Veszprém

 

Veszprém, 500 néző. Vezette: Söjtöry, Minár, Kovács.

Veszprém: Helmeczi 6/3, Lógár 7/3, Kovács S. 9/6, Pavlovic 17, Körtélyesi 9/3. Csere: Simon L. 7, Schéda 14/12, Balázs 2. Vezetőedző: Mérész Csaba.

Vasas: Moravcsik 8, Katona 12/9, Boros 2, Andrássy 11/3, Völgyi 14. Csere: Kiss 10, Kovács B. 5, Sólyom 2, Kozma. Vezetőedző: Faragó Péter.

Remek hangulatban kezdődött a negyeddöntőkből drámai körülmények között továbbjutott csapatok „randevúja”, a Vetési gimnázium tornatermében talán még nem is voltak ily’ sokan – a vendég-mobillelátót leszámítva mindenütt ültek szimpatizánsok. Mindkét együttes jól megszervezte a védelmét, erre utalt, hogy a felek nehezen kerültek dobóhelyzetbe, ha mégis, akkor a próbálkozások zöme kimaradt. A negyedik percben három–ötöt mutatott az eredményjelző-tábla, a sérült Hegedűs Gergelyt nélkülöző hazaiak elől görcsösnek és idegesnek tűntek, ennek okán túlizgulták az akcióikat. Mérész-mester időt kért, lévén, neki sem tetszett a tanítványok góltalansága, akik a folytatásban is bajosan találták meg az egymás közötti összhangot. Az első negyedben tizenhárom százalékos dobóformával szolgált egyetemisták játékába az agilis Simon László hozott színt, az irányító ördöngös cseleit képtelenek voltak lekövetni a piros-kékek, ugyanakkor a megítélt szabálytalanságok után járt büntetőknek csak a fele ment be (7-10). Körtélyesi Gergelyék hiába szedték jobban a lepattanókat, a szurkolóik bíztatása közepette temérdek akciót zártak eredménytelenül, az első tíz percben csupán két jó mezőnydobásuk volt – miközben az ellenfél kihasználta a palánk alatti lehetőségeit (10-15). A veszprémiek később igyekeztek finomítani a produkciójukon, amiből akkortájt hiányzott a felszabadultság és a kiegyensúlyozottság (14-15). Idővel elkezdtek potyogni a kosarak, de Katona Róberték szigorúan kiaknázták a mind jobban „tepert” mieink megingásait (15-21). A kiélezett összecsapás forgatókönyve akkor változott meg, mikor az – addig kintről csapnivalóan célzott – Hoya-mezesek triplái „megérkeztek” a gyűrűbe, Helmeczi András hárompontosa után már nálunk volt az előny, a párharc során először (23-21). A helyi hívek még sem lehettek maradéktalanul elégedettek, hiszen Körtélyesi megkapta a harmadik támadófaultját; a bírók időnként valóban érdekes ítéleteket hoztak, ám a bajnokin a gárdák nem ezért haladtak fej-fej mellett (27-28). A távolról pompásan tüzelt, illetve labdákat szerzett Schéda Martinék óriási erőfeszítéseket tettek a diadalért (31-31), ám az akadémistáknak mindenre volt válasza, egy pillanatra sem adták fel a küzdelmet, valamennyi szituációból talpra álltak (36-36). A támadólepattanókat futószalagon szedett hazaiak főként akkor domináltak, mikor felgyorsultak és nagyobb figyelmet fordítottak az attakjaik befejezésére.

A nagyszünet után újra kapkodóvá vált a derbi, több mint két percig nem esett kosár, ráadásul a személyi hibák miatt sokat állt a játék. Körtélyesi hamarosan begyűjtötte a negyedik faultját, hogy aztán néhány minutum múlva kipontozódjon. Noha a nézők – teljes joggal – felszisszentek az erőcsatár kiválásakor, az alapszakasz-második az etap hátralévő részében igazi csapatként viaskodott: mi több, a forró hangulatú katlanban kezdte elkapni a fonalat (44-41). Az alakulatunk már jobb dobóteljesítménnyel szolgált, a védekezésébe pedig minden addiginál több energiát fektetett. Nebojsa Pavlovic fergetegeset brusztolt a gyűrűk közelében, a lefújásig felíratott tizennégy lepattanójából kilenc volt támadó (…a Vasas ezen mutatóban csak hatig jutott). Erőszakosabb lett a hazaiak előadása, amitől aztán elbizonytalanodtak Völgyi Marcellék, igaz, a mieink újabb hármasokkal is csapást mértek rájuk. A hatalmas erőbedobással hadakozott veszprémiek szinte a semmiből hoztak össze nyolc-tíz pontos különbséget, miközben minden labda megszerzéséért nagy csetepaté zajlott (52-43). A hosszú gólcsendet tartott Faragó-legénység időt kért, ugyanis a „darab” azon részében csak egy csapat volt a pályán, a más dimenzióba került, végre lazábban iparkodott veszprémi. Tizenhárom pontos Hoya-vezetésről indult a záró felvonás, de az idegességét levetkőzött vetélytárs megpróbálkozott valami hasonlóval, mint szerdán Nyíregyházán, mikor is a hajrában több mint tizenöt pontot vert az észak-alföldiekre. Gyorsan repesztettek egy nulla–hetes rohamot, s már ott lihegtek Lógár Bencéék nyakán (56-50). Mérész-edző azonnal magához rendelte az övéit, hiszen nagyot változott a „műsor” képe, a sportolói ötlettelen és szétesett előadása okán megint nyílt és izgalmas lett az esemény. Öt perccel a vége előtt hat, majd újabb két perc elteltével már csak két pont volt a vendéglátók fórja (…akik összesen kilenc büntetőt puskáztak el; 60-58), az agresszíven védekezett fővárosiak igazolták, hogy nincs az a vesztett helyzet, amiből feladnák a küzdelmet. A találkozó nagyban hasonlított a nagykőrösiekkel megvívott thrillerhez, azzal az eltéréssel, hogy a lepattanó-csatában fölényesen – negyvenhét–huszonhatra – nyert Balázs Bodóéknak sikerült megnyugodni, s újfent ritmusra lelni (68-58). A végén a taktikus mieink már az idővel is játszottak, nem engedték, hogy a rivális bevegye a főhadiszállásukat. A csapatok május tizenötödikén (kedd, 17.30 óra), Budapesten vívják az elődöntő második összecsapását.

Mérész Csaba: Az első csatát megnyertük, szerintem megérdemelten, de az elődöntő több felvonásból áll. Nehezen vettük fel a ritmust, de aztán rendeztük a sorainkat. Ezúttal is volt tartásunk, s ha nem is csúcsjátékkal, de valahol megháláltuk a bíztatást: a meccset nem engedtük ki a kezünkből.

 

Fotó: vehirsport.hu