Dancsecs András a HOYA újabb szerzeménye
Örömmel jelentjük be a mai napon, hogy a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém csapata leigazolta Dancsecs Andrást. A korosztályos válogatott játékossal egyéves megállapodást írt alá az egyesület.
A huszonegyéves, 188 cm magas és 72 kg súlyú hátvéd az összes korosztályos válogatottban szerepelt már. A 2015-16-os Szent István Kupán a legjobb magyar játékosnak járó díját vehette át. Ugyanebben a szezonban a Balkán Kupán, míg egy évvel rá az U20-as bajnokságban is beválasztották az all-star csapatba. A 2017-18-as idényben a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely színeiben az NBI/A csoportjában – azaz a felnőttek között - mind a bajnokságban, mind a kupában a második helyen végzett, ám most tavasszal már aranyat ünnepelhetett a sárga-feketékkel mindkét sorozatban. Amerikában is kipróbálta magát a tehetséges fiatal, 2018-19-ben az egyetemi bajnokságban a Divízió II-es PSAC Konferencia bajnoka lett.
Csorvási Levente, a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém sportigazgatója a következőket nyilatkozta csapatunk legújabb igazolásáról: „Andris egy kiváló képességű fiatal hátvéd. Megjárta az összes korosztályos válogatottat, ahol kulcsszerep jutott neki. Huszonegyéves kora ellenére rendelkezik amerikai egyetemi és magyar „A” csoportos tapasztalattal is. A három rutinos mezőnyposztos játékosunk mellé tökéletesen illeszkedik a fiatal lendületével. Hatalmas energiával és sebességgel képes játszani, ami egyensúlyt hozhat a csapatunk összetételébe. Végül, de nem utolsó sorban ő is remek triplázó, aki minden helyzetben veszélyt jelenthet támadásban."
Isten hozott Veszprémben, Andris! Sok sikert kívánunk Neked a HOYA színeiben!

élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
PVSK-Veolia
VS
Veszprém
2025. 11. 15.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 7 | 0.93 | 13 | 6 | 1 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 7 | 0.93 | 13 | 6 | 1 |
| 3. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 7 | 0.86 | 12 | 5 | 2 |
| 4. | PVSK-Veolia | 7 | 0.86 | 12 | 5 | 2 |
| 5. | Óbudai Kaszások | 7 | 0.79 | 11 | 4 | 3 |
| 6. | Újbuda MAFC | 7 | 0.79 | 11 | 4 | 3 |
| 7. | DEAC U23 | 6 | 0.75 | 9 | 3 | 3 |
| 8. | Jászberényi KSE | 7 | 0.71 | 10 | 3 | 4 |
| 9. | Salgótarjáni KSE | 7 | 0.71 | 10 | 3 | 4 |
| 10. | Vasas Akadémia | 7 | 0.71 | 10 | 3 | 4 |
| 11. | BKG PRIMA Akadémia | 7 | 0.71 | 10 | 3 | 4 |
| 12. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 7 | 0.64 | 9 | 2 | 5 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 7 | 0.57 | 8 | 1 | 6 |
| 14. | TF-BP | 6 | 0.50 | 6 | 0 | 6 |