Naptár

Betöltése

Behind the jersey – Frank Áron

2025. November 12.
2 napja
Sorozatunk második részében csapatkapitány‑helyettesünket, Frank Áront mutatjuk be, aki igazi védekezőspecialista, emellett otthonosan mozog 1-es és 2-es poszton is. Korábban Szolnokon, Pakson és Jászberényben is játszott, legutóbb pedig Pécsett kosárlabdázott.

Mi volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy komolyan veszed a kosárlabdát?
Kiskoromban fociztam, majd 10 évesen egyszerre űztem mind a két sportot. Egy kis idő után el kellett döntenem, hogy melyik sportágat választom. Nem volt nehéz, a szívemre hallgattam, ami jobban húzott a kosárlabda felé. Hamar kiderült, hogy jó labdaérzékem van és otthonosan mozgok a kosárlabda pályán.

Melyik edző vagy csapattárs hatott rád a legjobban az évek során?
Kifejezetten egy embert nem tudnék kiemelni - ha lehet így fogalmazni, az évek során minden edzőmtől kaptam valamit. Volt, akitől erőt meríthettem, és volt, akinek a segítségével nemcsak a kosárlabdapályán, hanem az élet más területein is előrébb tudtam lépni. Ugyanezt elmondhatom a játékostársaimról is: több csapatnál megfordultam, és rengeteg kiváló játékossal volt lehetőségem együtt dolgozni, akiktől sokat tanultam.

Mit tartasz a legnagyobb erősségednek a pályán – és mit fejlesztenél még?
A legnagyobb erősségemnek elsősorban a védekezésemet tartom. Emellett a játékintelligenciámat is ide sorolnám, hiszen úgy gondolom, jól átlátom a pályát mind védekezésben, mind támadásban. A jó pap holtig tanul - és ez a kosárlabdára is igaz. Mindig van mit tanulni, és mindig van hova fejlődni a játék minden elemében. Ha egy dolgot kellene kiemelnem, amin szeretnék még javítani, az a támadójátékom lenne, hogy még veszélyesebb legyek a gyűrűre.


A családod mennyire élte bele magát a sportkarrieredbe?
Kiskoromtól kezdve minden segítséget és támogatást megkaptam amire szükség volt, ezért nagyon hálás vagyok nekik.

Ki az, aki mindig elsőként ír rád meccs után?
A barátom az, aki mindig megnézi a meccseimet, és utána ír. Először jön egy gyors gratuláció, aztán pár kisebb-nagyobb meglátás a játékkal kapcsolatban. Általában ezután egy rövid telefonbeszélgetés is következik, ahol együtt kielemezzük a mérkőzést.

Ha hazamész, mi az az étel, amit otthonról mindig hiányolsz?
A szüleim és a rokonságom is Nyugat-Magyarországról származik, így Vas vármegye, azon belül is Körmend városa számomra szintén egy otthont jelent. Isten nyugosztalja Mamikámat - az ő pogácsáját mindig hiányoltam, és hiányolni is fogom. Annál finomabbat még sehol nem ettem.

Mi a legmeglepőbb dolog, amit kevesen tudnak rólad?
Szeretek főzni. Számomra nagyon jó kis kikapcsolódás, ha különféle ételeket elkészíthetek, majd el is fogyaszthatom őket.

Melyik csapattársaddal nehéz komolynak maradni edzésen?
Nehéz lenne bárkit is mondani. Szerencsére megvan a jó hangulat a pályán és a pályán kívül is. Maximális komolysággal folynak az edzések, de ha esetleg kacagás is van, akkor az csapatszinten történik. Ha mégis egy személyt kicsit ki emelnék, akkor az Bogdán Beni lenne, vele néha nehézkes.


Védekezés vagy támadás?
Védekezés első sorban, de mondhatnám azt, hogy jó védekezésből támadás.

Kávé vagy energiaital?
Kávé egyértelműen, sajnos néha túlzásba is tudok esni vele.

Netflix vagy YouTube?
Netflix, de szeretek olvasni is.

Hazai pálya vagy idegenbeli kihívás?
Hazai pálya. A közönség óriási segítséget jelent, mintha a hatodik emberként lennének a pályán a csapattal, támogatva minket még a nehezebb periódusokban is.

Ha nem sportban dolgoznál, mivel foglalkoznál?
Otthon Szolnokon társtulajdonos vagyok egy cégben, aminek fő tevékenysége a tűzvédelem. Nyáron, amikor nincsen szezon, ott töltöm az időmet és dolgozom. Így a jövőmet a kosárlabda után ebbe az irányba tudom elképzelni. B opciónak azt mondanám, hogy séfnek tanulnék és a gasztronómia világában helyezkednék el.

Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik most kezdenek kosarazni?
Üdvözlöm a kicsi palántákat. Ami a legfontosabb és amit üzenni szeretnék nektek, hogy élvezzétek a játék minden egyes pillanatát. Ez nem csak egy sport, hanem egy csapat, egy közösség is egyben, ahol barátokra leltek és megtanultok közösen, együtt dolgozni. A kosárlabda kitartásra, alázatra és fegyelemre tanít. Ne féljetek, ha elhibáztok valamit, a legnagyobbak is hibáztak és innen kezdték ők is, ahonnan Ti! Dolgozzatok keményen, alázatosan és higgyetek magatokban!


Ez volt a "Behind the Jersey" második epizódja Frank Áronnal. Hamarosan újabb játékosunk történetét ismerhetitek meg közelebbről!

Kövessétek a sorozatot, mert minden részben bepillantást nyerhettek abba, milyen emberi történetek, szokások és kulisszatitkok rejtőznek a mez mögött. Egy biztos: a pályán kívül is legalább olyan izgalmas világ vár rátok, mint a parketten!

Fotók: Szász Péter
 

Következő mérkőzés

K

PVSK-Veolia
VS  Veszprém

2025. 11. 15.

Korábbi mérkőzés

GY

Veszprém
VS  Salgótarjáni KSE

92 - 62

2025. 11. 08. 18:00

Kövess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink