Naptár

Betöltése

Kiköszörülnék a csorbát

2017. November 23.
6 éve

Kosárlabdázóink megőrizték a második helyüket az NB I/B Piros-csoportban, noha hétvégén, hét diadalittas párharc után kikaptak a Vasas Akadémiától (84-80). Az idegesnek tűnt mieink már a találkozó elején sokat rontottak, a pontok helyett a személyi hibákat gyűjtötték, az elképzeléseikből kevés vált valóra. Nem értették meg egymást a pályán, majd megtalálták a számukra kedvezőbb ritmust, így csökkent a feleket elválasztó különbség. Persze az elszánt egyetemisták egy idő után nem csak a fővárosiakkal, hanem a bírókkal is hadakoztak: a piros-kékek az egyenlőtlen feltételek mentén tartották az előnyüket. Együttesünk később is foggal-körömmel harcolt. A küzdőszellemükre építve előbb egalizáltak, majd egyszer a vezetést is átvették, csakhogy a hazaiak nem adták olcsón a bőrüket. Végül elmaradt a nagy áttörés, de ebben a sípmesterek is szerepet játszottak.

A „zakó” ellenére nem lehet lassítani, jön a folytatás, a Knipl Kft. Bonyhádi KSE-vel szemben kell a csorbát kiköszörülni. A leendő vetélytárs jelenleg kilencedik, négy győzelemmel és öt vereséggel (…a HOYA-mezesek mérlege hét–kettő). Nem szabad abból kiindulni, hogy Körtélyesi Gergelyék az otthonukban öt–nullával állnak, a Tolna-megyeiek pedig vendégként nulla–néggyel. Vagyis eddig valamennyi idegenbeli fellépésüket „bukták”, legutóbb az MTK Törökbálint „kólintotta őket fejbe” (75-56), de a többi összecsapásukat kettő, hat és tíz ponttal vesztették el. A soraikból nemrég távozott Faragó Péter (…az akadémisták trénere lett), míg a másik legjobbjuk, Tömösváry Máté sérülés miatt nem szerepelhet a városunkban. A távollétükben Somogyfoki Péter, Baki Sándor és a klubunkban már kétszer megfordult Jilling László okozhat meglepetést.

– Nehezen tettük túl magunkat a hétvégi csatán, mert bár nem játszottunk jól, de küzdöttünk. Sajnáltam a srácokat, ugyanis furcsa dolgok történtek a pályán – mondta Mérész Csaba vezetőedző. A mérkőzés ezzel együtt rávilágított arra, hogy van még hová fejlődnünk. Ezúttal mentálisan erősen és motiváltan óhajtunk kosárlabdázni, hogy megvalósítsuk a céljainkat. Nem szabad, hogy nyomjon bennünket a tét, már csak azért sem, mert az ellenfél jó erőkből áll. Főként nagyszerű védőmunkával szeretnénk megfojtani a játékukat, nyerni ugyanis a hátsó alakzat stabilitásával és agresszivitásával könnyebb. Jó lenne megjátszani a bevált figuráinkat is, és szeretnénk jó dobóformával, illetve egységes és meggyőző produkcióval szolgálni. Szerintem képesek leszünk a közönség kedvében járni, hiszen minden nap keményen dolgozunk a jó eredményekért.
 
Fotó: foto24.hu
 

K?vetkez? mérk?zés

K


VS 

1970. 01. 01.

Korábbi mérk?zés

GY

Veszprém KK
VS  Vásárhelyi Kosársuli

99 - 77

2024. 04. 13. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink