Veszprém

 

Az Iránban született 56 éves szaktekintély aktív sportolói karrierje értelemszerűen a hazájában kezdődött, majd harminc évvel ezelőtt a budapesti MAFC igazolta le. A pályafutása befejezése után edzőnek állt, a Hűség-városában kezdett el tevékenykedni, ahol a női vasutas-klub az irányításával érte el az egyik legnagyobb sikerét: első lett a Liliana Ronchetti-kupában. A zöld-sárgákkal magyar bajnok is lett; aztán tőlük elköszönve megfordult az ausztriai Welsben, később az iráni válogatott szövetségi kapitánya lett, de fáradozott egy teheráni klub trénereként is – tanácsadóként a szuperligás Fooland Mahant kijuttatta az Ázsia-kupára. Mikor visszatért Magyarországra, társalapítóként a Vasas Akadémia szakmai igazgatójaként funkcionált, Pasaréten az U17-es fiúcsapattal ezüstérmes lett az Európai Ifjúsági Kosárlabdaliga szuperdöntőjében. A perzsa szakember a legmagasabb szintű nemzetközi edzői képesítéssel rendelkezik, s az eddigi állomáshelyein a szisztematikus és színvonalas képzést részesítette előnyben. Az ars poeticájának az a lényege, hogy a kezei alatt olyan generáció nevelődjön ki, amely biztos alapokkal bír. Ezen túlmenően eddig nem csak a sportra, hanem az életre is felkészítette a hozzá járt gyermekeket, vagyis akkor gondolta magát büszkének, ha a neveltjei az élet minden területén sikeresek lettek.

– Mikor Naményi Miklós, a helyi sportkört működtető gazdasági társaság ügyvezetője megkeresett, már tárgyaltam az ugyancsak a másodosztályú bajnokságban érdekelt Óbudai Kaszásokkal, akikkel azóta szintén megállapodtam, azzal a különbséggel, hogy ott nem korosztályos alakulatok munkájáért felelek – mondta Armaghani. A veszprémi kapcsolatfelvétel ugyanakkor az első pillanattól kezdve felvillanyozott, kihívást éreztem a szép és nemes feladatban, abban, hogy általam, a tapasztalataim révén errefelé is felépüljön egy jó minőséget képviselő utánpótlásbázis. A Vasasnál – másfél évtizede – már volt hasonlóban részem, vagyis, hogy a kollégákkal „valamit” létrehoztunk, az hazánkban az első ilyen jellegű „vállalkozásnak” számított. A piros-kékek mostani felnőtt-gárdájában jó néhány saját nevelésű tanítványunk szerepel, de az akkori kiválasztottak között vannak A-csoportban, külföldön és korosztályos válogatottakban is bizonyított sportolók. Hivatalosan július elsején állok munkába a városukban, igaz, már két hete folyamatosan térképezem fel a klubban rendelkezésemre állható lehetőségeket. Időközben találkoztam az egyesület utánpótlástrénereivel, a jövő héten pedig kész tervekkel állok eléjük, elindítjuk a tudatos szakmai munkát – ami nyilvánvalóan nem hoz egyik napról a másikra sikereket –, továbbá beszélünk az együttesekről és a beosztásokról is. Mindenekelőtt az alapokat szeretném megadni, hogy milyen programok és módszerek alapján juthatunk előre. Nem tagadom, a veszprémi körülményekkel még nem vagyok teljességgel tisztában, azt persze tudom, hogy a Hoya égisze alatt sok fejlődőképes fiatal kosárlabdázik, magyarán mennyiségileg nagyvonalakban megvagyunk, ám akad egy-két „lyukas” korcsoport is. A legfontosabb, hogy rendelkezésünkre álljon egy „tömeg”, melyre támaszkodhatunk, majd elindulhat egy olyan szakmai megbízatás, ami tovább-fejleszthető. Nagy terveim vannak, azon vagyok, hogy az összefogott programunk elkezdődhessen. Bevallom, mostanáig kevés információval rendelkeztem a veszprémi kosárlabdaéletről, azonban szimpatikusnak találtam, hogy az elképzeléseim egybeesnek az ügyvezetőével, így előremutató, hogy az egyesületnél pár éve komoly törekvések fogalmazódtak meg. Hiszek abban, hogy a fővárosi és a veszprémi feladatkört gond nélkül végezhetem párhuzamosan. Úgy tervezem, hogy hetente háromszor jövök a bakonyi megyeszékhelyre, ellenőrizni a korábban egyeztetett teendőket, hogy az a koncepciónk függvényében hol és milyen fázisban tart. Bár Mérész Csabát még Sopronból ismerem, s jó kapcsolatot ápolunk egymással, a felnőtt-műhely szakmai munkájába nem óhajtok beleszólni, tudom, hogy jól végzi a feladatát. Fontos, hogy Veszprémben is lerakjuk a modern kosárlabda alapjait, aminek a lényege, hogy támadásban is védekezésben is agresszívnek kell lenni. Lényeges, hogy az U18-as és az U20-as társaságok már „felnőtt szintű” kosárlabdát játszanak. Hogy jövő ilyenkor mivel lennék elégedett? Ha meghonosíthatnám a már említett filozófiámat, amit az itt dolgozó edzők is magukénak éreznek. A reményeim szerint minél több gyermeket sikerül megnyernünk a sportágnak, minden korosztályban lesz csapatunk, ott két edző foglalkozik a fiatalokkal, akik számára optimális edzésszámot biztosíthatunk. Ezen túlmenően, ha az időm engedi, Körtélyesi Gergelyék mérkőzéseire is szeretnék kijárni…

 

Fotó: VasasTV