A hívek kedvében is járnának
A másodosztályú pontvadászat alapszakasza után egy úgynevezett kuparendszerű kiírásban zajlanak a – 9-16. helyért vívandó – küzdelmek. Az új szakasz első fordulójában a „keleti-nyolcadik” a „nyugati-ötödikkel” viaskodik: a veszprémiek múlt héten idegenbeli sikerrel rajtoltak (71-79). Az első félidő szoros volt, miközben a Heves-megyeiek főként triplákkal „operáltak” (a találkozón huszonhét ilyen kísérletük volt, s azokból tíz lett jó), a mieinknek nem igazán mentek a büntetődobások. Kámán Tamásék aztán 40-41-nél magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak. Miután megnyugodtak, kevés labdát adtak el, s annál többet szereztek, vagyis – immár magabiztosan – gyakran késztették hibázásra az ellenfelet. A párharc 61-79-nél eldőlt, a vendégek kulcsemberei a végén már „kispadoztak”.
– Kedvező helyzetből várhatjuk a visszavágót, ám szó sincs arról, hogy továbbjutottunk volna – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Kijelenthetem, hogy pénteken úgy futunk ki a Vetési gimnázium pályájára, mintha az állás nulla–nulla lenne. Szeretnénk szurkolóink kedvében járni, akik a Nyugati-csoport első négy helyezettje közé vártak bennünket. Szerencsére a közelmúltban – általában – visszakaptam a srácoktól azokat a dolgokat, amiket előzetesen kértem tőlük.
A veszprémiek gyakorlásai a héten ismét jó hangulatban teltek. Nyoma sincs a hónap eleji szomorúságnak és csalódottságnak. Tovább csiszolták a védekezésüket, hogy az még agresszívabb legyen, s labdaszerzésekre és gyors ellenakciókra nyíljon lehetőség. A keretük ezúttal nem lesz teljes, lévén, Gáll Dominik boka-, míg Oltárczy Máté térdsérüléssel bajlódik. Az egyetemisták továbbjutás esetén a Falco KC Szombathely II.–Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK párosítás győztesével találkoznak. Ott az első mérkőzést a – huszonhat eladott labdát, negyvennyolc lepattanót és huszonkilenc gólpasszt jegyző – vasiak nyerték meg 88-65-re, vagyis a következő, május eleji fordulóban alighanem egy nyugat-magyarországi „kirándulás” vár Vertetics Ádámékra.
Fotó: veol
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Jászberényi KSE
VS
Veszprém
2026. 02. 07.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 18 | 0.94 | 34 | 16 | 2 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 18 | 0.83 | 30 | 12 | 6 |
| 3. | Újbuda MAFC | 18 | 0.83 | 30 | 12 | 6 |
| 4. | BKG PRIMA Akadémia | 18 | 0.81 | 29 | 11 | 7 |
| 5. | PVSK-Veolia | 18 | 0.81 | 29 | 11 | 7 |
| 6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 18 | 0.78 | 28 | 10 | 8 |
| 7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 18 | 0.75 | 27 | 9 | 9 |
| 8. | DEAC U23 | 18 | 0.75 | 27 | 9 | 9 |
| 9. | Óbudai Kaszások | 18 | 0.75 | 27 | 9 | 9 |
| 10. | Vasas Akadémia | 18 | 0.72 | 26 | 8 | 10 |
| 11. | EBH-Salgótarjáni KSE | 18 | 0.69 | 25 | 7 | 11 |
| 12. | Jászberényi KSE | 17 | 0.68 | 23 | 6 | 11 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 18 | 0.61 | 22 | 4 | 14 |
| 14. | TF-BP | 17 | 0.53 | 18 | 1 | 16 |





