„Hiszünk a tudatosság varázsában”
Hinnünk kell benne, hogy minden egyes lecke okkal, illetve akkor toppan be az életünkbe, amikor már készen állunk a befogadására. A sors ugyanis már csak ilyen… De ha ügyelünk a fokozatosságra, s mérföldkőről mérföldkőre haladunk, akkor mindent megtanulhatunk, amire a következő lépéshez szükségünk lesz.
A 2018/19-es idényben Hepp Kupa-győztes, bajnoki ezüstérmes HOYA-PE Veszprém ügyvezető igazgatója, Naményi Miklós is így vélekedik. Hitvallása, hogy a valódi célunkat csakis úgy érhetjük el, ha lépcsőfokról lépcsőfokra lépkedünk.
– A klub történetének legeredményesebb évadán vagytok túl: megnyertétek a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupát, 3x3-as magyar bajnokok lettetek, az NB I. Piros csoportjában pedig bajnoki ezüstérmet szereztetek. Mit gondolsz, ezen eredmények nyomást gyakorolnak majd rátok az elkövetkezendő idényben, vagy épp ellenkezőleg „támaszként” szolgálnak majd?
– A játékosainkat és a stábtagjainkat ismerve bátran állíthatom: hiszünk a tudatosság varázsában. Minden elért sikerünk az elvégzett munka és az alázatosság eredménye. Nyomás ez idáig sem volt rajtunk, s ezek után sem lesz. Támaszként pedig – ahogy eddig is – a közös célért való közös törekvés szolgál számunkra.
– Minden az elképzeléseitek szerint alakult a tavalyi évadban. Minden, kivéve a legfőbb célt: a feljutást. Milliméterekre jártatok attól, hogy felhelyezzétek teljesítményetekre a koronát. Valamiért ez a pillanat mégis várat még magára.
– Amiben biztos vagyok, az az, hogy az elveszített bajnoki döntőből erőt merítettek a srácok. Hiszünk benne, hogy okkal történt így. Nem is szomorkodtunk egy pillanatig sem. Tanultunk a hibáinkból, idén pedig folytatjuk az építkezést. Tudom, hogy mind a régi, mind az új játékosok óriási étvággyal vágnak neki a következő idénynek. Nem megfeledkezve arról sem, hogy a stáb is mindent meg fog tenni azért, hogy idén már a feljutást jelentő bajnoki trófeát is a magasba emelhesse.
– Ha jól tudom ehhez a célhoz már egy saját, az egyesület által finanszírozott funkcionális edzőterem is a rendelkezésetekre áll.
– Így igaz. Mindent elkövettünk annak érdekében, hogy a játékosaink úgy vághassanak neki augusztus elsejével a felkészülésüknek, hogy jobb, profibb körülmények fogadják őket. Ennek a stratégiának a része az újdonsült funkcionális edzőtermünk is, ahol immár a fizikális felkészülés hiánytalanul megvalósulhat majd.
– Az elvégzett munkátokat mind a városlakók, mind a szurkolók is értékelik, s nem utolsósorban megbecsülik.
– Ahogy a drukkereink is, mi is önmagunkat adjuk… Azt azonban fontos kihangsúlyozni, hogy a szurkolóink is oroszlánrészt vállaltak az elért eredményeinkben. Abszolút érezzük a támogatásukat. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a kosárlabda szimpatizánsok immár egy valódi közösséget alkotnak a királynék városában.
– Ha nem tévedek, ennek kapcsán szeretnétek is majd kedveskedni a nézőiteknek az első hazai bajnoki mérkőzésetek alkalmával.
– Természetesen. Az első hazai csatánkra díjtalan lesz a belépés. Továbbra is szeretettel várunk minden fiatalt, s időset egyaránt, akinek a szíve egy kicsit is húz a kosárlabda sportág irányába, vagy éppen felénk.
Fotók forrása: vehirsport.hu/Kovács Bálint
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
Újbuda MAFC
2026. 01. 03.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 13 | 0.92 | 24 | 11 | 2 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 12 | 0.88 | 21 | 9 | 3 |
| 3. | PVSK-Veolia | 13 | 0.85 | 22 | 9 | 4 |
| 4. | Újbuda MAFC | 13 | 0.81 | 21 | 8 | 5 |
| 5. | DEAC U23 | 12 | 0.79 | 19 | 7 | 5 |
| 6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 13 | 0.77 | 20 | 7 | 6 |
| 7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 13 | 0.77 | 20 | 7 | 6 |
| 8. | BKG PRIMA Akadémia | 12 | 0.75 | 18 | 6 | 6 |
| 9. | Óbudai Kaszások | 13 | 0.73 | 19 | 6 | 7 |
| 10. | Jászberényi KSE | 13 | 0.73 | 19 | 6 | 7 |
| 11. | Vasas Akadémia | 13 | 0.73 | 19 | 6 | 7 |
| 12. | EBH-Salgótarjáni KSE | 13 | 0.65 | 17 | 4 | 9 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 13 | 0.62 | 16 | 3 | 10 |
| 14. | TF-BP | 12 | 0.50 | 12 | 0 | 12 |





