Dolgoznak tovább
A mieinket az NB I/B Piros-csoport előző fordulójában nehéz feladat elé állította a Nagykőrösi Sólymok SE, a vendégek már a bajnoki elején igazolták, hogy jó formában vannak. A bakonyiak egy darabig idegesen pattogtattak, rossz megoldásokat választottak – lassan ocsúdtak fel a hidegzuhanyból. Ám mikor felvették az üzemi hőfokot, elkezdtek ülni a kinti dobásaik. Idővel még figyelmesebbek és összeszedettebbek lettek, és a saját játékukat tolták az előtérbe. A fordulás után agresszívebbek lettek a Pest megyeiek, kizökkentették a helyi kedvenceket a ritmusukból, de a távolról „operált” egyetemisták hamarosan rendezték a soraikat. A hajrában a terheket egymás között jól elosztott Hegedűs Gergelyék pontosabbak és koncentráltabbak voltak a „sólymoknál”, ennek köszönhetően dőlt el az esemény (87-78).
A tizenhárom győzelemmel és négy vereséggel a második helyen álló HOYA-mezesek ősszel már elbántak a soron következő riválisukkal, a Hódmezővásárhelyi Kosársuli SE csak egy ideig tartotta velük a lépést. Körtélyesi Gergelyék később sem lassítottak, híveik örömére, közönségszórakoztató műsorral, rohanós tempókosárlabdával szolgáltak. A folytatásban azért lazítottak a gyeplőn, az ellenfél is bizonyította, hogy nem vehetők fél vállról, ám egy még szigorúbb védekezéssel sikerült meglepni őket: a megszerzett labdákkal könnyű kosarakat dobtak. A produkciójuk duzzadt az önbizalomtól, az első félidő végén állandósult a húsz pont körüli különbség. A hazaiakat szerencsére nem altatta el a nagy előny, mert kemény védekezéssel újabb csapdába terelték a becsületükért küzdött alföldieket. Mivel a záró felvonás a huszonkilenc pontos vezetésükről indult, a végén visszavettek a tempóból, már nem törték úgy magukat – amivel élt is a másik oldal (98-80).
A vetélytárs immáron a blokk sereghajtója, a négy diadaluk mellett tizennégy „zakót” számlálnak. Idén mind a hat fellépésüket elvesztették, legutóbb a Knipl Kft. Bonyhádi KSE pályáján véreztek el (93-90). Az együttesükben Szabó Péter, Varga Zalán és Gajic Nemanja a kulcsember, de hiba lenne csak rájuk figyelni, illetve az alakulatukat lebecsülni.
– Most jöhetnénk azzal, hogy a felek nincsenek egy súlycsoportban, ám ha így gondolkodnánk, becsapnánk magunkat, igenis komolyan vesszük a találkozót – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Ha ugyanis nem figyelünk megfelelően a párharcra, könnyen megfricskázhatnak bennünket, mi pedig éppen arra törekszünk, hogy a Csongrád megyeiek behódoljanak nekünk. Az előző mérkőzéseink rávilágítottak arra, hogy a még jobb eredményekért tovább kell dolgoznunk. Az elmúlt napokban szép csendben tettük a dolgunkat. A védekezést illetően most is kellően erélyesnek kell lennünk, nem ajándékozhatunk az ellennek tiszta dobóhelyzeteket. Amennyiben jól reagálunk a történésekre, jó tempóban és koncentráltan pattogtatunk, valamint csapatjátékra törekszünk, akkor kivitelezhetjük azt, amit szeretnénk. Vagyis a legutóbbinál jobb és élvezetesebb kosárlabdát adhatunk elő, amivel megágyazhatjuk a sikerünket.
Fotó: foto24.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
PVSK-Veolia
VS
Veszprém
2025. 11. 15.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 7 | 0.93 | 13 | 6 | 1 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 7 | 0.93 | 13 | 6 | 1 |
| 3. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 7 | 0.86 | 12 | 5 | 2 |
| 4. | PVSK-Veolia | 7 | 0.86 | 12 | 5 | 2 |
| 5. | Óbudai Kaszások | 7 | 0.79 | 11 | 4 | 3 |
| 6. | Újbuda MAFC | 7 | 0.79 | 11 | 4 | 3 |
| 7. | DEAC U23 | 6 | 0.75 | 9 | 3 | 3 |
| 8. | Jászberényi KSE | 7 | 0.71 | 10 | 3 | 4 |
| 9. | Salgótarjáni KSE | 7 | 0.71 | 10 | 3 | 4 |
| 10. | Vasas Akadémia | 7 | 0.71 | 10 | 3 | 4 |
| 11. | BKG PRIMA Akadémia | 7 | 0.71 | 10 | 3 | 4 |
| 12. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 7 | 0.64 | 9 | 2 | 5 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 7 | 0.57 | 8 | 1 | 6 |
| 14. | TF-BP | 6 | 0.50 | 6 | 0 | 6 |





