Naptár

Betöltése

Csak most kezdődik a tánc

2018. Május 09.
5 éve
 
Az NB I/B Piros-csoport alapszakaszában második helyen zárt, a csúcsformájuktól messze került mieink szinte vért izzadtak azért, hogy továbbjussanak a negyeddöntőből, mint emlékezhetünk, kettő–egyes összesítéssel múlták felül a Nagykőrösi Sólymok KE-t. Az ellenfél már az első mérkőzésen rágós falatnak bizonyult (…de azért nyertünk; 68-67), majd később egyenlített (83-72), a harmadik összecsapást pedig drámai, a klubtörténet egyik legnagyobb hajrábeli fordítását követően hozták Helmeczi Andrásék (73-71). Alighanem minden könnyebb lett volna, ha az egyetemisták nyugodtabbak és nem izgulják túl a fellépéseiket, még szerencse, hogy a végén, a rövidzárlataik „tengerében” helyén volt a szívük, s behúzták az „egylabdás” derbit.

A másodosztályú bajnokság befejezéséhez közeledve azokkal a piros-kékekkel futnak össze, akik a zajló kiírásban egyszer már elpáholták őket (80-84; 83-61 – így lett döntetlen az állás). Az idegenben csak hat–hetes mérleggel álló alapszakasz-hatodik a play-off nyolc legjobb alakulata között kettő–egyre mattolta a Nyíregyháza Blue Sharks-ot (59-71; 80-79; 78-75), az ütközet utolsó epizódjára szerdán került sor. Tehát Simon Lászlóék többet pihenhettek a vetélytársnál.

A veszprémieknek a hőn áhított sikerhez óriási erőfeszítésekre és mondhatni emberfeletti teljesítményre lesz szükségük. Társaságunk azt tervezi, hogy a találkozó egészén a kezében tartja az irányítást, az első pillanattól kezdve diktálja a ritmust. Fontos lenne negyven percen keresztül koncentráltan játszani és már az elején vezetést szerezni, idegeskedjen csak a másik oldal. Nem szabad, hogy a tét ismét bénítólag hasson rájuk – ha levetkőzik a görcsösségüket és felszabadultabban viaskodnak, a saját dolgukat könnyíthetik meg.

– Egész évben azért dolgoztunk, hogy ott legyünk a négy között, s minél tovább nálunk legyen a pályaelőny – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Bízom benne, hogy tanultunk a negyeddöntőben elkövetett hibáinkból, mert az akkorinál kiegyensúlyozottabb produkcióra lesz szükségünk: támadásban és védekezésben is többet kell nyújtanunk. Elől és hátul is sok energiát szándékozunk befektetni. A pontvadászat neheze csak most következik. A két gárda – mondjuk úgy – megismerhette egymást az idei szezonban, többször találkoztunk, ám azon párharcokból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Minden meccs más, vagyis felesleges azokból kiindulni. Az első bajnoki ezzel együtt mindig nehéz, de én hiszek a csapatban, a játékosokban és az idény során elvégzett munkában. Mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy a múlt hetinél tudunk jobban is játszani. Megpróbáljuk kijavítani az akkori hibáinkat, s figyelmesen, nagy elánnal kosárlabdázni. Persze az önbizalom sem hiányozhat belőlünk, úgy könnyebben kerekedhetünk az ellen fölé. Ezen túlmenően a híveink bátorítását is szívesen vesszük.

Körtélyesi Gergelyék remélhetőleg jó napot fognak ki, ha így lesz, akkor a Vetési gimnázium tornaterme – a borítékolható izgalmak dacára – nem lesz bevehető a fővárosiak számára. Együttesünket a küzdőszelleme ezúttal is átsegítheti a megpróbáltatásokon, tudniillik azt „fontolgatják”, hogy mindent kiadnak magukból, és a legutóbb látottaknál élesebbek lesznek. A Mérész-legénység kellő hittel várja az erőpróbát, s valahol fűti őket a vágy, hogy – telt ház előtt – visszavágjanak az ősz végi sérelmeikért. Persze, szem előtt kell tartaniuk, hogy az elődöntő nem egy mérkőzésből áll: nem „csak” egy csatát kell megnyerni, hanem egy „háborút”. – Nincs nagy különbség a felek között, nekünk is megvannak azok a fegyvereink, amikkel csapást mérhetünk rájuk. Arra kell összpontosítanunk, hogy ezeket kihasználjuk – tették hozzá a Hoya-sportolók, akik emígy folytatták: – Ismerjük az ellenfelet, biztosan nagy meccset vívunk velük, de nem lehet más célunk, mint a győzelem. Mivel fizikailag megterhelő esemény előtt állunk, igazi csapatként kell küzdenünk. Készen állunk a fellépésre, amin szeretnénk kicsit lazábban kosárlabdázni, mint a nagykőrösiek ellen. Nem engedhetünk nekik könnyű kosarakat, míg az üres dobóhelyzeteket nem hagyhatjuk ki. Egy szó, mint száz, felkészültünk az elődöntőre, s meglátjuk, hogy mi sül ki belőle.
 
Fotó: foto24.hu

K?vetkez? mérk?zés

K


VS 

1970. 01. 01.

Korábbi mérk?zés

GY

Veszprém KK
VS  Vásárhelyi Kosársuli

99 - 77

2024. 04. 13. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink