Naptár

Betöltése

Veszprém - Miskolc 91:80

2020. November 21.
3 éve
Két hét szünet után játszott újra bajnoki mérkőzést a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, ezúttal hazai pályán, a MEAFC-Miskolc ellenfeleként, november 21-én, 17:00-tól. 
 
Férfi kosárlabda, NB I/B piros csoport, alapszakasz, 9. forduló:
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém - MEAFC-Miskolc 91:80 (25:20, 24:23, 22:17, 20:20)
Veszprém, Március 15. úti Sportcsarnok, zárt kapus mérkőzés

Veszprém: Szücs 2 , Madár 25/6, Orgona 11/3, Szabó 15/3, Dukic 26/12. Cserék: Sipos 3, Birkás 7/3 , Futó 2. Edző: Baksa Szabolcs

Miskolc: Kozák M. 25/3, Montai 5, Kozák D. 12, Orliczki 4. Lippai 12. Cserék: Gadus, Tóth 2, Homoki 12, Sándor, Béres 3. Edző: Szollár Gergő
 
 
Tudósítás:
 
A feldobást Orgonának sikerült elhoznia, majd az első támadásunkat Dukic váltotta pontokra. Gyorsan érkezett a válasz Kozáktól. Ezt követően mindkét csapat egy-egy távolival próbálkozott, de sikertelenül. Madár tört be, majd egy középtávolival talált a gyűrűbe. Jól védekeztünk, így ismét a mi kezünkben volt a lehetőség, amit Szücs ki is használt. Hibáztunk támadásban, aminek következtében a Miskolc egyenlített. Ezen Dukic triplája változtatott. Hárompontos vezetésnél a Miskolc két büntetőt értékesített, majd egy újabb támadást vittek jól végig. A túloldalon nem érkezett válasz (5. perc 11:12). Egy rövid pontcsend után ismét a vendégek dobhattak büntetőt. Sándor keze nem remegett meg, mindkétszer a gyűrűben landolt a labda. Futó támadólepattanója után küzdött nagyot a palánk alatt, ami ki is fizetődött neki, két ponttal közelebb kerültünk az egyenlítéshez. Jól védekeztük, amit követően Madár dobott két sikeres büntetőt. Sipossal szemben szabálytalankodtak, aki egy büntetőt értékesített. A másik palánknál Homoki dobhatott kettőt, mindkettőt jól. Dukictól egy tripla formájában érkezett a válasz. Jól védekeztünk és pontosan támadtunk, aminek köszönhetően ötpontos vezetésre tettünk szert a negyed vége előtt, ami a hátralévő néhány másodpercben már nem is változott (10. perc 25:20).
 
A második játékrész első támadását a vendégek vezethették. Montai eredményesen tört be, amire Birkás triplája volt a válasz. Jó védekezést mutattunk be, majd ismét Birkás szállította a pontokat, ezúttal betörésből. Erre ezúttal nem érkezett válasz. Mi is hibáztunk támadásban, amit a Miskolc meg is bosszúlt, a támadóidejük utolsó másodpercében találtak a gyűrűbe. Szabó triplázott a túloldalon, majd szedett le egy lepattanót. Ezt Orgona hálálta meg egy palánkalattival. Kozák tartotta a lelket csapatában egy középtávolival. Dukic szerzett egy támadólepattanót, majd dobta be a labdát (15. perc 40:31). Jól védekeztünk, majd Madár passzolt Orgonának, aki nem hagyta ki a ziccert. A másik palánknál Homoki dobott be egyet a két neki megítélt büntetőből. Ezt Madár nem hagyta annyiban és sikeresen tüzelt a hárompontos vonalon kívülről. Jól védekeztünk, ám a támadásunk ezúttal nem járt sikerrel, és a lepattanó sem a miénk lett, amit ki is használt az ellenfelünk. Madár tört be ismét, majd egy középtávolival növelte az előnyünket. Gyorsan érkezett a következő találat Orliczkitől, aki ellen technikait fújtak a következő támadásunknál. Habár Madár a büntetőt nem dobta be, de akcióból újabb duplát szerzett. Futó vétett személyi hibát, ami az ötödik csapathibánk is volt egyben, így ellenfelünk büntetőzhetett. Egyet tudott bedobni. Dukic passzát szerezték meg a túloldalon, majd vittek végig egy gyors támadást. A félidő előtt még Futó dobott két büntetőt, sajnos sikertelenül, így ez nem változtatott az eredményen, és hatpontos vezetéssel vonulhattunk a szünetre (20. perc 49:43).
 
 
A második félidőt Orgona nyitotta meg, aki nagyot küzdött a palánk alatt. A jó védekezésünk után egy Szabó-Sipos-Dukic összjáték következett, amit végül légiósunk értékesített. Madár veszítette el a labdát a túloldalon, amiből Orliczki egyedül végigvitte azt a pályán és szerzett egy duplát. Szabó passzából, Dukic álltal érkezett a válasz. A másik térfélen nem született pont. Szabó közelije után az ellenfél edzője, Szollár Gergő időt kért. A megbeszélésről visszatérve ismét a miénk lett a labda, Orgona szerezte meg a lepattanót, aki dobhatott is két büntetőt. Mindkettőt sikerrel. Perceken keresztül nem született pont, amit végül Homoki egy bedobott büntetője tört meg. A pontcsend után felgyorsult a játék, és mindkét csapat sorra szerezte a pontokat. Ebből végül mi jöttünk ki jobban és az előnyünk már tizenkét pont volt (17. perc 66:54). Birkás próbálkozott egy triplával, sajnos sikertelenül. A túloldalon Futó követte el a harmadik személyi hibáját, ami után Homoki mindkét büntetőjét bedobta. Alábbhagyott a figyelmünk, és ellenfelünk kilenc pontra zárkózott fel. Ezt Dukic lepattanó utáni közelije növelte. Ezzel be is állított a negyed végi eredményt, ami nekünk tizenegypontos vezetést jelentett (30. perc 71:60).
 
Az utolsó játékrészt a Miskolc kezdte, akik faulttal együtt szereztek egy duplát, majd a büntetőt is bedobták. Válaszult egy Madár-Dukic összejáték következett. Gyorsan érkezett egy kettes a másik palánknál is, majd mindkét oldalon kimaradt egy-egy támadás. Kozák kapott reklamálásért egy technikait. Madár be is dobta a büntetőt. A támadás végén Birkás is betalált egy középtávolival. Ellenfelünk dobhatott büntetőket, amelyek nem mentek be, ám a lepattanót megszerezték, majd abból egy kosarat is. Madár egyedül vitte végig a következő támadást, aminek a végén egy közelit jegyezhetett a neve mellé. Baksa Szabolcs időkérése után Szabó eladta a labdát, majd Kozák dobhatott két büntetőt. Mindkétszer a gyűrűbe jutatta a labdát, amivel az előnyünk már csak hat pont volt (34. perc 78:72). Dukic hozta vissza a csapatba a tüzet egy triplával, ami után az ellenfél vezetőedzője időt is kért egyből. Az időkérés után Szabó blokkolta Orliczkit, de a helyzetünk kimaradt. Lippai szerzett egy palánkalattit, amire Madár betörése volt a válasz. A mi oldalunkon Dukic védekezett jól, de a próbálkozásunkból nem dobtunk kosarat. Ellenfelünk szintén sikertelen volt. Orliczki szabálytalankodott, aki ezzel elérte az ötödik személyi hibáját, így nem folytathatta a találkozót. Dukic két támadást is blokkolt egymás után, majd Szabó bedobta mind a két büntetőjét. Újabb büntetők következtek, ezúttal Madár volt sikeres. Tíz másodperccel a találkozó vége előtt még két büntetőt dobhatott Montai. Egy talált a gyűrűbe, ezzel beállítva a meccs végi eredményt, ami hazai győzelemet jelentett (40. perc 91:80).
 
 
Nyilatkozatok:
 
Baksa Szabolcs, a Veszprém vezetőedzője: Úgy látszik, hogy ez egy ilyen szezon. Minden mérkőzésen keményen meg kell küzdenünk a győzelmekért, nincsenek könnyú meccsek. Az egész mérkőzés során kontroll alatt tartottuk a találkozót. Néha visszajött az ellenfél, de ez a csapat fiatalsága valamint fáradtságának is betudható. A Miskolc ki tudta használni a taktikáját, ami a gyors indításokra épít. Végül megnyertük a találkozót, és ez az, ami számít. Nincs sok időnk, sűrű a programunk, de megteszünk minden tőlünk telhetőt.
 
Szabó Péter, a Veszprém irányítója: Gyengébben védekeztünk az első félidőben, de ez a másodikra összeállt. Feljavult a védekezésünk, jól lepattanóztunk. Jól dobtunk kintről, és kiemelném, hogy ezt a mérkőzést egy csapatként nyertük meg. Örülök a győzelemnek, megyünk tovább.
 
Szollár Gergő, a Miskolc vezetőedzője: Szeretnék gratulálni a Veszprémnek. Nagyon szépen játszottak. Szeretném kiemelni Baksa Szabolcsot, az újdönsült vezetőedzőt, aki nagyon szépen összerakta a csapatát. Sajnos a játékvezetők nem  tolerálták az agresszív védekezésünket és több olyan szituáció volt, amikor befújtak nekünk olyan dolgokat, amiket nem kellett volna. Örülök, hogy a csapatban láttam azt a tüzet, ami egy mérkőzés megnyeréséhez szükséges.
 
Részletes statisztika ezen a linken érhető el: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_605

K?vetkez? mérk?zés

K

Veszprém KK
VS  Százhalombattai KSE

2024. 03. 31.

Korábbi mérk?zés

V

Veszprém KK
VS  Dávid Kornél KA

68 - 88

2024. 03. 23. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink