Bátran, ugyanakkor precízen
Mint ismert: kosárlabdázóink elsők lettek a tizenkét szereplős blokkjukban, huszonegy játéknapot követően tizenkilenc győzelemmel és két vereséggel vezetik a tabellát (keleten a Konecranes-Salgótarjáni KSE lett a befutó, hasonló mérleggel). Kámán Tamásék múlt héten nem adtak ki magukból mindent a Pécsi VSK-Kronosz Kiadó ellen, alapszakasz-diadaluk okán érezni lehetett, hogy számukra nem élet-halál kérdése a találkozó. Eleinte nem voltak meggyőzőek, egy ideig fej-fej mellett haladtak a felek, aztán a mieink megtalálták a játékuk ritmusát. Miután elkapták a fonalat, bizonyították, hogy miért lettek osztályelsők: nagy energiával csináltak egy harminc-tizenegyes rohamot (68-81). A TF-Budapest sokáig a legjobb négy között menetelt, ám mostanság nincsenek jó formában: az előző három fellépésüket is elvesztették. Legutóbb a Concordia Motax KC Pápa otthonában is kikaptak (61-50), azt megelőzően pedig a Mecsek-aljaiak is elbántak velük – a fővárosban (57-59). Jelenleg tizenegy győzelemmel és tíz vereséggel hatodikak. Az egyetemisták január közepén már összefutottak Mehmedovic Merim – Beák Gábor és Szobi Dániel nevével fémjelzett – gárdájával, akikkel izgalmas és közönségszórakoztató csatába bonyolódtak (74-68). Akkor a mieink nehezen találtak magukra, egy darabig az történt a pályán, amit az ellenfél akart, tizenhárom pont is volt a hátrány. Sok hibával játszottak a hazaiak, de fordulást követően egy másik együttes jött ki az öltözőből. Körtélyesi Gergelyék kellő önbizalommal és mind nagyobb átéléssel viaskodtak. A záró negyedben aztán utolérték az elszánt riválist, s végül siker koronázta az elképzeléseiket.
– A pécsiek elleni volt a zsinórban elért kilencedik sikerünk, s nem titok: szeretnénk tovább írni a győzelmi sorozatunkat, ami azt jelentené, hogy pompásan zártuk az első kört – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Nem téveszt meg bennünket a pestiek aktuális formája és helyezése, tisztában vagyunk a képességeikkel. Ezúttal is nehéz mérkőzés vár ránk, ezért minden erőnkkel azon leszünk, hogy megvalósítsuk az elképzeléseinket. Etekintetben támaszkodhatunk a küzdeni tudásunkra és a hitünkre. Nyilván annak örülnék, ha a játék minden elemében felülmúlnánk őket, de ez nem olyan egyszerű. A recept elvileg könnyű: hátul agresszívnak, elől pedig higgadtnak maradni, ám a megvalósítás mindig nehezebb. A cél, hogy a produkciónkban minél kevesebb legyen a hullámvölgy, s ne engedjük meg nekik, hogy lendületbe kerüljenek. Ha csapatként védekezünk és támadunk, emellé jönnek az egyéni pluszok, akkor nyomás alatt tarthatjuk őket.
Fotó: foto24.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Budafok
VS
Veszprém
2026. 01. 14.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 15 | 0.93 | 28 | 13 | 2 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 14 | 0.86 | 24 | 10 | 4 |
| 3. | PVSK-Veolia | 15 | 0.83 | 25 | 10 | 5 |
| 4. | Újbuda MAFC | 15 | 0.83 | 25 | 10 | 5 |
| 5. | BKG PRIMA Akadémia | 15 | 0.80 | 24 | 9 | 6 |
| 6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 15 | 0.77 | 23 | 8 | 7 |
| 7. | DEAC U23 | 14 | 0.75 | 21 | 7 | 7 |
| 8. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 15 | 0.73 | 22 | 7 | 8 |
| 9. | Óbudai Kaszások | 15 | 0.73 | 22 | 7 | 8 |
| 10. | Vasas Akadémia | 15 | 0.73 | 22 | 7 | 8 |
| 11. | Jászberényi KSE | 15 | 0.70 | 21 | 6 | 9 |
| 12. | EBH-Salgótarjáni KSE | 15 | 0.67 | 20 | 5 | 10 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 15 | 0.63 | 19 | 4 | 11 |
| 14. | TF-BP | 15 | 0.53 | 16 | 1 | 14 |





