Naptár

Betöltése

A második a harmadik ellen

2017. November 07.
7 éve
 
Kosárlabdázóink az NB I/B Piros-csoport legutóbbi fordulójában a Tehetséges Fiatalok Basketball Players otthonából „raboltak” pontokat (67-74). A találkozón főként küzdeni tudásból vizsgáztak jelesre, mert a támadásszövéseikkel időnként akadtak gondok: nem villogtak úgy, mint máskor. Nem tűntek frissnek, többször rossz megoldást választottak, így sok labdát adtak el és jó néhány helyzetet hagytak ki. A mieink nem voltak csúcsközelben, ám ha megtalálták az elveszettnek hitt ritmust, az igazi arcukat mutatták és nem fért kétség a zsinórban elért hatodik győzelmükhöz – amivel megerősítették a második helyüket a tabellán.

Körtélyesi Gergelyék közben sikerrel vették a dr. Hepp Ferenc-emlékkupa harmadik körét, mikor is diadalmaskodtak a Falco KC Szombathely U23 ellen (107-59). Az esélyesebb csapatunk komolyan vette a Zöld-csoportos ellenféllel vívott „csatát”, ilyenformán szó sem volt harcos összecsapásról. Továbbjutottak a következő ágra és egy pillanatig sem forgott veszélyben a több mint egy hónapja tartó veretlenségük.

A héten a királynék városába érkező Miskolci EAFC jelenleg harmadik a „pirosoknál”, öt győzelemmel és két vereséggel (–Hódmezővásárhelyi Kosársuli 92-83; ill. –TF Basketball Players 75-82). A Szögi Ádám, Drahos Gábor és Galló Márk által „tolt” gárda az előző játéknapon a Bonyhádi KSE-t múlta felül (84-74); ez volt egymás után a harmadik sikerük. A hírek szerint kiváltképp az akaratuk, a hozzáállásuk és a harciasságuk eredményezte ezen mutatókat. A minap még Bene Szilárd ült szakvezetőként a kispadjukon, csakhogy az ideiglenes edzői megbízatása lejárt. Helyét a sokszoros válogatott Walke Károly vette át.

– Nehéz mérkőzés előtt állunk, mivel a miskolci jó és masszív együttes – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Miként mindig, most is a védekezésben lesz a kulcs, de nyilván az is fontosnak bizonyulhat, hogy miképpen tudunk támadni. Természetesen, ha jól járatjuk a labdát, akkor meg lesznek a helyzeteink. Becsülettel dolgoztunk a napokban, ugyanis újfent csapatként fókuszálnánk. Mi ezúttal is inkább magunkra figyelünk, már csak azért is, mert sok tekintetben lehet és kell is javulnunk. Egyértelmű, hogy hátul nagyfokú agresszivitásra lesz szükségünk. Az dönthet, hogy ki hibázik kevesebbet és ki tud jobban koncentrálni. Mi nem akarunk sokat foglalkozni a másik oldallal, tehát azt várom, hogy a saját stílusunkban játsszunk. Jó lenne diktálni a tempót, megmutatni, hogy erősek vagyunk, de ehhez az is kell, hogy a híveink jó hangulatot teremtsenek. 
 
Fotó: foto24.hu

Következő mérkőzés

K

Eszterházy SC
VS  Veszprém KK

2025. 01. 12.

Korábbi mérkőzés

GY

Békéscsabai KK
VS  Veszprém KK

79 - 85

2024. 12. 20. 19:40

Kövess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink