Naptár

Betöltése

Nagy feladatok várnak rájuk

2018. Szeptember 12.
5 éve
Komoly elvárásokkal szembesül az NB I/B Piros-csoport nyitánya előtt a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém, de mert a kosárlabdázóink egy egységes és sikerorientált együttes kialakításán fáradoznak, a Nagykőrösi Sólymok KE ellen – szeptember tizennegyedikén (péntek, 18 óra) – tartandó premier apropóján minden ok megvan a bizakodásra.

A mieink tavasszal „csak” negyedikek lettek a másodosztályban, ám miután tanultak az előző évadból, a holt idényben az akkori történéseknek megfelelően alakították ki az „átigazolási-politikájukat”. A klub funkcionáriusai aktívak voltak a játékos-piacon, a felkészülés kezdetéig öt sportoló szerződtetését ütötték nyélbe. Vagyis az addig sem kutyaütő keret továbberősödött. Kovács Ádám, Kerkai Ákos, Madár András, Szabó Péter és Völgyi Marcell azért érkezett a királynék városába, hogy a gárdánk a legutóbbi helyezésénél előrébb végezzen. Nyáron tehát jelentős változások történtek az egyletnél, ha úgy tetszik: nagy volt a jövés-menés, de a szakmai stáb célirányosan tette a dolgát – ezért az újonnan érkezettekhez mindenki nagy reményeket fűz. Mérész Csaba vezetőedző és Csorvási Levente klubmenedzser kizárólag azokat delegálta a bakonyi megyeszékhelyre, akikben nagy lehetőséget látott és segíteni tudnak. Magyarán: kiváló képességű spílerek jöttek mifelénk. Az eddig hiányzott láncszemek hozzátehetik az összképhez azt a pluszt, amivel a Hoya-mezesek igazán sikeresek lehetnek.

A csapat gyorsan befogadta az újakat (…a beilleszkedéssel nem akadtak problémák), s mivel az elmúlt másfél hónapban sokat dolgoztak, a fizikai paraméterek terén jó állapotnak örvendenek. Még nincsenek teljesen készen, egy-két hét még jó lett volna a további összekovácsolódásukra, de nagyvonalakban összerakták a játékrendszerüket. Vannak, akik a lendületet adják, mások pedig a tapasztalatot. A közösség egyre jobb lesz; ahogy telt az idő, úgy épült és fejlődött. A mögöttünk hagyott hetek arról árulkodnak, hogy Nebojsa Pavlovicék számára sikerült „testreszabott” felkészülési programot összeállítani. Augusztus elejétől minőségi munkát végeztek és ráleltek a megfelelő ritmusra. Két-két győztes mérkőzéssel a tarsolyukban megnyerték a VI. Gyurasits István emlék-, illetve a hazai rendezésű Yuniku felkészülési tornát, ezen túlmenően öt teszttalálkozót is vívtak, amik közül csak egyet veszítettek el – az Alba Fehérvárral szemben. Mindezek tükrében nem csoda, hogy a klub háza táján nagyok az álmok, az pedig nem újdonság, miszerint a szurkolók régóta „tervezgetik” az élvonalbeli tagságot. Ha jobban belegondolunk, minden adott az előrelépéshez, a merészebb elvárások megfogalmazásához. Csakhogy a hírek szerint a MAFC, az Oroszlányi SE Lions, a Nyíregyháza Blue Sharks és a BKG Prima SE is hasonló terveket dédelget…

A szakmai stáb egy egységes, egy irányba haladó és mindig győztes alakulat építésén „ügyködött” a holt idényben. A munka természetesen az alapok lerakásával kezdődött. A játékosok mindenben Mérész-mester partnerei voltak, hamar megszokták az alkalmazott módszereit és szisztémáit, a tréner emiatt is optimista a jövőt illetően. Az elsődleges cél a felsőházi rájátszás, ugyanakkor az izgalmasnak tűnő garnitúrában ennél sokkal több potenciál van.

– Nehéz jósolgatni, én ráadásul nem is szeretek, mindig csak az előttünk álló csatára koncentrálok – mondta Mérész-edző. Persze úgy vagyok mindezzel, hogy álmodni szabad, viszont lényeges megőrizni a realitásérzékünket is. Tavasszal a produkciónk nem mindig érte el a hasznot hajtó szintet; tudjuk, hogy akkor mi és miért történt. A legutóbbi kiírásnál minőségileg jobbnak kell lennünk, egyszerűen nem lehet olyan hullámzó a teljesítményünk. Pompásan sikerült az alapozásunk, folyamatosan fejlődtünk, de még nem értünk a munkánk végére, ősszel néhány apróságot szeretnénk továbbcsiszolni. Ez a csapat – főként sebességben és szerkezetben – más lesz, mint a korábbi. Óriási feladatok várnak ránk, azonban állunk a kihívások elé. Sok új játékossal vágtunk neki a nehéznek ígérkező pontvadászatnak, de mivel a keretünk úgy állt össze, ahogy azt előzetesen elképzeltem, egységes csapattá és igazi közösséggé formálódhatunk. Ha úgy vesszük, van merítési lehetőségem. A legfontosabb, hogy a srácok egymásért is harcoljanak a pályán, mindig látszódjon rajtuk az általunk képviselt struktúra. Úgy számolunk, hogy mindennek az alapja a csapatszintű védekezés lesz, míg a másik térfélen kombinatív, dinamikus és gyors támadásokkal jelentkeznénk.

A drukkerek az eddiginél is jobb eredményeket várnak a társaságtól, a magas követelmények pedig (…némi) nyomást helyezhetnek a kosárlabdázóinkra. Ám ez a kompánia képes lehet a céljai elérésére. A kellően motivált csapat készen áll a rajtra, de nem árt nyomatékosítani, a terveik szerint, lépésről-lépésre haladnak előre. Türelmesnek kell hát velük szemben lenni, hiszen a bajnokság nem egy sprintverseny. Ezzel együtt Veszprémben egy jó szellemű társaság alakult,  amely az NB I-et is kiharcolhatja.

Etekintetben a héten tehetik meg az első lépéseket, a Vetési gimnázium tornatermébe látogató nagykőrösiek elpáholásával. Aki a szezonnyitón könnyed sétagaloppra számít, lehet, hogy csalódás éri, mert a Pest-megyeiek a 2017/2018-as bajnokság alapszakaszában is kemény diót jelentettek – noha itt is (87-78), ott is (75-84) nyertünk. Igazán sok borsot a felsőházi play-off nyitó körében törtek Helmeczi Andrásék orra alá, akkor a veszprémiek úgy jutottak be a legjobb négy közé (…kettő–egyes összesítéssel), hogy a hazai fellépéseiket egy, valamint két ponttal hoztak.
 
Fotó: vehir.hu

K?vetkez? mérk?zés

K


VS 

1970. 01. 01.

Korábbi mérk?zés

GY

Veszprém KK
VS  Vásárhelyi Kosársuli

99 - 77

2024. 04. 13. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink