Veszprém – Vasas meccs előtti nyilatkozatok
Október 19-én, szombaton 18.00 órakor a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 4. fordulójában ismét hazai parketten, a Vetési Gimnázium sportcsarnokában készülünk bizonyítani szeretett szurkolóink mellett saját magunknak is. A Vasas Akadémia elleni összecsapás előtt játékosainkat kérdeztük, mire számíthatunk.
Medve Máté: – Könnyelműség lenne részünkről azt gondolni, hogy mivel hazai pályán már két győzelmet bezsebeltünk, nyert ügyünk van. Biztos vagyok benne, hogy a vezetőedző, Faragó Péter minden apró részletre nagy hangsúlyt fektetve küldi ellenünk harcba csapatát. Maximálisan összpontosítanunk kell majd, főleg ami a védekezésünket illet. Minden drukkerünk buzdítására szükségünk lesz, hiszen szavaikból tudunk erőt meríteni időről időre.
Völgyi Marcell: – Hazai pályán győznünk kell és sikerülni is fog, ha a keddi meccsből a hibákat nemcsak szóban, hanem gyakorlatban is akarjuk és tudjuk is javítani. Nem lesz könnyű feladat, hiszen a Vasas edzője, Faragó Péter hihetetlen jó munkát végez. Gyengeségnek velünk szemben azt mondanám, hogy nálunk több a rutinos játékos, de ott a fiatalok a tehetségük mellett az előző két mérkőzésükön is szívvel tudták ezt “kompenzálni”.
Czirbus József: – Kemény mérkőzés várható, de az utolsó másodpercig harcolni fogunk a sikerért. Hiszen hazai parketten nincs más elfogadható eredmény, csakis a győzelem! Nagyon köszönjük a szurkolók támogatását, bátran ígérhetjük, hogy értük is küzdeni fogunk!
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
HÜBNER Nyíregyháza BS
2025. 11. 22.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 7 | 0.93 | 13 | 6 | 1 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 7 | 0.93 | 13 | 6 | 1 |
| 3. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 7 | 0.86 | 12 | 5 | 2 |
| 4. | PVSK-Veolia | 7 | 0.86 | 12 | 5 | 2 |
| 5. | Óbudai Kaszások | 7 | 0.79 | 11 | 4 | 3 |
| 6. | Újbuda MAFC | 7 | 0.79 | 11 | 4 | 3 |
| 7. | DEAC U23 | 6 | 0.75 | 9 | 3 | 3 |
| 8. | Jászberényi KSE | 7 | 0.71 | 10 | 3 | 4 |
| 9. | Salgótarjáni KSE | 7 | 0.71 | 10 | 3 | 4 |
| 10. | Vasas Akadémia | 7 | 0.71 | 10 | 3 | 4 |
| 11. | BKG PRIMA Akadémia | 7 | 0.71 | 10 | 3 | 4 |
| 12. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 7 | 0.64 | 9 | 2 | 5 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 7 | 0.57 | 8 | 1 | 6 |
| 14. | TF-BP | 6 | 0.50 | 6 | 0 | 6 |




