Naptár

Betöltése

A győzelem a céljuk

2018. November 14.
6 éve
 
Készen áll az NB I/B Piros-csoport csúcsrangadójára az éllovas Hoya-Pannon Egyetem Veszprém, kosárlabdázóink tudják, ha november tizenhatodikán (péntek, 18 óra) kontrollálják az Oroszlányi SE Lions játékát, akkor jó esélyük lehet a sikerre. Ami biztos, sokkal keményebb dolguk lesz, mint az elmúlt hetekben.

A mieink legutóbb nem osztottak lapot az MTK Törökbálintnak, így továbbra is veretlenek a másodosztályú ligában (81-56). Az egyetemisták gond nélkül érvényesítették az akaratukat, úgy, hogy kihasználták a másik oldal hibáit. Bár nehezen melegedtek bele a játékba – és vették fel az üzemi hőfokot –, idővel remek támadásokat produkáltak, ám a védekezésük is szigorúbb lett. A pályán az történt, amit a gyorsabb, illetve kombinatívabb veszprémiek elterveztek. A vendégek hiába küzdöttek a nagyszünet után is, a hazaiak önbizalomtól telve pattogtattak. Később sem lettek partiban a listavezetővel, a diadalra rászolgált Körtélyesi Gergelyék középfokozatban is bizonyították, hogy jobb a csapatuk. Minden rezdülésből érezhető volt, hogy nem hasonló erősségű alakulatok feszülnek egymásnak.

A bakonyiak mögött az oroszlányiak a tabella másodikjai, nekik hét győzelem mellett egy vereségük van, ama találkozón a MAFC a Vértes északnyugati lábánál nyert (69-75). Krasovec Sebastjan vezetőedző gárdája az első négy fordulóban feltörölte a padlót a riválisokkal, de azóta egy két-, s két hétpont különbségű sikerük van. Vagyis az Abell Remy Christianson, Illés Máté, dr. Mohácsi Máté, Anda Dávid, Nshimba Kalau Joel és az ex-veszprémi Hegedűs Gergely nevével fémjelzett keret mostanság nem brillírozik (…ebből persze nem szabad kiindulni), a minap odahaza 74-72-re gyűrték le a MEAFC-Miskolcot.

– Az OSE ellen ugyanúgy készülünk, mint a többi ellenféllel szemben, még akkor is, ha igazán erős és komplett csapatuk van – közölte Mérész Csaba vezetőedző. Főként magunkkal törődünk, ezért most is szeretnénk kihozni magunkból a maximumot. Korábban mindig nagy derbiket vívtunk velük, ezúttal is egy jó és izgalmas bajnokit várok. Együtt képesek lehetünk a sikerre, ezt annak okán is mondom, hogy jó formában vagyunk, sok pozitív energia van bennünk, s talán stabilabbnak is tűnünk. Eltökéltek vagyunk és derűlátóan tekintünk a jövőbe. Sokat jelenthet, hogy idehaza játszunk, emiatt és az aktuális helyezések miatt rajtunk van kicsivel nagyobb nyomás. Nem lesz tehát könnyű dolgunk, már csak azért is, mert nehéz belőlük felkészülni, lévén, több fegyverük is van. Egyszerűen nem hagyhatjuk őket a saját ritmusukba kerülni, amit megakadályozhatunk azzal, hogy agresszíven és csapatszinten védekezünk és koncentráltan támadunk. Biztosan ők is motiváltak lesznek és meglepnének bennünket. A szurkolóik mindig segítséget nyújtanak nekik, ezért bízom a helyi szimpatizánsainkban is. Bizonyítanánk, hogy annál is többre vagyunk képesek, mint amit eddig mutattunk.
 
Fotó: foto24.hu

Következő mérkőzés

K

Kometa Kaposvári KK
VS  Veszprém KK

2024. 12. 04.

Korábbi mérkőzés

GY

Veszprém KK
VS  PTE-PEAC

116 - 75

2024. 11. 30. 18:00

Kövess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink