A siker lebeg a szemük előtt
Mint ismert: a mieink rosszul kapták el a másodosztályú bajnokság rajtját, előbb az MTK Törökbálint otthonában, a következő fordulóban pedig az Oroszlányi SE Lions-tól kaptak ki a Vetési gimnáziumban – egy zárt kapus mérkőzésen. Hétvégén aztán megtört a jég, a Budafoki KK vendégeként diadalmaskodtak (66-69). Ha Kálló Nándorék nem is könnyen, de megszerezték első szezonbeli győzelmüket. A küzdelmes derbin – még mindig – sok hibával játszottak, nem kevés dobásuk tévesztett célt és a triplakísérletekkel is gyakran meggyűlt a bajuk. Nem voltak mindig taktikusak és fegyelmezettek, a huszonkettedik kerületiek csináltak is egy húsz-kettes rohamot, ám mihelyst feljavult a védekezésük, egy kilenc-huszonnégyes száguldással feleltek erre. Az egyetemisták a végén jobban koncentráltak, a fontos szituációkban megfelelő döntéseket hoztak.
Leendő ellenfelük ellentétes utat járt be a zajló kiírás eddigi játéknapjain. A hazai idénynyitón az Alba Fehérvárt múlták felül (95-55), majd a Bajai Bácska FKE pályáján örülhettek (60-61). Mehmedovic Merin vezetőedző csapata legutóbb otthon kapott ki az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC-tól (66-70). A fővárosiak a zajló sorozatban igazán egységesek, mert Beák Gábor, Somogyfoki Szabolcs, Szabó Domonkos, Kerkai Ákos, Szobi Dániel, Tóth Dávid, Franczva Ádám és Búzás Bence egyaránt sokat tett azért, hogy jelenleg a bakonyiak előtt legyenek a tabellán.
– A tizenkét szereplős blokkunkban egyetlen rivális sem intézhető el egy kézlegyintéssel, a TF-Budapest sem, hiszen már bizonyították: ha hagyják őket, tudnak kifejezetten szépen és jól is muzsikálni – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Nehéz csatára számítok, ezért bízom abban, hogy a legutóbbi produkciónk tovább javul. Vannak még tartalékaink. Kizárólag a siker lebeg a szemünk előtt, vagyis újabb skalpot gyűjtenénk be. Arra törekszünk, hogy már a találkozó elején kontrolláljuk az eseményeket, nyomás alatt tartsuk őket, elől és hátul is egységesebbek legyünk náluk. Nem vitás, az eddigiekhez képest csökkentenünk kell az eladott labdáink számát és javítanunk a koncentrációnkon. Szeretnénk dominálni, amihez az kell, hogy gyorsan, erőszakosan és pontosan pattogtassunk. Agresszív védekezéssel, illetve hatékony támadás-befejezésekkel kellő távolságban tarthatjuk őket.
Fotó: foto24.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Vasas Akadémia
VS
Veszprém
2026. 03. 28.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 23 | 0.96 | 44 | 21 | 2 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 24 | 0.85 | 41 | 17 | 7 |
| 3. | PVSK-Veolia | 24 | 0.83 | 40 | 16 | 8 |
| 4. | Újbuda MAFC | 24 | 0.81 | 39 | 15 | 9 |
| 5. | BKG PRIMA Akadémia | 23 | 0.80 | 37 | 14 | 9 |
| 6. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 24 | 0.77 | 37 | 13 | 11 |
| 7. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 23 | 0.80 | 37 | 13 | 11 |
| 8. | DEAC U23 | 23 | 0.74 | 34 | 11 | 12 |
| 9. | Óbudai Kaszások | 24 | 0.73 | 35 | 11 | 13 |
| 10. | Jászberényi KSE | 24 | 0.73 | 35 | 11 | 13 |
| 11. | Vasas Akadémia | 24 | 0.69 | 33 | 9 | 15 |
| 12. | EBH-Salgótarján | 24 | 0.67 | 32 | 8 | 16 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 24 | 0.63 | 30 | 6 | 18 |
| 14. | TF-BP | 23 | 0.52 | 24 | 1 | 22 |






