Ajándékkal készülnek karácsonyra
Az NB I/B Nyugati-csoport harmadik helyére lépett kosárlabdázóink jó formában és hangulatban várják az idegenbeli összecsapást, lévén, az előző hét mérkőzésüket behúzták. Kámán Tamásék a minap a Soproni MAFC-NyME-t múlták felül a Vetési gimnáziumban (95-70). A helyi kedvencek védekezése sokáig élményszámba ment, az agresszivitásukkal megfojtották az ellenfél próbálkozásait. A mieink három negyeden át igazolták, hogy komoly potenciállal rendelkeznek: más ritmusban tüsténkedtek, egység és összhang jellemezte az előadásukat. Nem volt miért idegeskedni, remek megoldásokkal szolgáltak, s mivel teljesen elbizonytalanították a Hűség-városiakat, a lényeges kérdések az első félidőben eldőltek. Óriási fölényben voltak – több mint negyven ponttal vezettek –, aztán az utolsó tíz percben alaposan visszavettek a tempóból. A folytatásban már nem tudtak felpörögni, mondjuk ki: leblokkoltak. A győzelmük persze nem forgott veszélyben, ám utólag bevallották: sajnálják, hogy a végén így kiengedtek.
Leendő riválisuk a tízedik forduló előtt a tabella hetedik helyezettje, négy diadallal és öt vereséggel. A pápaiak a legutóbbi három fellépésükön kikaptak, múlt héten az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC pályáján véreztek el (79-74). Előtte az MTK Törökbálint (74-91) és az Oroszlányi SE Lions (106-41) bánt el velük. Ám ne legyen kétségünk afelől, hogy a szerb Nikola Majic, a hórihorgas Keresztes Rafael és a vajkezű Kálmán László nevével fémjelzett gárda a bakonyiak ellen felszívja magát és megpróbál visszatérni a siker ösvényére. Az elmúlt évek alátámasztották: ezeket a vérbeli derbiket gyakran a lélektani tényezők döntik el, megesik, hogy az ilyen ki-ki meccsek előtt megy a fogadkozás.
– A megyei rangadó valahol presztízscsata, szakmailag mégis úgy tekintünk rá, mint a többi bajnokinkra. Vagyis nem sütném rá, hogy a szezon legfontosabb találkozója vár ránk – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Kemény ütközetre számítok, csakhogy a zajló pontvadászatban nincsenek könnyű „darabok”. Öröm, hogy hosszú idő után teljes kerettel dolgozhatok, mindenkire számíthatok. Folyamatosan próbálunk fejlődni és előrelépni, a mostani győzelmek jót tettek a srácok önbizalmának. A pápaiak kisebb gödörbe kerültek, amiből biztosan ki akarnak mászni, ráadásul az otthonukban senki sem mehet ellenük biztosra. A párharcnak most sincs egyértelmű esélyese. Ugyanakkor bízom abban, hogy meg tudjuk oldani a feladatot, hiszen a győzelem a célunk. Harcolni és küzdeni fogunk. Kulcsjelentőségű lesz a legjobb embereik játékának kivédekezése, miközben tisztában vagyunk azzal, hogy nem csak rájuk épül a csapatuk. Több jó sportolójuk is van. Arra koncentrálunk, hogy a saját kosárlabdánkat játsszuk. Azt várom, hogy negyven percen keresztül összpontosítsunk. Remélem, hogy Hegedűs Attiláék maximálisan megvalósítják a megbeszélt taktikát, ugyanis képletesen győzelmet szeretnénk tenni a szurkolóink karácsonyfája alá.
Fotó: foto24.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
PVSK-Veolia
2026. 03. 18.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 23 | 0.96 | 44 | 21 | 2 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 23 | 0.87 | 40 | 17 | 6 |
| 3. | PVSK-Veolia | 22 | 0.84 | 37 | 15 | 7 |
| 4. | BKG PRIMA Akadémia | 23 | 0.80 | 37 | 14 | 9 |
| 5. | Újbuda MAFC | 23 | 0.80 | 37 | 14 | 9 |
| 6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 23 | 0.78 | 36 | 13 | 10 |
| 7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 22 | 0.75 | 33 | 11 | 11 |
| 8. | DEAC U23 | 23 | 0.74 | 34 | 11 | 12 |
| 9. | Óbudai Kaszások | 23 | 0.72 | 33 | 10 | 13 |
| 10. | Jászberényi KSE | 23 | 0.72 | 33 | 10 | 13 |
| 11. | Vasas Akadémia | 23 | 0.70 | 32 | 9 | 14 |
| 12. | EBH-Salgótarján | 23 | 0.67 | 31 | 8 | 15 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 23 | 0.63 | 29 | 6 | 17 |
| 14. | TF-BP | 23 | 0.52 | 24 | 1 | 22 |






