Felkészülési mérkőzések
Megkezdte a felkészülést a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém a 2020/21-es szezonra. A Baksa Szabolcs vezetőedző által irányított együttes a közeljövőben öt edzőmérkőzést fog játszani.
Az első ilyen jellegű találkozó augusztus 25-én, kedden, 17:30-tól kerül megrendezésre, hazai pályán, azaz a Vetési Albert Gimnáziumban, ahol az Agrofeed SZE Győri KC lesz az ellenfelünk.
Ezután az Egis Körmend U20-as gárdáját fogadjuk augusztus 29-én, szombaton, változatlan helyszínen és szintén 17:30-as kezdéssel.
A harmadik mérkőzésre ugyancsak itthon kerül majd sor, méghozzá szeptember 2-án 17:30-tól, amikor is az „A” csoportos Alba Fehérvár lesz az ellenfél. Ez a találkozó a vendégek kérésére zártkapus lesz.
Az utolsó két megmérettetésünk a fővárosban lesz, a Budapesti Honvéd szervezte VIII. Gyurasits István Emléktorna keretein belül. Itt először szeptember 8-án, 19:15-kor lépünk pályára a MAFC ellen. A másnapi találkozó pontos kezdési ideje és az ellenfél kiléte a torna első összecsapásainak kimenetelétől függ.
Várjuk szurkolóinkat a felkészülési mérkőzéseinkre, a Fehérvár elleni meccs kivételével! A belépés ingyenes.
Kérünk Mindenkit, hogy lehetőség szerint tartsa meg mind beléptetéskor, mind a lelátón helyet foglalva a szükséges 1,5 méteres távolságot a szurkolótársától, és használja a kihelyezett kézfertőtlenítőket. Javasolt továbbá a maszk viselése.
Hangsúlyozottan kérjük, hogy aki betegnek érzi magát, lázas, influenzaszerű tünetei vannak, esetleg ízlelését vagy szaglását elveszítette, az semmiképpen se jöjjön el a mérkőzésre és ne veszélyeztesse a többi szurkoló, valamint a sportolók egészségét és az adott találkozó biztonságos lebonyolítását!
Megértésüket köszönjük!
Hajrá Veszprém!
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Újbuda MAFC
VS
Veszprém
2025. 09. 27.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | BKG PRIMA Akadémia | 0 | 0 | 0 | 0 | |
2. | DEAC U23 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
3. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 0 | 0 | 0 | 0 | |
4. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 0 | 0 | 0 | 0 | |
5. | Jászberényi KSE | 0 | 0 | 0 | 0 | |
6. | Óbudai Kaszások | 0 | 0 | 0 | 0 | |
7. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 0 | 0 | 0 | 0 | |
8. | Phoenix-MT Fót | 0 | 0 | 0 | 0 | |
9. | PVSK-Veolia | 0 | 0 | 0 | 0 | |
10. | Salgótarjáni KSE | 0 | 0 | 0 | 0 | |
11. | TF-BP | 0 | 0 | 0 | 0 | |
12. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub | 0 | 0 | 0 | 0 | |
13. | Újbuda MAFC | 0 | 0 | 0 | 0 | |
14. | Vasas Akadémia | 0 | 0 | 0 | 0 |