Debütálás a címvédő ellen
Kosárlabdázóink sikeresen zárták az alapozást, augusztus közepétől minden az előzetes terveik szerint alakult. A megerősített keretű – Simon Lászlóval és Körtélyesi Gergellyel kiegészült – együttes első lett a pápai, a veszprémi és a győri teszttornán, úgy, hogy valamennyi fellépését megnyerte. Az újonnan igazoltak beépítése rövid idő alatt megtörtént, a „régi bútordarabokkal” hamar megértették egymást a pályán, ahol idővel mind összeszokottabban mozogtak. A holt idény mérkőzésein általában kézben tartották az irányítást, s mert az erőgyűjtés során sokat dolgoztak, fizikailag is jól bírták a párharcokat. Ezen találkozók hasznosak voltak, lévén, egyre gördülékenyebb lett a támadó- és agresszívabb a védőjátékuk. Mérész Csaba vezetőedző mindenkinek megtalálta a helyét a gépezetben, így a közösség tagjai mostanra precízen tudják a feladatukat. Ennek is tudható be, hogy az ellenfeleik zömét hatvan pont környékén tartották.
– A srácok az elmúlt másfél hónapban odatették magukat, végig becsülettel dolgoztak. A tornák megmutatták, hogy valójában hol tartunk. A látottakkal annak ellenére vagyok elégedett, hogy kisebb pontatlanságokat még most is vélek felfedezni a támadásainkban és a védekezésünkben. Ezen hibákat még az utolsó pillanatban is megpróbáljuk kiküszöbölni – mondta Mérész-edző.
– A srácok az elmúlt másfél hónapban odatették magukat, végig becsülettel dolgoztak. A tornák megmutatták, hogy valójában hol tartunk. A látottakkal annak ellenére vagyok elégedett, hogy kisebb pontatlanságokat még most is vélek felfedezni a támadásainkban és a védekezésünkben. Ezen hibákat még az utolsó pillanatban is megpróbáljuk kiküszöbölni – mondta Mérész-edző.
– Már tavasszal elkezdtük építeni a mostani csapatot, akkor még „csak” az alapokat raktuk le – folytatta Naményi Miklós, a sportkört működtető Veszprém Kosárlabda Kft. ügyvezetője. Trénerünk nyáron az alkalmazandó stratégiánkon dolgozott, ennek is köszönhető, hogy egy tudatos, szakmailag jól felépített közösséget láttam viszont a felkészülés során. Egyértelmű: továbbfejlődött a produkciónk, a sikerek mögött a teljes alakulat van. Jó az öltözői hangulat, sportolóink egy hullámhosszra kerültek, egymásért is harcolnak a küzdőtéren. Nem vitás, előrébb akarunk végezni a pontvadászatban, mint legutóbb. Ám nem szabad elbíznunk magunkat, sok munka és alázat kell még ahhoz, hogy a másodosztályban elérjük a céljainkat. Pénteken is szeretnénk a híveink kedvében járni, ám a címvédő ellen nehéz dolgunk lesz.
A bonyhádiak az előző kiírásban ősszel (65-85) és télen (86-99) is legyőzték a mieinket. Mint megtudtuk: nemrég több fiatalt építettek be a soraikba, sokat dolgoztak, hogy ez minél gördülékenyebben menjen végbe. Ezúttal szerényebbek náluk az elvárások: a kiegyenlített, tizenkét szereplős csoportban – ahogy Vertetics Ádámék – a legjobb négy közé jutnának. Úgy gondolkodnak, hogy miután tavaly is győztek a bajnokság elején a királynék városában, ez most is sikerülhet nekik. Hangsúlyozták: diadallal kezdenék a szezont.
Ám ehhez minden bizonnyal a vendéglátóknak is lesz egy-két szava…
* * *
A HOYA-Pannon Egyetem Veszprém a közelmúltban meghosszabbította együttműködési megállapodását a HOYA Lens Hungary Zrt.-vel és a Kinizsi Bank Zrt.-vel. Ezen túlmenően további partnerekkel folytatnak biztató tárgyalásokat – hogy a jövőben még kiszámíthatóbb körülmények között működhessen a klub, amely a honlapján bérletrendelési akciót indított.
Fotó: foto24.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
BKG PRIMA Akadémia
2025. 09. 13.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | BKG PRIMA Akadémia | 0 | 0 | 0 | 0 | |
2. | DEAC U23 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
3. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 0 | 0 | 0 | 0 | |
4. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 0 | 0 | 0 | 0 | |
5. | Jászberényi KSE | 0 | 0 | 0 | 0 | |
6. | Óbudai Kaszások | 0 | 0 | 0 | 0 | |
7. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 0 | 0 | 0 | 0 | |
8. | Phoenix-MT Fót | 0 | 0 | 0 | 0 | |
9. | PVSK-Veolia | 0 | 0 | 0 | 0 | |
10. | Salgótarjáni KSE | 0 | 0 | 0 | 0 | |
11. | TF-BP | 0 | 0 | 0 | 0 | |
12. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub | 0 | 0 | 0 | 0 | |
13. | Újbuda MAFC | 0 | 0 | 0 | 0 | |
14. | Vasas Akadémia | 0 | 0 | 0 | 0 |