Naptár

Betöltése

Veszprém – Jászberény 72-75

2023. Március 04.
1 éve
Egy hét kihagyás után ismét páláyra lépett a Veszprém Kosárlabda Klub, amely hazai pályán fogadta a Jászberényi KSE együttesét. A két csapat őszi találkozóját magabiztosan, több mint harminc ponttal a JKSE nyerte otthon, ám azóta fejlődött a Veszprém kerete és játéka is, amit jól mutat, hogy a negyedik helyezett Vasas ellen sokáig jól tartotta magát, sőt vezetett is a bakonyi együttes két héttel ezelőtt idegenben. Nagy kérdés volt tehát, hogy tudja-e a szebbik arcát mutatni Horváth Ákos együttese, és ha igen, akkor hány negyeden át tart ki a jó teljesítmény a mai napon. A hazaiak esélyeit javította, hogy bemutatkozásra készen állt az együttes legújabb szerzeménye, Udemezue Promise.
 
Férfi kosárlabda, NB I/B Piros csoport, alapszakasz 22. forduló
Veszprém Kosárlabda Klub – Jászberényi KSE 72-75 (12-21, 22-27, 22-7, 16-21)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium, 200 néző
Játékvezetők: Tóth Kálmán, Dr. Magyari Tibor és Propszt Amanda
 
Veszprém: Kis 14/6, Madár 24/18, Vértes, Szabó 12/3, Orgona 4. Cserék: Promise 10/3, Ratiani 6, Birkás 2. Edző: Horváth Ákos
 
Jászberény: Dunai 9/9, Rosic 12/6, Ivosev 14/3, Kucsora 10/9, Olasz 6. Cserék: Csík 4/3, Czirbus 8, Mester, Homoki 12. Edző: Miljan Rakic
 
Részletes statisztika ezen a linken található, míg a mérkőzés itt nézhető meg újra.
 
 
Tudósítás
 
Habár Madár révén a meccs első pontját a Veszprém szerezte meg, a JKSE gyors öt ponttal válaszolt Kucsora és Rosic révén, majd jött egy megnyugtató tripla Kistől. Vértes második hibája után az új igazolás, Promise lépett pályára. Kis labdaszerzéséből és gólpasszából Orgona dobott remek kosarat a festékből, ezzel átvéve a vezetést, ám Olasz gyorsan visszavette azt. Ekkor időt kért a születésnapos Horváth Ákos (4. perc: 6-7). Olasz két duplája, majd Dunai triplája következett. Ekkor Promise is megszerezte első kosarát Veszprém-mezben, saját támadólepattanóját a gyűrűbe juttatva. Ivosev dobott be egy kinti kísérletet, majd Szabó is értékesített egy saroktriplát. Erre Kucsora is elsüllyesztett egy távolit. A negyed utolsó kosara Promise büntetője volt (10. perc: 12-20).
 
A második etap Kis hármasával indult, ám Czirbus is betalált a palánk közeléből. Birkás egyszer volt csak precíz a büntetővonalról, majd Czirbus és Ratiani palánk alatti kosarai következtek, előbbitől kettő is. Homoki duplájával tízre nőtt a vendégelőny. Promise kosarára Czirbus faulttal együtt szerzett találata volt a válasz (15. perc: 20-30). Promise hármasával próbált zárkózni a VKK, ám Csík is jól célzott távolról, majd egy leindítás végén Homoki ziccerezhetett. Kis faulttal együtt betalált, de a büntetője kimaradt. Ivosev kettesére Madár hármassal válaszolt, majd Kucsora és ismét Madár talált be kintről. Ivosev két jó büntetőjére Madár duplája érkezett, majd ismét ők gyűjtöttek pontokat. A félidő végét Dunai hármasa jelentette (20. perc: 34-47).
 
 
A harmadik felvonás Madár három egymás után bedobott hárompontosával kezdődött, míg a túloldalon csupán egy dupla érkezett, így időt kért a Jászberény (24. perc: 43-49). Ekkor Kistől érkezett egy kettő plusz egy pontot érő játék. Rosic jelentkezett erre egy hármassal. Szabó szép passzából Ratinai szerzett szintén mutatós kosarat, majd Promise blokkját is nagy taps üdvözölte. Nem volt ez másként Szabó faulttal együtt szerzett kosara után sem, ráadásul a büntetője is pontos volt. Mester begyűjtötte második sportszerűtlen szabálytalanságát, Szabó pedig átvette a vezetés két büntetőjével (29. perc: 54-52). Ratiani növelte tovább az előnyt egy betörés után, ám erre már volt válasza a vendégeknek Ivosevnek köszönhetően (30. perc: 56-54).

Az utolsó negyed Ratiani sportszerűtlen szabálytalanságával indult, de Ivosev csak egy büntetőt juttatott a gyűrűbe. Madár parádés triplát dobott egy lábról elugorva, egy nagyszerű testcsel után. Rosic kettese volt a válasz, minimalizálva csapata hátrányát. Ivosev kapott technikait, az ezért járó büntetőt Szabó dobta be. Dunai hármasával már a JKSE vezetett egy ponttal, de Madár két büntetője a helyére került (34. perc: 62-61). Rosic hármasa ismét megfordította az állást, majd két jó büntetője négyre növelte a vendégelőnyt. Homoki kapott reklamálásért technikait, Szabó pedig bedobta a büntetőt. Birkás egy büntetőt tudott értékesíteni, Homoki viszont szerzett két pontot, majd még egyet büntetőből. Promise állhatott a büntetővonalra ezután és nem hibázott. Ivosev hasonlóan tett a másik oldalon (37. perc: 66-71). Szabó ziccerével érkeztek a csapatok az utolsó két percre, de Homoki gyorsan válaszolt. A meccs végén még Homoki és Kucsora dobott be egy -egybüntetőt, Kis pedig kettőt, majd a dudaszó pillanatában Orgona középtávolija állította be a végeredményt (40. perc: 72-75).       
 
 
Nyilatkozatok
 
Horváth Ákos, a Veszprém vezetőedzője: „Egy nagyon jó erőkből álló Jászberénnyel játszottunk, akiknél dominál a belső játék, amire készültünk is. Két teljesen ellentétes félidőt láthattunk a részünkről, ami az energiát, a készenlétet és a figyelmet illeti. Ennek nem értem a miértjét, de ez egy mentális dolog. Az első negyedtől kellene azon a hőfokon izzani, mint ahogyan például a harmadik negyedben tudtunk. A negyedik negyedben is megvolt ez, de a rutinja révén megfordította a maga javára a találkozót a vendég együttes. Meg fogjuk keresni az okát, hogy miért nem állunk készen az elejétől kezdve, és javítani fogunk rajta. Más szempontból nem misztifikálom túl az eredményt, ezt így is egy születésnapi ajándéknak érzem a csapat részéről hozzáállásban és mutatott játékban, főleg a második félidő miatt. Erre lehet építeni. Lehet, hogy minden meccs után ezt mondom, de ezt még négy meccsig mondom, hiszen ezek mind felkészülést jelentenek arra, hogy a playoutban a lehető legjobb formában legyünk. Az, hogy most győztünk vagy vesztettünk három ponttal a Jászberény ellen, az ilyen szempontból majdnem mindegy. Persze nem, hiszen egész más győztesként lejönni a pályáról, de nem szabad, hogy a saját tőrünkbe dőljünk vagy nyalogassuk a sebeinket. Le kell vonni a következtetéseket és folyamatosan javulni, hogy amikor odakerülünk a végelszámoláshoz, akkor meg tudjuk nyerni azt a meccset, ami majd a legfontosabb lesz.”
 
Miljan Rakic, a Jászberény vezetőedzője: „Két különböző félidőt játszottunk, mindkettőben más-más arcunkat mutattuk. Az elsőben mutattunk valamit, a másodikról nem tudok jót mondani, nagyon rosszul sikerült. Nem volt jó ritmusunk, sem a helyezkedésünk. Rosszul vezettük a támadásainkat és szenvedtünk a pályán. Ez nem elfogadható, nem így akarunk játszani. Nem büntettük meg az ellenfél hibáit, egyedül a támadólepattanóink számával lehetek elégedett. Gratulálok a Veszprém teljesítményéhez, és sok sikert kívánok nekik a szezon hátralevő részére.”
 
 
Fotók: Ulrich Tamás – veszpremkosar.hu

K?vetkez? mérk?zés

K

Veszprém KK
VS  Százhalombattai KSE

2024. 03. 31.

Korábbi mérk?zés

V

Veszprém KK
VS  Dávid Kornél KA

68 - 88

2024. 03. 23. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink