Az edzőmeccsek sora folytatódik
Nincs megállás a felkészülésben a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém háza táján. Miután a második helyen végezett a bakonyi csapat a múlt héten a Gyurasits István Emléktornán, most pont egy olyan ellefélhez látogat, amely szintén részt vett azon a viadalon, csak pont elkerülték egymást a HOYA-val.
Szeptember 10-én, pénteken 17:00-tól ugyanis a MAFC fogadja majd a Szabó Péteréket. A zárt kapus összecsapás pikantériáját az adja, hogy ez a fővárosi alakulat volt az, amellyel szemben nem sikerült kiharcolnia a piros-szürkéknek a továbbjutást a tavalyi rájátszásban a legjobb négy közé. A budapestiek végül a harmadik helyen zárták a bajnokságot, míg a Veszprém hetediken. Érdekes lesz tehát látni, hogy hol tart a két rivális az új idényre való felkészülésben. A MAFC egyébként a Gyurasits Emléktornát a negyedik helyen zárta.
Pár nappal rá, szeptember 14-én 17:30-tól pedig egy még nagyobb erőfelmérő vár a HOYA-ra, ugyanis annál az „A” csoport előző idényének bronzérmesénél a Naturtex-SZTE-SZEDEÁK-nál fog vendégeskedni, amely hamarosan a nemzetközi porondon, méghozzá a FIBA Kupa selejtezőjében is starthoz áll. Mindkét fél számára hasznosnak ígérkezik tehát ez a jövő keddi mérkőzés Szegeden, amely szintén zárt kapus lesz.
Szurkoljunk a fiúknak, hogy mindkét találkozón jó eredményt érjenek el, és ami még fontosabb, előremutató teljesítményt nyújtsanak és tovább fejlődjön a csapatjátéka a megújult együttesnek.
Hajrá Veszprém!

Fotó: Szilágyi Anna (Honvéd)
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
BKG PRIMA Akadémia
2025. 09. 13.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | BKG PRIMA Akadémia | 0 | 0 | 0 | 0 | |
2. | DEAC U23 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
3. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 0 | 0 | 0 | 0 | |
4. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 0 | 0 | 0 | 0 | |
5. | Jászberényi KSE | 0 | 0 | 0 | 0 | |
6. | Óbudai Kaszások | 0 | 0 | 0 | 0 | |
7. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 0 | 0 | 0 | 0 | |
8. | Phoenix-MT Fót | 0 | 0 | 0 | 0 | |
9. | PVSK-Veolia | 0 | 0 | 0 | 0 | |
10. | Salgótarjáni KSE | 0 | 0 | 0 | 0 | |
11. | TF-BP | 0 | 0 | 0 | 0 | |
12. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub | 0 | 0 | 0 | 0 | |
13. | Újbuda MAFC | 0 | 0 | 0 | 0 | |
14. | Vasas Akadémia | 0 | 0 | 0 | 0 |