Puszta Dávid a válogatottban
A pápai emlék-, majd a királynék városában rendezett teszttorna után a minap Győrben vizitált Mérész Csaba vezetőedző csapata. Mint arról már hírt adtunk: Körtélyesi Gergelyék az előző két viadalt megnyerték, s hogy a sormintába ne csússzon hiba, a kisalföldi megyeszékhelyen sem találtak legyőzőre. Vagyis mindhárom eseményt „behúzták”. A hétvégi elődöntőben a Szombathelyi Egyetemi SE-t (88-67), a fináléban pedig a Budafoki KK-t (88-61) múlták felül. Így az alapozás kezdete óta valamennyi mérkőzésüket – szám szerint hetet – sikeresen zárták, az esetek többségében nagy különbséggel diadalmaskodtak.
– Augusztus közepétől minden a terveink szerint alakul – mondta Mérész Csaba. A tornák hasznosak voltak, s noha mindenütt aranyérem került a nyakunkba, a támadásainkban és a védekezésünkben is vannak még pontatlanságok. Miután a srácok az erőgyűjtés során keményen dolgoztak, a viszonylag könnyebb ellenfelekkel szemben, tekintélyes előny esetén sem lazítanak. Általában jól hozzák egymást helyzetbe, jó százalékkal dobnak és jól mozognak a pályán. Riválisainkat ismét hatvan pont környékén tartottuk. Összességében elégedett vagyok a látottakkal, miközben mindenki szerephez jutott. Nem állunk meg, megyünk tovább, a Metal-Work Bonyhádi KSE elleni október másodikán (péntek, 19 óra) tartandó hazai bajnoki nyitányig megpróbáljuk kiküszöbölni azon hibákat, amik még zavarják az összképet. Mert az NB I/B Nyugati-csoportjában igazán pontosan akarunk kosárlabdázni.
A klub nem csak a teszttornák eredményeit teheti ki az ablakba, lévén, Puszta Dávid személyében sportolót „adnak” a B33-as válogatottba. A 25 éves klasszis idén Kámán Tamás közbenjárásával érkezett meg mifelénk. Nyáron a Decathlon B33 Tour állomásain és streetball-versenyeken is fellépett. A Göcsej SK színeiben értékes skalpokat gyűjtöttek be, közben pedig Meszlényi Róbert szövetségi kapitány is felfigyelt rá.
– Hétvégén a Városligetben tartják a Magyar Kosárlabdázás Napját, ott debütálhatok a jövő évi kínai vb-re pályázó gárdában – mesélte az egyes-kettes poszton bevethető, Veszprémben is pompás mutatókkal rendelkező spíler. Mint megtudtuk: a B33-ban a felek fél pályán, egy palánkra csatáznak. A csapatokat három fő, plusz egy csere alkotja. A találkozók kétszer öt perces félidőkből állnak, s ha szükséges, kétperces hosszabbítások jönnek. A támadásoknál tíz másodperc van a dobási kísérletre. Az az együttes győz, amely előbb eléri a 33 pontot, függetlenül attól, hogy hol tart a játékidő. A szakág egyébiránt fontos szerepet tölt be a nemzetközi sportági szövetségen belül, azt szeretnék ugyanis elérni, hogy felkerüljön a 2020-as olimpia műsorára. – Élvezetes és érdekes játék a B33, ahol keményen kell dolgozni és fontos a kreativitás – folytatta Puszta. A tornák pörgősek és hangulatosak. De most főként a veszprémi teendőimre fókuszálok. Remek keretünk van és úgy tűnik, Mérész-edző mindenki helyét megtalálta a gépezetben. Jó közösséget alkotunk, ahol mindenki tudja, mi a feladata. A tornagyőzelmek önbizalmat adtak nekünk, pozitív a szemléletünk, viccesen azzal is jöhetnék: lassan ott tartunk, hogy nem tudjuk, milyen kikapni. Eztán is vallom: jövőre előrébb végzünk a másodosztályban, mint idén.
Hír még az egylet háza tájáról, hogy a Simon László edzette, fiatalokból álló HOYA-Pannon Egyetem Veszprém II. nemrég a Tatai SE legyőzésével jegyet váltott a Hepp-kupa következő fordulójába.
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
MEAFC-Peka Bau
2026. 03. 21.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 23 | 0.96 | 44 | 21 | 2 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 23 | 0.87 | 40 | 17 | 6 |
| 3. | PVSK-Veolia | 23 | 0.83 | 38 | 15 | 8 |
| 4. | BKG PRIMA Akadémia | 23 | 0.80 | 37 | 14 | 9 |
| 5. | Újbuda MAFC | 23 | 0.80 | 37 | 14 | 9 |
| 6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 23 | 0.78 | 36 | 13 | 10 |
| 7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 23 | 0.76 | 35 | 12 | 11 |
| 8. | DEAC U23 | 23 | 0.74 | 34 | 11 | 12 |
| 9. | Óbudai Kaszások | 23 | 0.72 | 33 | 10 | 13 |
| 10. | Jászberényi KSE | 23 | 0.72 | 33 | 10 | 13 |
| 11. | Vasas Akadémia | 23 | 0.70 | 32 | 9 | 14 |
| 12. | EBH-Salgótarján | 23 | 0.67 | 31 | 8 | 15 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 23 | 0.63 | 29 | 6 | 17 |
| 14. | TF-BP | 23 | 0.52 | 24 | 1 | 22 |






