Az első a második ellen
Kosárlabdázóink múlt héten hozták a kötelező diadalt a Concordia Motax KC Pápa ellen (81-65), így tizenhét-kettes győzelmi-vereség mutatóval vezetik a blokkjukat. Takács Andrásék sikere nem forgott veszélyben a megyei rangadón, megőrizték makulátlan hazai mérlegüket (tíz találkozó, tíz siker). Azért a teljesítményükön érződött, hogy ezért a két pontért nem kell vért izzadniuk, mert a csapatokat jókora különbség választja el egymástól a tabellán. Az éllovas tagjai tudták: most ennyi is elég a dicsőséghez, de ami ennél fontosabb: a produkcióhoz mindenki hozzátett valamit. A tizennégy-négyes indexszel második helyen álló fővárosiak legutóbb az MTK Törökbálint otthonában nyertek (78-85). Idegenben nyolc-kettővel állnak, eddig csak a Metal-Work Bonyhádi KSE és a Tehetséges Fiatalok-Budapest pályáján kaptak ki, hat, illetve tizenegy ponttal. Jó formában vannak, az előző hat fellépésüket hozták, ám a mieinknél ez a szám már hét. A két csapat ősszel Budapesten mérte össze az erejét, akkor Kámán Tamásék három negyeden át remekül védekeztek, hangyaszorgalommal növelték az előnyüket. Irányították a párharcot, a nagyszünet után húsz ponttal is vezettek, de a piros-kékek felálltak a padlóról. Nem sok hiányzott, hogy a hajrában kiénekeljék Vertetics Ádámék szájából a sajtot, akiknek nem ízlett az egészpályás letámadás (68-79).
Az együttesek ezúttal a tizenharmadik fordulóból elhalasztott derbit pótolják. Az évad egyik legfontosabb mérkőzését vívják, hiszen ha az egyetemisták nyernek, – két játéknappal a vége előtt – elsőként zárják az alapszakaszt. Csakhogy a másik oldalon olyan spílerek próbálják őket megakadályozni ebben, mint Faragó Péter, Garamvölgyi Ákos, Andrássy Géza, Katona Róbert és a Surmann-testvérek.
– Azzal, hogy a csoport első négy helyének egyikén zárunk, teljesült az alapelképzelésünk – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Ám nem állunk meg, megyünk tovább, lévén, a céljainkat még nem értük el. Nincs kétségem afelől, hogy küzdelmes összecsapás vár ránk, mert mint korábban aláhúztam: a bajnokságban nincs könnyű meccs, csak nehéz és nagyon nehéz. A mostani az utóbbi kategóriába tartozik. Most nem beszélhetünk papírformáról, nincs sok differencia a keretek között. Leendő riválisunk egy erős és jó formában lévő csapat, de mi is bízunk magunkban, a képességeinkben. Felkészültünk, kellő akarattal és elszántsággal várjuk őket. Sok hullámzás és hiba nem lehet a játékunkban, ők ugyanis könyörtelenül kihasználják azokat. Csapatként kell dolgoznunk, az éles szituációkban nem szabad kapkodnunk. Természetesen nyerni szeretnénk, de nincs rajtunk óriási nyomás: még két forduló hátravan a rájátszásig.
Fotó: foto24.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
PTE-PEAC
VS
Veszprém KK
2025. 03. 14.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Veszprém Kosárlabda Klub | 18 | 0.94 | 34 | 16 | 2 |
2. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 18 | 0.92 | 33 | 15 | 3 |
3. | Százhalombattai KSE | 18 | 0.86 | 31 | 13 | 5 |
4. | Dunaharaszti MTK | 18 | 0.81 | 29 | 11 | 7 |
5. | Nagykőrösi Sólymok KE | 18 | 0.81 | 29 | 11 | 7 |
6. | BUDAFOK | 18 | 0.75 | 27 | 9 | 9 |
7. | Vásárhelyi Kosársuli | 17 | 0.68 | 23 | 6 | 11 |
8. | PTE-PEAC | 18 | 0.67 | 24 | 6 | 12 |
9. | Békéscsabai KK | 18 | 0.64 | 23 | 5 | 13 |
10. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 18 | 0.64 | 23 | 5 | 13 |
11. | Eszterházy SC | 18 | 0.67 | 24 | 6 | 12 |
12. | Agrofeed UNI Győr | 17 | 0.62 | 21 | 4 | 13 |