

    Kiemelt Támogatóink