Behind the Jersey - Bonifert Bendegúz
Sorozatunk első főszereplője Bonifert Bendegúz, aki a 2–3–4-es posztokon is bevethető, sokoldalú kosaras. Bendi veszprémi gyökerekkel rendelkezik, hiszen városunkban, a Rózsa Úti Általános Iskolában kezdte a kosárlabdát. Ezt követően Budapesten és Szegeden fejlődött tovább, majd az A csoportban is pályára lépett. Az elmúlt szezonokat Nyíregyházán töltötte, ahol meghatározó játékosként számítottak rá – most pedig ismét Veszprémben láthatjuk játszani.
– Hogyan emlékszel vissza az első kosaras élményedre itt, Veszprémben?
- Már elég régen volt, közel húsz éve, ezért az emlékek kicsit homályosak. Inkább a hely maradt meg bennem: a Rózsa Úti Általános Iskolában kezdtem, onnan indult el minden. Az első dobások és edzések meghatározóak voltak, innen vezetett az utam tovább.

– Ki vagy mi inspirált arra, hogy kosárlabdázni kezdj?
- A családom. Mindkét szülőm kosárlabdázott, édesapám edzősködött is, így kiskoromtól a pálya mellett nőttem fel. Ez teljesen természetes közeg volt számomra, és nem is volt kérdés, hogy a kosárlabdát választom.
– Ha jól tudjuk, kisfiaddal és feleségeddel költöztél vissza Veszprémbe. Mit jelent neked, hogy ők is támogatnak az utadon?
- Nagyon sokat. A feleségemmel, a kisfiunkkal és a tacskónkkal költöztünk ide vissza, és óriási erőt ad, hogy ilyen háttér van mögöttem. Jó érzés tudni, hogy hazatérve mindig ott várnak, ez rengeteg pluszt ad a mindennapokhoz.

– Van olyan babonád, amit mindig követsz meccsnapon?
- Igen, vannak szokásaim. Például a meccs előtti ebédem szinte mindig pestós tészta natúr csirkével. Emellett van egy rövid bemelegítési rutinom és dobósorozatom, amit igyekszem minden mérkőzés előtt megcsinálni, plusz egy kis rituálé az edzői beszéd és a közös bemelegítés között.
– Ha nem kosárlabda, akkor melyik sportot választanád?
- Mindenképpen a kézilabdát, hiszen Szegeden születtem és Veszprémben is éltem. Mindkét városban erős hagyománya van ennek a sportnak, mindig közel állt hozzám.
– Melyik győzelmet ünnepelted meg a legjobban eddigi pályafutásodban?
- Az egyik legnagyobb élményem az volt, amikor egymás után kétszer is megnyertük az U20-as bajnokságot. Ezek a sikerek nagyon meghatározóak voltak számomra.

– Buszos út: alvás vagy hangulatfelelős?
- Egyértelműen a hátsó sorban, hangulatfelelősként. Szeretem, ha a csapat jókedvű az utazások alatt.
– Egy nagy tripla vagy egy nagy zsákolás?
- Hú, ez nehéz kérdés! Ha meccsnyerő tripláról van szó, akkor egyértelműen azt választom. Ha viszont csak a játék közben kell dönteni, akkor inkább a zsákolás, mert óriási lendületet tud adni a csapatnak és a szurkolóknak is.
– NBA vagy Euroliga?
- Euroliga. Sokkal közelebb érzem magam az európai kosárlabda stílusához.
– Mondj egy sztorit a csapatból, amit a szurkolók biztosan nem tudnak!
- Annyit elárulhatok, hogy az egyik csapattársunkra ráragadt a „Rambo” becenév.
Örülünk, hogy Bendi újra Veszprémben játszik, és a mi színeinket erősíti. Sok sikert kívánunk neki a következő szezonra. Bízunk benne, hogy közösen rengeteg szép pillanatot élünk át a pályán és azon túl is!

Ez volt a "Behind the Jersey" első epizódja Bonifert Bendegúzzal. Hamarosan újabb játékosunk történetét ismerhetitek meg közelebbről!
Kövessétek a sorozatot, mert minden részben bepillantást nyerhettek abba, milyen emberi történetek, szokások és kulisszatitkok rejtőznek a mez mögött. Egy biztos: a pályán kívül is legalább olyan izgalmas világ vár rátok, mint a parketten!
fotók: szon.hu, facebook.com, Szász Péter - veszpremkosar.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
TF-BP
2025. 10. 04.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Phoenix-MT Fót | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
2. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
3. | Óbudai Kaszások | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
4. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
5. | Újbuda MAFC | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
6. | BKG PRIMA Akadémia | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
7. | Jászberényi KSE | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
8. | Vasas Akadémia | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
9. | PVSK-Veolia | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
10. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
11. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
12. | TF-BP | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
13. | Salgótarjáni KSE | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
14. | DEAC U23 | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |