Naptár

Betöltése

Feldobás előtt: II. HOYA – Yuniku Felkészülési Torna

2019. Szeptember 05.
4 éve
Szeptember 6-án, pénteken késő délután (17.00 óra) a TF Budapest–Budapesti Honvéd SE összecsapásával veszi kezdetét a II. HOYA – Yuniku Felkészülési Tornánk a Vetési Albert Gimnázium sportcsarnokában.

Színvonalas, abszolút kemény összecsapások várhatóak, már csak azért is, mert az előbbi fővárosi gárda a 2018/19-es bajnoki kiírásban még a férfi felnőtt kosárlabda NB I A csoportjában szerepelt.
 
TF Budapest
 
Ha vetünk egy pillantást a TF idei keretére, rögvest szembetűnik, hogy alakulatuk igencsak kicserélődött. Pontosabban egy játékoson – Beák Gáboron – kívül mindenki újonnan igazolt kosárlabdázó az egyesületben.

A csapatban Kopasz Márton, Kiss Ádám, Czura Attila, Timkó Norbert, Szántó Dániel, Villányi Benedek, Karosi Gergely, Tóth Péter, Kutrovich Bence, Bálint Bence, Kovács Barnabás, Vida Zoltán, Pintér Máté mellett a tavalyi idényben még kötelékünkben lelkiismeretes szolgáló Kerkai Ákos neve is szerepel majd.
 
Az utóbbi alakulat, a Honvéd pedig akárcsak a mi együttesünk, az NB I/B Piros csoportjában pallérozódott, s a hatodik helyen zárta a bajnokságot.
 
Simon, Mucza, Füzi

Szemügyre véve kosárlabdázóikat, Horváth Ákost, Tichov Dominikot, Pintér Dávidot, Bea Bencét, Szentirmai Ákost, Stefán Dávidot, Béres Benedeket, Tarján Izsákot, Kopácsi Ákost láthatjuk, hogy a mögöttünk hagyott évben is mindannyian erősítették már csapatuk. Egyetlen új igazolásuk Kovács Domonkos, viszont nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy Mucza Tamás ennek a gárdának intett búcsút a kedvünkért.

E két csapat küzdelme után pedig, 19.00 órai kezdéssel mi is parkettre lépünk, méghozzá az MTK Elite Basket együttese ellen, amely tizenkettedikként végzett a tavalyi pontgyűjtésben.
 
A kék-fehérek összeállítása négy ponton újult meg, ugyanis Vranek Máté, Farkas Dániel, illetve Takács András mellett Szatmári Zsombor is az MTK-t választotta. A csapathoz Horváth Barnabás, Tóth András, Jakab Péter, Bagi Donát, Dobos Márk, Nagy Szabolcs, Bognár Mátyás és Czakó Tamás pedig ebben az idényben is hű maradt.
 
#HajráHOYA #VeszpremBallers

A pénteki elődöntők győztesei a szombati fináléban (18.00 óra) ütköznek meg egymással a végső győztesnek járó trófeáért, de még előtte a bronzmérkőzésre (16.00) is sor kerül.
 
Mérész Csaba vezetőedző, s a bajnoki ezüstérmes, Hepp Kupa-címvédő HOYA-PE játékosai (Szücs Péter, Völgyi Marcell, Körtélyesi Gergely, Füzi Róbert, Medve Máté, Madár András, Czirbus József, Kovács Ádám, Bruder Flórián, Simon Márton, Szabó Péter, Veingartner András) szeretettel várnak minden kosárlabdabarát szurkolót az eseményre, amelyre a belépés természetesen ingyenes lesz.

S ha esetleg már délelőtt is lenne kedvük kicsit kimozdulni, akkor örömmel ajánljuk figyelmükbe a kadet (U16) kiemelt bajnokság selejtezőjének első fordulóját, amely szintén a Vetési sportcsarnokában lesz szombaton 9.30-tól. Erre az eseményre is szeretettel várjuk szurkolóinkat, hogy buzdítsák a helyi reménységeket, akiknek edzője nem mellesleg az első csapat irányítója, Szabó Péter.

Az U16-os torna programja:
 
Szeptember 7., szombat:
9:30 VUKE (Veszprémi Utánpótlás Kosárlabda Egyesület) – Körmendi Törpördögök
11:15 Debreceni KA – Győri KC
 
Szeptember 8., vasárnap
10.00 VUKE – Debreceni KA
11.45 Körmendi Törpördögök – Győri KC
15.00 Körmendi Törpördögök – Debreceni KA
17.45 Győri KC – VUKE

A felnőtt csapat rendezvénye során már lehetőségük lesz szurkolóinknak arra is, hogy megvásárolják a 2019/20-as idényre szóló bérleteiket. Erről részletesen pedig itt olvashatnak.
  
Hajrá Veszprém!
 
 

K?vetkez? mérk?zés

K


VS 

1970. 01. 01.

Korábbi mérk?zés

GY

Veszprém KK
VS  Vásárhelyi Kosársuli

99 - 77

2024. 04. 13. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink