Veszprém

Legújabb cikksorozatunkban játékosainkkal beszélgetünk gyerekkorukról és családjukról. Szóba kerül, hogy mikor találkoztak először a kosárlabdával, illetve az is, hogy mik a jövőbeli terveik a sportban, illetve azon kívül. Ezúttal Nebojsa Dukic árult el magáról jó pár érdekességet.

 

- Mikor és hol születtél?
- Horvátországban születtem, Pozegában, 1988-ban, de amikor a háború elkezdődött, a családom és én Szerbiába költöztünk, Futogba.

 

- Mesélnél kicsit a gyerekkorodról?
- Nem mondhatnám, hogy könnyű volt a gyerekkorom. A háború nagyon megnehezítette az emberek életét akkor.

 

- Mit, miket sportoltál?
- Mindig kosárlabdáztam, nem űztem más sportot. A karatét kipróbáltam, de maradtam a kosárnál. Ezen kívül még a kick-boxot szerettem.

 

 

- Mikor és hogyan találkoztál először a kosárlabdával?
- Nyolc éves voltam, amikor az iskolában lehetett választani, hogy kosarazunk, vagy karatézunk. Én az utóbbit szerettem volna, de a tanárom azt mondta, hogy nekem kosárlabdáznom kell, mivel én voltam a legmagasabb.

 

- Miért szerettél bele ebbe a sportba?
- Akkoriban Jugoszláviának volt a legjobb a csapata Európában. A kedvenc játékosom Peja Stojakovic, akivel egy városban születtünk, Pozegában. Az akkori játékosok nagyon jók voltak, könnyű volt beleszeretni ebbe a sportba.

 

- Gyereként melyik volt a kedvenc csapatod, ki volt a kedvenc játékosod itthon és külföldön?
- Akkor és azóta is a kedvenc csapatom a Partizan Beograd. Amikor 1992-ben Szerbiába költöztünk, ők voltak az Euroliga bajnokai. A kedvenc játékosom, ahogy pedig már mondtam Peja Stojakovic.

 

- Mikor lettél igazolt, utánpótlás sportoló és hol?
- Nem igazán emlékszem. Nyolc éves voltam, amikor elkezdtem ezt a sportot űzni, ez már huszönöt éve volt. Rossz kimondani, de öregszem…(nevet).

 

 

- Mi volt az első igazán nagy saját élményed, pillanatod a kosárlabdával?
- Nem igazán volt egy-egy nagy pillanatom. Szomorú, de nem élhettem át kupa vagy bajnokság megnyerését. Természetesen reménykedek benne, hogy egyszer eljön ez a pillanat is. Vannak persze szép emlékeim, akár a 3x3 világbajnokságról is. Ott sok jó játékossal és edzővel találkoztam.

 

- Hogyan kerültél Veszprémbe?
- Csorvási Levente keresett meg. Vele régebben még együtt játszottam a Szegednél. Ő hívott fel, és nem is kellett sokat győzködnie. Nagyon jó vele dolgozni, igazi profi. 

 

- Visszatekintve van bármi, amit másképp csinálnál? Ha igen, mi az?
- Nem változtatnék semmit sem, elégedett vagyok a karrieremmel. Már csak egy cím hiányzik.

 

- Mit tervezel a jövőre nézve?
- Nincsenek még komoly terveim. Egyelőre a Veszprém játékosa vagyok, élő szerződésem van a csapattal.

 

- Meddig szeretnél a kosárlabdával foglalkozni?
- Két-három évet még biztos szeretnék játékosként lehúzni. Amíg a testem is azt mondja, hogy bírja. Az egészség az első. Utána talán egyszer szeretnék edző lenni, de ezt még meglátjuk…