Naptár

Betöltése

    Szabó és Madár továbbra is Veszprémben

    2021. Július 19.
    1 hónapja
    A mai napon hivatalosan és örömmel tájékoztathatjuk a kosárlabdát szeretőket, hogy két meghatározó játékosunk, Szabó Péter és Madár András egy évvel meghosszabbította a szerződését, így a 2021/22-es szezonban is a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém csapatát erősíti majd.
     
    Szabó Péter 2018-ban érkezett Klubunkhoz. Az 1989-es születésű, 183 cm magas és 82 kg súlyú irányító az előző idényben már csapatkapitánya volt a gárdának, jó példát mutatva a megfiatalított alakulat tagjainaknak a pályán és azon kívül egyaránt. Kulcsszerepe volt abban, hogy a HOYA nagyon közel került a legjobb négy közé jutáshoz a rájátszásban. Az alapszakaszban 38,2 játszott percet (3. legtöbb a ligában), 16,7 pontot (12.), 6,9 gólpasszt (4.) és 25 VAL-t (7.) átlagolt. Játékmesterünk a legtöbb pontját, 28-at a Baja ellen szerezte, az NKA elleni hazai találkozón pedig 12 gólpasszt osztott ki, míg ugyanezen csapat elleni idegenbeli összecsapáson, a második hosszabbítás végén, kiszorított helyzetből adott gólpasszt a meccsnyerő kosárhoz.
     

    Madár András ugyancsak 2018 óta szerepel a Királynék városának kosárlabda csapatában. Az 1991-ben született 193 cm magas és 87 kg súlyú irányító-dobóhátvéd együttesünk házi gólkirályi és - Szabó Péterhez hasonlóan – igazi vezéregyénisége. A 2020/21-es kiírás alapszakaszában 37,4 perc alatt (4. legtöbb a mezőnyben) 23,2 ponttal (3.), 4,5 gólpasszal (13.), 1,7 labdaszerzéssel (11.) és 26,4-es VAL mutatóval segítette a bakonyi alakulatot. A Veszprém mesterlövésze a Salgótarján ellen 42 pontig jutott, és volt olyan meccse, hogy két alkalommal is kosarat szerezett a dudaszó pillanatában a félpályán túlról
     

    Csorvási Levente sportigazgató a következőket mondta el a szerződéshosszabbítások kapcsán: „Szabó Peti és Madár Bandi együttesünk kulcsfigurái, ezért természetes volt, hogy a szezon után egyből elkezdtünk dolgozni a szerződésük hosszabbításán. Büszkeséggel tölti el klubunkat, hogy két ilyen kvalitású sportoló hosszútávú perspektívát lát bennünk, ami mindenképp azt jelzi, hogy jó irányba haladunk. Úgy gondolom, hogy ők ketten továbbra is a bajnokság egyik legstabilabb hátvédpárosa! Szeretnénk idén egy erős csapatot építeni köréjük, amivel továbbra is az élmezőnyhöz tartozhatunk.
     
    Sok sikert kívánunk Petinek és Bandinak az újabb veszprémi idényükben!
     
     

    Következő mérkőzés

    K

    Budapesti Honvéd SE
    VS  Veszprém

    2021. 09. 28.

    Korábbi mérkőzés

    V

    MAFC
    VS  Veszprém

    75 - 69

    2021. 09. 10. 17.00

    Kövess minket

    Kiemelt Támogatóink