Veszprém

 

Veszprém, 300 néző. Vezette: Horváth, Szalai, Benedek.

Veszprém: Helmeczi 10, Kálló, Kámán 16/3, Hegedűs 5, Körtélyesi 18. Csere: Simon 6, Jilling 8/3, Naményi 8, Szeifert, Sipos 1, Oltárczy. Vezetőedző: Mérész Csaba.

TF: Szobi 19/3, Buzás 12/3, Kerkai 12/6, Beák 16/9, Somogyfoki 5/3. Csere: Tóth 3, Franczva, Szabó. Vezetőedző: Merim Mehmedovic.

A bakonyi klub elöljárói az első sípszó előtt ajándékok és kézszorítások kíséretében búcsúztak el a tavaszi csapatban szerepelt, de azóta – más irányú teendői okán – alacsonyabb osztályú együttesbe igazolt Vertetics Ádámtól és a helyi műhelyt immár technikai munkatársként segítő Kováts Viktortól. A vendégek nem igazán osztoztak a meghitt felvezetésben: roppant agresszív védekezésükkel hamar megzavarták a klasszikus karmester nélkül felálló hazaiakat (0-4). A mérkőzés előtt a tabellán a mieinknél jobban mutató ellenfél ezután sem engedett a szorításból, mert bár úgy tűnt, hogy Kámán Tamásék elkapják a ritmust (4-9), kisvártatva a gyűrűt is alig találták el; „ajtó-ablak” helyzetek maradtak ki (7-11). Mérész-edző időkérését követően feljavult az övéi védelme, ám a támadásokkal továbbra is akadtak gondok – mintha kishitűség jelei mutatkoztak volna a veszprémieken. A híveiket kiszolgálni akaró kedvencek később sem találták a helyüket a pályán, kiváltképp a szigorú és sokmozgásos „TF-hátsó sornak” tudható be, hogy nem érezték, vagy nem tudták, hogy a társak mit akarnak kezdeni a játékszerrel (13-19). Egy-két látványos megoldást ugyan feljegyezhettünk tőlük, de inkább az elszántságuk dominált, a jó játékkal adósak maradtak (17-19). Sajnos ebben az időszakban is gyorsabbak, erőszakosabbak és pontosabbak voltak a fővárosiak, akiknek a palánkok alatti munkája olyan volt, hogy a levegőt is sajnálták Helmeczi Andráséktól (17-24). A hazai tréneren nem múlott semmi: folyton kereste a legjobb ötösét, a küzdőtér mellől vezényelt, a tanítványai produkciójából mégis hiányzott az összhang, a fogaskerekek hangosan csikorogtak (19-28). Az első félidei „műsoruk” kevés pozitív elemet tartalmazott – nem festettek túlzottan szép képet –, a kulcsemberek is inkább egyéni felvillanásokkal „operáltak”, ahelyett, hogy csapatként dolgoztak volna össze (23-33). A problémákat szimbolizálta, hogy gyakran pöröltek a bírókkal, a technikai hibát is kapott Simon László húsz perc után négy faultnál járt, akárcsak Kálló Nándor.

Noha a második félidőt a fiatal, minden megilletődöttségét levetkőző Naményi Márk duplái vezették fel, rövidesen visszaállt a tízpontos különbség (27-37). A pestiek elképesztő lábtempóval próbáltak megálljt parancsolni a vendéglátók attakjainak, s közben remekül dobtak kintről (…a lefújásig a tizenkilenc triplakísérletükből nyolc lett jó, a másik oldalon ez az adat kettő per tizenötös mérleget mutatott, vagyis nem igazán ment távolról Jilling Lászlóéknak). Simon kiválása után hovatovább padlót fogtak a dobóhelyzetbe is alig került hazaiak (29-41), demoralizáltan sem elől, sem hátul nem tudtak jó döntéseket hozni. Keveset mozogtak és a dobásaik zöme célt tévesztett, Helmeczi például mindkét büntetőjét kihagyta (31-45). Ekkor Jilling megrázta magát, zsinórban szerzett öt pontot, amitől az addig a homlokát ráncoló publikumnak is megjött a hangja. Mind több pozitívum jutott a játékukba: masszívabb lett a védelmük és a labdákat is jobban megbecsülték (40-46). S ami a legfontosabb: a szemükben elkezdett csillogni a tűz. A záró felvonás hatpontos mínuszról indult, majd az elsősorban lepattanó-gyűjtésben és blokkosztásban élen járó Hegedűs Attila megmutatta, hogy a gólszerzéshez is ért (50-52). Hét perccel a vége előtt kiegyenlítettek a már megfelelően koncentrált és jó döntéseket hozott veszprémiek, más kérdés, hogy a vetélytárs kezdett elkészülni az erejével. Azoknak lett igaza, akik nehéz csatára számítottak, lüktetett az iram, majd az egyre fegyelmezettebb Körtélyesi Gergelyék 62-61-nél – a találkozón először – átvették a vezetést. Az összesen egy tucat büntetőt elpuskázott és huszonegy labdát eladott rivális sok apró szabálytalansággal tördelte a mieink játékát és lendületét, ám az utolsó percben ötpontos volt a hazai előny (67-62). Az izgalmas hajrában feljöttek ugyan az ex-VESC-es Beák Gáborék egy pontra, de a legvégén a rutinosabb Kámánék kontrollálták az eseményeket.

Mérész Csaba: Most mindennél fontosabb volt a diadal, amit – ha nehezen is, de – megszereztünk, hála a küzdeni tudásunknak. A zajló sorozatban nem ez volt az első fellépésünk, hogy védekezésben és támadásban is bátortalanul kezdtünk, ami rányomja a bélyegét a későbbi teljesítményünkre. Jó kosárlabdázóim vannak, ezért sem értem, hogy a nehéz periódusokban miért főként Kámántól várják a megoldást.

 

Fotó: foto24.hu