Naptár

Betöltése

A szebbik arcukat mutatnák

2018. Május 29.
6 éve
 
A mieink nem tehették ki az ablakba a másodosztályú bajnokság első bronzmérkőzését, lévén, az Oroszlányi SE Lions nagy zakót adott fel rájuk (104-73). Ennek okán az ellenfél egy–nullára vezet a két diadalig tartó viaskodásban. A vendégek szétesett csapat benyomását keltették, a megtört seregükből hiányzott az önbizalom és a tartás. Az egyetemisták holnap – az idényben – utoljára futnak ki a Vetési gimnázium tornatermének parkettjére. Ebből kifolyólag is, javítanának a helyzetükön: a szurkolóik előtt megragadnák a végső lehetőséget.

Ha a „háborúban” egalizálni akarnak, akkor mindenben – így koncentrációban, pontosságban és főként hozzáállásban – javulniuk kell. A rivális van annyira jó együttes, hogy a minap kihasználta a veszprémiek teljes csődjét. Azonban most új csörte következik. Nincs kifogás, hazai környezetben a múltkorihoz hasonló előadást nem engedhetnek meg maguknak. Nem szabad hát arra gondolniuk, hogy mi történt a Vértes északnyugati lábánál, csak az újabb fellépésre fókuszálni. Egyértelmű, hogy az elmúlt napokban a mentális felkészítésre kellett helyezniük a hangsúlyt, mert a legjobb, ha magukkal, a saját produkciójukkal törődnek. Ebben az esetben a szebbik arcukat mutathatják.

– Reménykedünk, hogy még nem dőlt el semmi; vagyis mindegy, hogy könnyen, vagy nehezen, de szeretnénk megnyerni a szerdai bajnokit – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Ahhoz, hogy ezen tervünk sikerüljön, „csak” jól kell játszanunk. A srácoknak meg kell érteniük, hogy a legutóbbinál sokkal jobb teljesítményre lesz szükségük. Mivel az „oroszlánok” biztosan le akarják zárni a viadalt, nekünk muszáj negyven percen át hajtani. Az OSE jó csapat, ezt az első derbin is bizonyította, de legyünk őszinték: a dolgukat mi is megkönnyítettük. Ezúttal próbálunk minél keményebben védekezni, majd ebből gyors attaktokat vezetni, ha pedig ez nem megy, akkor okosan és taktikusan támadni. Törekednünk kell arra, hogy minél kevesebb eladott labdánk legyen. Nehéz feladat előtt állunk, ám bízunk abban, hogy nem ez lesz ellenük az utolsó ütközetünk. Szeretnénk harmadik meccset vívni, s ehhez szükségünk lesz a szurkolóink bíztatására is.
 
Fotó: foto24.hu

Következő mérkőzés

K

Kometa Kaposvári KK
VS  Veszprém KK

2024. 12. 04.

Korábbi mérkőzés

GY

Veszprém KK
VS  PTE-PEAC

116 - 75

2024. 11. 30. 18:00

Kövess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink