Naptár

Betöltése

    Itthon tartották az első helyet

    2014. Szeptember 01.
    7 éve
    A veszprémiek A-jelű együttese mögött az MTK Törökbálint szerezte meg a második, a francia C.S.M. Bonneuil a harmadik, míg a házigazdák B-jelű alakulata a negyedik helyet. A tesztviadalon Jakab Péter (MTK Törökbálint) dobta a legtöbb pontot.

    – Örülök, hogy tető alá hoztuk a hagyományteremtő eseményt. Annak pedig még jobban, hogy az újonnan érkezettekről tisztább képet kaptam, nagyvonalakban már tudom, hogy hol és miben lehetnek a segítségünkre – mondta Petőfi Áron vezetőedző. Miután az alapozásunk eddig főként fizikai felkészülésről szólt, időnként kicsit fáradtan mozogtak a srácok, ilyenformán a játékunk sem volt mindig pörgős. A törökbálintiakkal ugyanakkor parázs derbit vívott a győztes gárdánk. Egy biztos, a pontvadászatban jó néhány taktikai variációval akarjuk meglepni az ellenfeleinket. Etekintetben jó úton járunk. Az eseményt követően két tesztmérkőzést vívtunk az Alba Fehérvárral, előbb a királynék városában, majd másnap Székesfehérvárott. Az első összecsapáson bemutatkozott a színeinkben a legújabb szerzeményünk, az EGIS Körmendtől érkezett Farkas Attila. Az ötös poszton használható 27 éves, 208 centi magas sportoló több szép megoldással vétette észre magát.

    Az élvonalbeli fehérváriak egyébiránt mindkét párharcot magabiztosan nyerték meg, igaz, Petőfi-edző így is alaposan megfigyelhette a rendelkezésére álló keretét. Mint megjegyezte: a nagy különbségű vereségek dacára, nekik épp ilyen fellépésekre van szükségük, hogy tovább csiszolják és fejlesszék a játékukat.

    Pannon Egyetem VKK–Alba Fehérvár 49–96 (13–18, 12–27, 10–24, 14–27)
    Veszprém: Vertetics 7, Gáll 10/6, Kámán 6, Takács 5, Farkas 6. Csere: Kelemen 2, Kováts 7, Nagy 1, Novák 1, Czakó 4. Soós Nagy, Popotte.

    Alba Fehérvár–Pannon Egyetem VKK 99–42 (26–11, 35–13, 19–12, 19–6)
    Veszprém: Nagy 4, Gáll, Takács 15/9, Sipos 5, Kámán 5/3. Csere: Soós Nagy, Popotte 3, Kováts 3/3, Novák 2, Kelemen 5.

    Közben az is eldőlt, hogy Kámán Tamásék részt vesznek a szeptember 19-én kezdődő, zalaegerszegi 45. Göcsej-kupán, illetve az NB I/B Nyugati-csoportjában október ötödikén rajtolnak, az újonc Oroszlányi SE Lions otthonában. A veszprémiek – hat-hét ellenféllel karöltve – a csoport négy legjobb csapata közé szándékoznak jutni.

    Következő mérkőzés

    K


    VS 

    1970. 01. 01.

    Korábbi mérkőzés

    V

    Veszprém
    VS  TF-BP

    0 - 0

    2022. 05. 13. 18:30

    Kövess minket

    Névadó partnerünk

    Kiemelt Támogatóink

    Támogatóink