Bemutatkozik esport csapatunk
Idén februárban második szezonját kezdte el a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének égisze alatt a HUNBASKET NBA2K esport bajnokság. A versenysorozatban résztvevő nyolc csapat között található egy gárda, amely a Veszprém KK néven vitézkedik a virtuális térben.
A bajnokságban a csapatok heti szinten játsszák a meccseket, péntekenként egy kiemelt találkozó a Hunbasket Twitch csatornáján is közvetítésre kerül. Az alapszakasz végén a legjobb négy együttes kvalifikálja magát a június végén megrendezésre kerülő offline döntőbe, ahol egy nap leforgása alatt, helyszíni nézők buzdítása mellett dől el, hogy ki lesz az idei magyar bajnok, és ezáltal ki képviseli hazánkat nemzetközi megmérettetéseken.
Az alábbiakban a Veszprém KK NBA2K csapat tagjainak rövid bemutatkozása olvasható.
Ede (@Ed3inho10), 26 éves, poszt: point guard
„2012 óta játszom NBA 2K játékokkal, és a tavalyi évtől már kompetitív szinten teszem ezt. A csapat vezetőjeként is tevékenykedem, így, ha bármi probléma van, mindig felém fordulnak a srácok. A taktika nagy részét is én állítom össze, és építem be a virtuális pályára. 2024 decemberében állt össze a csapatunk, amelynek három tagja egy másik együttesből kiválva érkezett hozzánk, míg a többieket különböző csapatokból és közösségekből kiemelve hoztuk. A célunk, hogy a magyar bajnokságban elsőként jussunk be a legjobb négy közé és a Final Fourban minél tovább meneteljünk. Hosszútávon külföldi ligákban, bajnokságokban is szeretnénk megállni a helyünket és magasba emelni a virtuális trófeákat. A hétköznap estéket szoktuk rááldozni az edzésekre, általában külföldi csapatok ellen 5v5 edzőmeccsek formájában. Amikor pedig nem meccseket játszunk, akkor mindenki egyénileg próbálja magát képezni YouTube videókból és múltbeli meccsek felvételeiből.”
Alex (@ItzAlexka), 16 éves, poszt: lockdown defender
„Hét éve kosárlabdázom Jászberényben, de az NBA2K-val már nyolc éve elkezdtem játszani. Január óta vagyok a csapat tagja lockdown defender pozícióban. A pályán a védekezés legfontosabb eleme vagyok, míg támadásban a különböző játékok során vagyok bevonva.”
Ármin (@Arminusz_DK), 18 éves, poszt: power forward
„Jelenleg gimnazista vagyok. Öt éve játszok a játékkal power forward pozícióban. Három hónapja vagyok a csapat tagja, és remélem, hogy együtt minél nagyobb ligákba tudunk eljutni a jövőben.”

Bálint (@Balintercept), 31 éves, poszt: center és power forward
„Régóta szerettem volna megmérettetni magam egy ilyen kaliberű bajnokságban. A Playstation platformon ez a második idényem, előtte PC-n hat évig játszottam. Főként center poszton szerepelek, de ha szükséges, akkor PF-ként is bevethető vagyok.”
Dani (@Baretkusz), 19 éves, poszt: shooting guard, point guard és lockdown defender
„Másfél éve kezdtem el a 2K játékaival játszani. A csapathoz decemberben csatlakoztam egy másik csapatból kiválva, és azóta is aktív tagként élem az életem. SG, PG és lockdown pozícióban fordultam meg eddig az együttesben, jelenleg az SG pozíciót töltöm be, és próbálok minél többet fejlődni a munkám mellett."
Máté (@Dlssrrpt), 20 éves, poszt: shooting guard és power forward
„Az NBA2K videojátékkal lassan négy éve játszok, de komolyabban csak novemberben kezdtem el foglalkozni vele. A csapatba ekkor kerültem be a 2-es és 4-es pozícióba. Ahogy az időm engedi, úgy szoktam a csapattal menni edzőmeccseket is játszani, de emellett egyedül is szoktam időt fordítani az egyéni fejlődésemre. Egy célom van jelenleg, megmutatni Magyarországnak, hogy a mi csapatunknak ott a helye döntőben és esélyesek vagyunk a győzelemre.”
A továbbiakban is figyelemmel fogjuk követni az NBA2K csapat teljesítményét a magyar bajnokságban, és szurkolunk nekik, hogy hétről hétre közelebb kerüljenek a négyes döntőhöz. Sok sikert, fiúk!
Hajrá, Veszprém!
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém KK
VS
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
2025. 05. 14.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Veszprém Kosárlabda Klub | 22 | 0.95 | 42 | 20 | 2 |
2. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 22 | 0.93 | 41 | 19 | 3 |
3. | Százhalombattai KSE | 22 | 0.84 | 37 | 15 | 7 |
4. | Dunaharaszti MTK | 22 | 0.82 | 36 | 14 | 8 |
5. | Nagykőrösi Sólymok KE | 22 | 0.80 | 35 | 13 | 9 |
6. | BUDAFOK | 22 | 0.75 | 33 | 11 | 11 |
7. | Vásárhelyi Kosársuli | 22 | 0.68 | 30 | 8 | 14 |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 22 | 0.66 | 29 | 7 | 15 |
9. | PTE-PEAC | 22 | 0.66 | 29 | 7 | 15 |
10. | Agrofeed UNI Győr | 22 | 0.66 | 29 | 7 | 15 |
11. | Békéscsabai KK | 22 | 0.61 | 27 | 5 | 17 |
12. | Eszterházy SC | 22 | 0.64 | 28 | 6 | 16 |