A nagy lehetőség kapujában
2019. Május 14.
5 éve
5 éve
vissza
Miközben a királynék városában kosárlabdaláz ütötte fel a fejét, a „kórt” előidéző Hoya-Pannon Egyetem Veszprém készen áll a másodosztályú liga két diadalig tartó döntőjének május tizenhetediki (péntek, 18 óra) nyitányára. A híveik biztatására is számító sportolóinknak a lélektanilag fontos első, hazai csatára megvannak azok a fegyvereik, amikkel csapás mérhető az ellenfélre.
A veszprémiek és a fináléban velük farkasszemet néző Oroszlányi SE Lions az előző években is összefutott egymással a felsőházi play-offban. Három éve a rivális nyert az elődöntőben, a kettő–nullás sikerükkel ők jutottak a döntőbe; a mieink a végelszámolásnál kénytelenek voltak megelégedni a negyedik helyezéssel. Nebojsa Pavlovicék két esztendeje jegyet váltottak az NB I/B fináléjába, de akkor a Debreceni EAC szintén kettő–nulla arányban múlta felül őket, így ezüstérem került a nyakukba. Tavaly ilyenkor megint Veszprém–Oroszlány párharcot rendeztek, akkor a kisdöntőben: az ellen végül kettő–nullával lett bronzérmes, a Hoya-mezesek leszorultak a dobogó legalsó fokáról. A bakonyiak leszögezték: ezúttal eltekintenének a sorminta folytatódásától, eszük ágában sincs megelégedni a második pozícióval, lévén, ősz óta az A-csoportba igyekeznek.
Mint emlékezhetünk rá, Madár Andrásék most huszonnégy–kettes mutatóval „húzták be” a Piros-csoport alapszakaszát, ahol az „oroszlánok” húsz–hattal lettek harmadikak. A rájátszásban mindkét klub kettő–nullával vette a negyed-, illetve az elődöntőt. A Mérész-legénység előbb a Pécsi VSK-Kronosz Kiadónak (97-83; 57-108), majd a Nyíregyháza Blue Sharksnak (82-76; 100-104) parancsolt megálljt, míg Zsíros Péterék a Budapesti Honvéd SE-vel (85-74; 68-74), aztán pedig a MAFC-cal (95-96; 93-69) tettek hasonlóképp. A veszprémiek novemberben – egy álomszerű első tíz percet produkálva – 85-77-re mattolták az OSE-t a Vetési gimnázium tornatermében. Akkor a mieink talán a szezon legjobb negyedével szolgáltak, szigorúan védekezve és óriási szívvel játszva komoly fölénybe kerültek. Később ugyan veszítettek a pontosságukból, de azért megmutatták, hogy sok pozitív energia van bennük, s csapatszintű védekezéssel azon voltak, hogy kihozzák magukból a maximumot. A vendégek a fordulás után bepillantást engedtek a harcos énjükbe, az előadásukban kevés üresjárat volt, állandósult a felek közötti tizenöt pont körüli eltérés. Sajnos a hazaiak a találkozó végén passzívabbak lettek, az ellenfél megérezte a vérszagot, de a megérdemelten nyert helyi kedvenceknek a lefújás előtt azért helyén volt a szívük. Márciusban az OSE 89-84-re diadalmaskodott, Szabó Péterék – huszonegy győztes bajnokit követően – akkor vesztették el az idénybeli veretlenségüket. Az addig klubrekordot épített vendégek nem rezeltek be az ottani B-közép hangorkánjától, ám idővel megtört a kiegyensúlyozottságuk, elillant a dominanciájuk. Az immáron keményebben védekezett hazaiak megbénították őket, sok volt az eladott labda és a kimaradt ziccer. A veszprémiek a nagyszünet után visszajöttek a mérkőzésbe, ledolgozták a hátrányukat, ám a fontos pillanatokban megremegett a kezük. Az OSE összességében túl nagy kihívás elé állította őket, de ha higgadtabbak és figyelmesebbek, alighanem máshogy alakul az összecsapás.
Kovács Ádámék bíznak abban, hogy a „főhadiszállásuk” a csúcs-, helyesebben az aranyrangadón sem lesz bevehető az oroszlányiak számára. Egyiküknek sincs kétsége afelől, hogy az erős és komplett keretű ellenfél már a „rajton” el akarja venni a pályaelőnyüket, csakhogy a mieink kellő hittel várják az erőpróbát, és mindent szeretnének kiadni magukból. A hőn áhított dicsőséghez hatalmas erőfeszítésekre lesz szükségük, a hazai környezet és a szurkolóik bátorítása ugyanakkor előnyt jelenthet számukra. Várhatóan telt ház előtt visszavághatnak az OSE-nak a korábbi sérelmeikért. Mindeközben nem szabad elfelejteniük, hogy a finálé nem egy mérkőzésből áll – vagyis, nem csak egy csatát kell megnyerni, hanem egy szimbolikus háborút…
– Egyszerűen nem lehet más célunk, mint a győzelem, de mi mást is mondhatnék, mikor egész évben ezért a párharcért dolgoztunk – jegyezte meg Mérész Csaba vezetőedző. Közhely, mégis igaz, nagyon nehéz dolgunk lesz, ám megígérhetem, ha arról lesz szó, a pályát is felszántjuk. Nem szabad, hogy a tét bénítólag hasson ránk, igazi csapatként kell küzdenünk, amely elől és hátul is rengeteg kapacitást mozgósít. A zajló kiírásban és az elmúlt években többször akaszkodtunk össze velük, emlékezetes ütközeteket vívtunk egymással, viszont azon derbikből nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket, legyen elég annyi: készen állunk, felkészültünk a viadalokra. A döntőben kiélezett vetélkedésekre van kilátás, ezért tőlünk is kiegyensúlyozott „műsorra” lesz szükség. Az első felvonás mindig nehéz, azonban hiszek a csapatban és az elvégzett munkában. Együtt képesek lehetünk a sikerre. A srácokat nem kell különösebben motiválni egy ilyen, gyaníthatóan parázs légkörű tusakodás előtt – átérzik ők maguktól is az esemény fontosságát. Remélhetőleg tudjuk majd kezelni a döntővel járó szituációkat. Ne feledjük azt sem, hogy a másik oldalt száz, felettébb hangos drukker kíséri el mifelénk, s a remek körítéshez ők is hozzájárulnak. Ezúttal is kiváltképp magunkkal törődünk, már csak azért is, mert az OSE-ból nem könnyű felkészülni, ugyanis több fegyverük is van. Nem engedhetjük, hogy a saját ritmusukban pattogtassanak. Nálunk van a pályaelőny, meg kell ragadnunk a lehetőséget. A legjobbunkat akarjuk nyújtani, minden eddiginél több energiát óhajtunk aktivizálni a diadal érdekében. Elsősorban magunknak és a közönségünknek felelnénk meg. A pillanatnyi forma mérvadó lesz, ám ha csapatként védekezünk és támadunk, óriási küzdeni akarással lépünk pályára, minimalizáljuk a hibáink számát, diktáljuk a ritmust, végig koncentráltan játszunk, akkor kontrollálhatjuk a történéseket, továbbá az oroszlányiak játékát. A maximumot kell kihoznunk magunkból, de ezen túlmenően – a teremben – el kell majd nekünk is a szurkolói segítség…
Fotó: foto24.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Eszterházy SC
VS
Veszprém KK
2025. 01. 12.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Veszprém Kosárlabda Klub | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
2. | Dunaharaszti MTK | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
3. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 10 | 0.90 | 18 | 8 | 2 |
4. | Százhalombattai KSE | 9 | 0.89 | 16 | 7 | 2 |
5. | Nagykőrösi Sólymok KE | 11 | 0.77 | 17 | 6 | 5 |
6. | BUDAFOK | 11 | 0.73 | 16 | 5 | 6 |
7. | PTE-PEAC | 10 | 0.70 | 14 | 4 | 6 |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
9. | Vásárhelyi Kosársuli | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
10. | Agrofeed UNI Győr | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
11. | Eszterházy SC | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
12. | Békéscsabai KK | 11 | 0.55 | 12 | 1 | 10 |