A nagyoknak is segítségére lenne
2015. Augusztus 12.
9 éve
9 éve
vissza
– Miként telik a nyarad? – kérdeztük az együttes tizennyolc éves sportolóját, a zirci III. Béla Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola magántanulóját.
– Eddig szerencsére megtaláltam az egyensúlyt az úgymond láblógatás és az aktívabb pihenés között. A szeretteimmel Balatonfenyvesen kapcsolódtunk ki, de azért gyakran a kosárlabdát is kézbe vettem. Önszorgalomból gyakorlok is, a barátaimmal esténként a zirci, villanyvilágításos küzdőtéren dobálgatunk, míg hétvégén Soós Nagy Kornéllal, Naményi Márkkal és Kálló Nándorral részt vettünk egy zánkai streetball-tornán, ahol másodikak lettünk.
– A sportág mióta tölt be meghatározó szerepet az életedben?
– Úgy tíz éve „pattogtatok”, s ha nem csal az emlékezetem, 2010-ben kerültem az akkori VESC egyik korosztályos köréhez. Szépen végigjártam a ranglétrát, játszottam a serdülőknél, aztán a kadettoknál, most pedig a junioroknál, s volt hogy csapatkapitánynak, máskor pedig az adott gárda legjobbjának választottak meg. Érdekes, néhány éve centerként számoltak velem a trénerek, ám immár főként a hármas poszton vetnek be.
– Az U21-es társaság után – a 2013/2014-es szezonban – a klub felnőtt-műhelyében is bemutatkozhattál…
– Ez egészen pontosan úgy hangzik, hogy az egyik NB I/B-s mérkőzésen, a keretet sújtó sérüléshullám miatt leülhettem a kispadra. Egyébiránt tudtam, hogy akkor és ott nem dobnak mélyvízbe, nekem mégis nagy élmény volt a nagyokkal együtt kifutni a parkettre.
– Azóta többször pályára léphettél Vertetics Ádámékkal, melyik párharcra emlékszel legszívesebben vissza?
– Tavasszal a középházi rájátszás második körében, idegenben sikerült egy hárompontost elsüllyesztenem a Falco KC II. Szombathely gyűrűjébe. Az a találat valamiért megmaradt bennem. Jóllehet az alapszakaszban is felléptem négyszer, s az MTK-Törökbálint ellen is volt egy duplám. S akkor még nem szóltam az U18-as alakulatban mutatott teljesítményemről. Ott tényleg jól ment a legutóbbi kiírásban, a Tarczy DSK/Pápa KA-nak huszonhárom, a Széchenyi KA Győri KC-nak huszonkettő, míg az Oroszlányi SE Lionsnak húsz pontot dobtam.
– Nem volt gond a beilleszkedéssel?
– Etekintetben nem merült fel semmiféle „gikszer”, mindenki sokat segített, de leginkább Sipos Ádám volt az, aki a hónom alá nyúlt.
– A veled foglalkozó szakemberek mit mondanak, mik az erényeid és miben kell fejlődnöd?
– Kezdjük az utóbbival: a játék minden elemében javulhatok, de ez ebben a korban érthető. Állítólag a kísérleteim kivitelezése és pontossága a közelmúltban sokat csiszolódott, arra már lehet építkezni. A triplák terén valóban sikerült egyről a kettőre lépnem.
– Mit vársz magadtól a következő idényben?
– Remélem, hogy az U21-es csapatunkkal tovább közeledünk a legjobb utánpótlás ellenfelekhez, s én egy jó és kiegyensúlyozott teljesítménnyel rukkolok elő. A dobogóesélyes felnőtt-csapatnak is szeretnék hasznára lenni, de tisztában vagyok azzal, hogy ott nem én, hanem Vertetics, Kámán Tamás, Puszta Dávid, Simon László és Körtélyesi Gergely az adu ász.
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Eszterházy SC
VS
Veszprém KK
2025. 01. 12.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Veszprém Kosárlabda Klub | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
2. | Dunaharaszti MTK | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
3. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 10 | 0.90 | 18 | 8 | 2 |
4. | Százhalombattai KSE | 9 | 0.89 | 16 | 7 | 2 |
5. | Nagykőrösi Sólymok KE | 11 | 0.77 | 17 | 6 | 5 |
6. | BUDAFOK | 11 | 0.73 | 16 | 5 | 6 |
7. | PTE-PEAC | 10 | 0.70 | 14 | 4 | 6 |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
9. | Vásárhelyi Kosársuli | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
10. | Agrofeed UNI Győr | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
11. | Eszterházy SC | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
12. | Békéscsabai KK | 11 | 0.55 | 12 | 1 | 10 |