Naptár

Betöltése

Így ki lehet kapni…

2016. Szeptember 26.
7 éve
 
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém–Oroszlányi SE Lions 86-89 (17-28, 20-19, 27-23, 22-19)

Veszprém, zárt kapuk mögött. Vezette: Gyuris, Vida, Goda.

Veszprém: Simon 12, Kálló 15/9, Sipos, Körtélyesi 21/6, Hegedűs 8. Csere: Jilling 18/3, Helmeczi 12, Oltárczy, Szeifert. Vezetőedző: Mérész Csaba.

Oroszlány: Lewis 27/6, Kiss 19/6, Kovács 1, Zsíros 11/6, Varga 13. Csere: Wehner 5/3, Keller 7, Burai, Sonyák 6. Vezetőedző: Vavra András.

A nyitó fordulóban, az otthoni – hétszáz néző (!) előtt megrendezett – csarnokavatójukon diadallal debütált vendégek kaptak előbb lábra, tehát nem igazán zavarta őket, hogy az itteni katlan felújítása, a kiszolgáló útvonalak nem teljes körű megléte miatt a szurkolók kizárása mellett kellett tető alá hozni a derbit. Miként az első, törökbálinti játéknapon, a sérült Kámán Tamást még mindig nélkülöző mieink ezúttal is megilletődötten „rajtoltak”: az amerikai Jestin Lewis dirigálta ellenfél sokkal hatékonyabban mozgott (0-8). A lámpalázas egyetemisták dobóhelyzetbe is alig kerültek, sok labdát adtak el, a temérdek hiba okán nem találták a ritmust, ezért továbbra is szétesően tettek-vettek a pályán (2-13). Az ötödik percben 6-20-at mutatott az eredményjelző-tábla, miközben az „oroszlánok” triplákkal demoralizáltak, a hazaiak képtelenek voltak megvalósítani a kért szituációkat. Ezt követően az addig remekelt, de szerencsére lelassított riválisnál is feljegyezhettünk néhány hibát, majd Jilling Lászlóék is életjelt adtak magukról (12-20). Mérész-edző bárhogy keverte a lapjait, a tanítványai az elején összeszedett jelentős hátrányt – akkor még – nem tudták eltűntetni, ám azért szorgosan iparkodtak (17-24). A következő negyed nyitányát újra megnyomták a mifelénk győzelmi szándékkal érkezett Kiss Kornélék (19-32), aztán a fiatal Kálló Nándor gondoskodott arról, hogy a sokáig elbizonytalanított övéi megint tízen belülre kerüljenek. Azonban hiába lett feszesebb a veszprémiek hátsó alakzata, elől még mindig voltak rossz átadások, ráadásul Lewis nem akart takaréklángra kerülni (23-35). A jó néhány faultot kiharcolt Jilling büntetői mintha riadót jelentettek volna, ezután több labdát is szereztek a társai, azokat már jobban járatták és – a lefújásig kilenc lepattanót is szerzett – Körtélyesi Gergely is magasabb sebességi fokozatba kapcsolt (35-41). Mivel a nagyszünet előtti pillanatok a tavaszi ezüstérmesé voltak, húsz perc után tízpontos differencia alakult ki a csapatok között.

Fordulást követően a gyakran tarthatatlan Lewis ott folytatta, ahol az első játékrészben abbahagyta, így újfent jelentős lett a különbség (37-51). Ezért is volt üdvözítő, hogy Helmeczi András megtalálta a sokak által várt, jó dobóformáját, s mert zsinórban hintette a duplákat, az együttese visszajött a mérkőzésbe. Lehetett volna kisebb is az OSE-előny, de ahhoz – hazai részről – pontosabb támadás-befejezések dukáltak volna, mi több, az ellen sokáig a lepattanó-csatában is jobban állt (végül ezen összevetés huszonkilenc–huszonkilenc lett). Sajnos Hegedűs Attila a negyedik hibája miatt – ideiglenesen – leült a kispadra (48-59), viszont a HOYA-mezesek nélküle is agresszíven dolgoztak hátul; ennek köszönhetően mind acélosabb lett a védekezés. Ebben az időszakban egy ideig felváltva estek a találatok, aztán a magukat megemberelt Simon Lászlóék elkezdték kihasználni a bajnokesélyes megingásait, például azt, hogy a másik oldalnak a büntetőkkel meggyűlik a baja (64-70). A felzárkózásban közrejátszott, hogy akkortájt tényleg rend volt a fejekben, a veszprémi egészen összeforrt gárda képét mutatta. A záró felvonás elején Kálló sokadszorra is megmutatta, hogy van benne kurázsi, ám az – akkor már a kipontozódott Hegedűst is nélkülöző – bakonyiak elkapkodták a következő attakjaikat (76-86). A hat-nyolc pontos eltérés öt perccel a vége előtt egy triplányira zsugorodott, majd bírói ítéletek borzolták a klub- és szakvezetők kedélyét. Ekkor egységesnek és ütőképesnek tűntek a tartalékos hazaiak, a sportolóik végre elhitték, hogy képesek jó teljesítményre – s elkapni egy jelenleg masszívabb vetélytársat (80-80). Az izgalmas hajrá mégis a mezőnyből mind pontatlanabbul célzott oroszlányiaké lett, mert a mieink elidegeskedték a helyzeteiket, túlizgulták a próbálkozásaikat, a 22 éves Lewis pedig bizonyította klasszisát.

Mérész Csaba: Két sportolómnak külön is köszönettel tartozom, lévén, sérülten is vállalták a játékot. Bármit is mutatnak a statisztikai számsorok, gratuláció jár az alakulatomnak, hiszen ezúttal a szívüket és a lelküket kitették a pályára.
 
Fotó: foto24.hu

K?vetkez? mérk?zés

K

Veszprém KK
VS  Százhalombattai KSE

2024. 03. 31.

Korábbi mérk?zés

V

Veszprém KK
VS  Dávid Kornél KA

68 - 88

2024. 03. 23. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink