Naptár

Betöltése

Szezonzáró eseményt tartott utánpótlásunk

2023. Június 13.
10 hónapja
A Veszprémi Utánpótlás Kosárlabda Egyesület idén is megtartotta hagyományos szezonzáró eseményét az otthonául szolgáló Vetési Albert Gimnázium tornacsarnokában. A június 12-i rendezvényen részt vettek az utánpótlásunkban dolgozó szakemberek, játékosok és a fiatalok szülei is, hogy közösen vegyenek búcsút a 2022/23-as évadtól.
 
Az évzárót Naményi Miklós ügyvezető elnök beszéde nyitotta meg, amelyben köszöntötte az egybegyűlteket, különösen azokat, akik első ízben vettek részt ezen az eseményen. Kifejezte örömét, hogy milyen sokan vannak és reményét arra vonatkozóan, hogy a jövőben még többen lesznek majd. A sportvezető megköszönte kollégái egész éves kemény munkáját, különösen annak fényében, hogy ez a szezon legalább olyan nehéz és kihívásokkal teli volt, mint azt egy évvel korábban prognosztizálni lehetett.
 
„Átéltük és itt vagyunk, és másfélszer annyian vagyunk most, mint tavaly ilyenkor mindezen nehézségek ellenére.”
 
A VUKE elnöke elmondta, a 2022 nyarán megalakult szülői támogató közösségéhez jópáran csatlakoztak, amiből erőt tudott meríteni, és amelytől segítséget kapott az egyesület a legviszontagságosabb időkben is. Ezen közösség további erősítését célozza meg a tagsági rendszer átalakítása. Ennek keretében három típusú tagsági forma jön létre:
- Rendes tagság, amelyhez tagfelvételi kérelem után lehet jutni, amelyet követően a tagok belátást nyernek az egyesület működésébe és részt vehetnek a taggyűléseken.
- Pártolói tagság elnevezést kap az eddigi sportolói tagság, amely esetén a tizennyolc évnél fiatalabb sportolókat szüleik képviselik.
- Tiszteletbeli tagságot az elnökség ítélhet oda valakinek a tagság javaslatára.
 
 
Naményi Miklós az akadémiává válásról megfogalmazott terveket illetően jelentős előrelépésről számolhatott be. Múlt pénteken ugyanis a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségétől látogatást tett egyesületünknél az akkreditáló bizottság három tagja, akik személyesen is meggyőződhettek az itt folyó szakmai munka színvonaláról és adtak róla pozitív visszajelzést. Mindez még keményebb munkára sarkallja az itt dolgozókat, miközben bizonyítékul szolgálhat a szülők és gyermekeik számára arról, hogy jó helyen pallérozódnak az ifjú kosaras növendékek.
 
A nemzetközi kapcsolatok tekintetében jelentős mérföldkő volt az Athlete Plus amerikai szervezettel kötött partneri megállapodás januárban, amely együttműködés keretében már két sikeres rendezvényre is sor került, míg a következőt, egy nagy volumenű nyári tábort július 9. és 23. között tartanak Veszprémben, ahová szinte a világ minden tájáról érkeznek majd edzeni játékosok.
 
„Ez a kapcsolat hatalmas perspektívát jelent a számunkra, ugyanis szó szerint kinyílt a világ. Már nem jelent problémát, hogy Amerikából egy NBA-edzőt vagy a spanyol első osztályból egy szakembert hozzunk el Veszprémbe dolgozni egy nyári időszakra. Ezek mind-mind olyan szakmai előrelépések, amelyeket a legmerészebb álmainkban tudtunk csak elképzelni. De ez most már a valóság, amit élvezni kell és keményen dolgozni benne.”
 
 
A beszédet követőn a legjobb ifjú sportolók kerültek a főszerepbe, hiszen ezúttal is megkapták korosztályonként a nekik járó egyéni elismeréseket, amelyek a klub egykori legendás alakjainak nevét viselik. A díjakat – az egyesület meghívásának örömmel eleget téve – ezúttal is a névadók adták át, az elhunyt Horváth Zoltánt öccse, Mátyás képviselte.
 
U11-es Simonyi csapata
- Legtöbbet fejlődött játékosnak járó Horváth Zoltán díj: Garami Benett
- Legjobb védőnek járó Szathmári Attila díj: Horváth Simon
- Legjobb játékosnak járó Dr. Fülöp István díj: Sámpár Soma
 
U11-es Botev csapata
- Legtöbbet fejlődött játékosnak járó Horváth Zoltán díj: Katona Dominik
- Legjobb védőnek járó Szathmári Attila díj: Király Dávid
- Legjobb játékosnak járó Dr. Fülöp István díj: Petrovai Máté Ede
 
U11-es Cholnoky csapata
- Legtöbbet fejlődött játékosnak járó Horváth Zoltán díj: Érsok Zsolt
- Legjobb védőnek járó Szathmári Attila díj: Schőnig Brúnó
- Legjobb játékosnak járó Dr. Fülöp István díj: Tóth Marcell
 
U11-es Válogatott csapata
- Legtöbbet fejlődött játékosnak járó Horváth Zoltán díj: Somogyi Dániel
- Legjobb védőnek járó Szathmári Attila díj: Szokolik Olivér
- Legjobb játékosnak járó Dr. Fülöp István díj: Simon Dominik
 
U12-es Oroszlánok csapata
- Legtöbbet fejlődött játékosnak járó Horváth Zoltán díj: László Szabolcs
- Legjobb védőnek járó Szathmári Attila díj: Andor Dániel
- Legjobb játékosnak járó Dr. Fülöp István díj: Mérész Barnabás
 
U14-es csapat
- Legtöbbet fejlődött játékosnak járó Horváth Zoltán díj: Kelemen Bence
- Legjobb védőnek járó Szathmári Attila díj: Varga Dávid
- Legjobb játékosnak járó Dr. Fülöp István díj: Sárai Zalán Márk
 
U16-os csapat
- Legtöbbet fejlődött játékosnak járó Horváth Zoltán díj: Csorba Mátyás
- Legjobb védőnek járó Szathmári Attila díj: Schádl Koppány
- Legjobb játékosnak járó Dr. Fülöp István díj: Bertalan Máté Márk
 
U18-as csapat
- Legtöbbet fejlődött játékosnak járó Horváth Zoltán díj: Siskovits Ákos
- Legjobb védőnek járó Szathmári Attila díj: Ráskai Zoltán
- Legjobb játékosnak járó Dr. Fülöp István díj: Pungur Zétény
 
A jövő reménységein túl elismerésben részesült az év edzője is. A kollégák ebben a szezonban Starhon Katalin munkáját ismerték el ilyen módon, így ő vehette át Petőfi Lajostól a róla elnevezett díjat.
 
 
Ezúton is szívből gratulálunk mindenkinek!
 
Az esemény zárásaként nem maradhatott el ezúttal sem a közös fotózkodás – a gyerekek mindannyian, majd csapatonként is összeálltak egy-egy kép erejéig.
 
Az eseményen készült összes fotó, amelyeket Ulrich Tamás készített, ezen a linken tekinthető meg.
 
Hajrá VUKE, hajrá Veszprém!
 

K?vetkez? mérk?zés

K

SMAFC 1860 Soproni Egyetem
VS  Veszprém KK

2024. 05. 09.

Korábbi mérk?zés

GY

Veszprém KK
VS  SMAFC 1860 Soproni Egyetem

80 - 66

2024. 05. 05. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink