Naptár

Betöltése

Jó helyre került

2018. Augusztus 13.
5 éve
 
A magát főként a hármas-négyes poszton otthonosan érző sportoló tíz évesen kezdett el kosárlabdázni, a játék szeretetével az édesapja mérkőzésein fertőződött meg, aki a nagybátyjához hasonlóan szintén nem amatőr szinten pattogtatta a labdát. A karrierje első állomása Csepel volt (…neki ma is a főváros huszonegyedik kerülete jelenti az otthont – ahol a családja él), később a MAFC korosztályos gárdáiban pallérozódott, majd visszatért a „szigetiekhez”. Nemsokára Pakson, az Atomerőmű SE-ben íródott tovább a pályafutása (…itt Körtélyesi Gergely csapattársa volt), de mert a Tolna-megyeieknél kevés szerepet kapott, idővel Zalaegerszegre került, majd a sorban az Alba Fehérvár, a MAFC és a Naturtex SZTE Szedeák következett. Az élvonalban edződött, legutóbb a Tisza-partján bizonyított huszonöt esztendős spíler az előző szezonban tizenöt pontot dobott a Debreceni EAC-nak és kilenc lepattanót szedett le az ASE ellen. Ám a korábbi kiírásokban ennél is jobb egyéni csúcsokkal jelentkezett: a szegedieknek és a körmendieknek egyaránt huszonegy pontot hintett, a nyíregyháziak és a körmendiek ellen pedig tizenegy lepattanót íratott fel a neve mögé.

– A veszprémi funkcionáriusok viszonylag korán megkerestek, s mivel szimpatikus terveket vázoltak fel előttem – ráadásul az elképzeléseikben komoly funkciót szántak nekem –, valójában nem gondolkodtam sokat az ajánlatukon – mondta Kovács Ádám (198 centi, 87 kiló). Tavasszal érdeklődtek irántam az A- és a B-csoportból is, de a többi kérő hiába hívott máshová, számomra szakmailag ez volt a legcsábítóbb „kínálat”: ambiciózusnak találtam a gárdát, melytől sokan – talán nem is titkoltan – a feljutást, az NB I-es tagságot várják. Vonzó volt a közeg, úgy éreztem, hogy ezt a lehetőséget meg kell ragadnom. Azóta megnyugodtam: jó helyre jöttem. Tisztában vagyok azzal, hogy a királynék városában nagy lesz rajtam a felelősség, ám állok a kihívások elé, bizonyítanám, miszerint helyes volt a klub „megérzése”, tehát, lehet rám számítani.

A betöréseket és a közép távoli dobásokat előnyben részesítő főhősünk már várta, hogy az új állomáshelyén elkezdődjön a közös munka. Miután nyáron kellő időt és energiát fordított az egyéni képzésére – így sokat futott és erősített –, az első Hoya-foglalkozásokat követően csak minimális izomláz kínozta. – Eddig felettébb pozitív számomra az itteni kép, azt gondolom, hogy egy remek társaság jött össze. Mindent elkövetek annak érdekében, hogy minél hamarabb beilleszkedjek a „gépezetbe”, hogy megfelelő teljesítménnyel háláljam meg a belém vetett bizalmat. A csapatérdeket kívánom szolgálni. A körülményekre mindazonáltal nem lehet panasz, azok hovatovább első osztályúak, vagyis minden adott ahhoz, hogy hazai pályán minél több győzelmet arassunk. Ugyanis a helyi szurkolók kiszolgálása fontos tényező. A szimpatizánsaink – reményeink szerint – egy fizikálisan jól felkészített: keményen védekező, majd az ellenakciókat gyorsan befejező alakulatot láthatnak majd, amely összetartó is.

A Testnevelési Egyetem sportszervező-menedzser szakán nyáron államvizsgázott, jelenleg pedig az Egyetemvárosban – Kerkai Ákossal – lakó sportoló határozott volt atekintetben, miszerint a társaival meg akarják nyerni az egy hónap múlva kezdődő másodosztályú bajnokságot, ám gyorsan hozzátette: hozzájuk hasonlóan az Oroszlányi SE Lions, a MAFC, a Nyíregyháza Blue Sharks és a Budapesti Honvéd SE is eképpen gondolkozik. Roppant erős a Piros-csoport mezőnye, így a legjobb négy közé jutás sem lesz könnyű – épp’ ellenkezőleg. Szerencsére a csapatukban van potenciál, ha a kezdő ötös tagjai elfáradnak, van alternatíva a kispadról. Az igazolások minőségén is látszik a fejlődés. – Elsősorban a saját dolgainkkal kell foglalkoznunk, hogy keményen dolgozzunk és összeérjünk. Szép, de egyúttal merész jövőkép van előttünk, mindnyájan a legjobb eredményért iparkodunk. Azon vagyunk, hogy az idénynyitóra jó formába kerüljünk. Miként a többiek, én is jó játékkal szeretném segíteni a közösséget, az előrejutást. Ha megfelelő csapatkohéziót sikerül kialakítanunk és tudunk egymásért is küzdeni, akkor majd jönnek az eredmények is.
 
Fotó: bb1.hu

K?vetkez? mérk?zés

K

Veszprém KK
VS  Százhalombattai KSE

2024. 03. 31.

Korábbi mérk?zés

V

Veszprém KK
VS  Dávid Kornél KA

68 - 88

2024. 03. 23. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink